Híreink
Halasi Andrásra emlékezünk
Részletek
2018-06-24
Egy éve, hogy megérkezett a szomorú hír: gyülekezetünk lelkésze, Halasi András, élete 28. évében hosszú szenvedés után Teremtőjéhez tért. Családja, lelkésztársai, ismerősei és a gyülekezet július elején gyászistentisztelet keretében búcsúzott a lelkésztől.Részletek
Táborzáró napok
2018. június 24.
A hittanos tábor negyedik napján kezes-lábas napot tartottunk, majd a zárásként a szív állt a középpontban.
Keresztelő János születésének ünnepe
Részletek
2018-06-23
Keresztelő János Isten üdvösség tervében kiemelkedő szerepet játszó szereplő volt, aki az ószövetségi próféták alakját idézi, de már a újszövetségi kor tanújává lett. Részletek
Prőhle Gergely országos felügyelő Vas megyében
2018. június 21.
Prőhle Gergely június 19-20-án Vas megyében járt a Szombathelyi - Kőszegi Evangélikus Egyházközségek, a Vas Megyei Levéltár és az iASK Felsőfokú tanulmányok Intézete meghívására.
Wittenbergbe készül gyülekezetünk
Részletek
2018-06-20
Augusztus 13-17. között buszos kirándulást tervez gyülekezetünk a reformáció városába, Wittenbergbe, melyre még lehet jelentkezni.Részletek
Szájtáti nap a táborban
2018. június 20.
"Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj." Mt 12,34
Kirándulás Sárvárra
Részletek
2018-06-20
A hittanos tábor második napján Sárvárra kirándult a csapat.Részletek
Megkezdődött a hittanos tábor
2018. június 20.
Közel 80 gyerek jelentkezett idén is gyülekezetünk hittanos - konfirmandus táborába.
Elhunyt Paulisz Boldizsár
Részletek
2018-06-14
Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után, életének 58. évében az éjjel elhunyt Paulisz Boldizsár, aki Esterházy János végakaratát teljesítve, hatvan évvel halála után hazahozta szülőföldjére a mártír gróf hamvait. Részletek
TenSingesek szolgáltak a vasárnapi istentiszteleten
2018. június 13.
Szentháromság ünnepe utáni második vasárnapon TenSingeseink szolgáltak a családi istentiszteleten.
Istentiszteleti rend nyáron
Részletek
2018-06-13
Az iskola végével, június 15. után a nyári rend szerint tartjuk az istentiszteleteket. Így 10 órától lesznek az alkalmak, s havonta egy családi istentiszteletet tartunk.Részletek