Híreink
Ünnepi húsvéti istentisztelet
Részletek
2021-04-08
A világjárvány okozta körülmények ellenére gyülekezetünk mégis igyekezett méltóképpen megünnepelni a húsvétot. Egy kisgyermek keresztelője és egy jegyespár felnőttkonfirmációja tette még ünnepélyesebbé a feltámadás ünnepét.Részletek
Keresztút a templomkertben
2021. március 29.
A templomkertben egy keresztutat állítottunk fel a szentesti imaösvényhez hasonlóan, mely egész héten várja a családokat!
Nagyheti-húsvéti istentiszteletek a Szombathelyi Evangélikus Egyházközségben
Részletek
2021-03-28
A három héttel ezelőtt kiadott püspöki körlevél virágvasárnapig írt elő ajánlásokat az istentiszteletek megtartásával és látogatásával kapcsolatban. A héten megjelent az új püspöki ajánlás:Részletek
Lelki vezetők találkozója
2021. március 25.
Immár hagyománynak mondható, hogy Szombathelyen a város történelmi egyházainak vezető lelkipásztorai - negyedévente, egymást meglátogatva - közös munkareggelire gyűljenek össze.
Istentiszteleti rend virágvasárnapig
Részletek
2021-03-07
Tisztelt Gyülekezeti Tagjaink! A napokban kiadott püspöki körlevél, és hazánk kormánya által hozott intézkedések alapján azt a döntést hoztuk, hogy
vasárnaponként 10 órakor a gyülekezet lelkészei továbbra is tartanak rövid igeliturgikus istentiszteleteket, amelyeket a Credo Rádió rögzít.Részletek
Istentisztelet március 7-én
2021. március 06.
Kedves Gyülekezeti Tagjaink! Március 7-én, vasárnap még az eddig megszokott rendben 10 órakor tartunk istentiszteletet az evangélikus templomban.
Felhívás
Részletek
2021-03-05
Kérjük, támogassa adója 1 százalékával az evangélikus egyházat! A civil szervezeteknek adott egy százalék mellett felajánlhatja adója másik egy százalékát is az egyházak társadalmi szolgálatának támogatására. Részletek
Világimanap 2021-ben online
2021. március 04.
Biztos alapra építsünk! - hangzik az idei viláimanap üzenete. A liturgiát elkészítő vanuatui asszonyok által választott igevers, a Világimanap címtémája most igazi bátorítást, erősítést ad aggodalmaink, félelmeink közepette.
Ingyenes elsősegély tanfolyam indul
Részletek
2021-03-02
A Paccor Hungary Kft. ingyenes gyermek-elsősegély tanfolyamot indít szülők-nagyszülők számára. Részletek a plakáton!Részletek
Böjti igei alkalmak
2021. február 21.
Kedves Gyülekezeti Tagok! Szerdánként böjti igei alkalmakat tartunk gyülekezetünkben. Március 3-án 17 órakor istentisztelet lesz az evangélikus kápolnában, melyre a járványügyi szabályok betartása mellett hívjuk a gyülekezetünk tagjait!
Ezerszer is igen!
Részletek
2021-02-07
Február 7-14. között tartják idén is a házasság hete programsorozatot, ezúttal online. Részletes program:Részletek
Ökumenikus imaest a Székesegyházban
2021. január 22.
Az evangélikus, református, katolikus és baptista lelkipásztorok részvételével idén egy ökumenikus alkalmat tartottak Szombathelyen, melyen a három történelmi egyház püspökei szolgáltak igehirdetéssel. Az alkalmat élőben követhették a hívek az interneten keresztül is, a felvételt itt láthatják: