logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Gyűlnek a képek a mosolyalbumban

Egyre több kép érkezik arra a felhívásra, melyet egy szombathelyi anyuka indított a nyár elején.

Kovács Viktória a Dr. Bohóc Mosolyszolgálatnak mond köszönetet ezzel a kezdeményezésével. A felhívás lényege, hogy a gyermekekről beküldött fotókat egy licitre bocsátják szeptemberben, s elárverezik. Az ebből befolyt összeggel támogatják a bohócdoktorok munkáját.

A mai napig 56 képet küldtek be szerte az országból. Augusztus 31-ig lehet pályázni fotókkal.

A képeket egy kávézóban állítják majd ki, s szakmai zsűri értékeli őket.

Minderről részletesen olvashatnak az erre a célra létrehozott honlapon, ahol az eddig beérkezett fotókat is megtekinthetik:

http://drmosolyalbum.hu/

 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek