logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Ifjúsági tábor Balatongyörökön

Találkozások - ez volt a témája az idei balatongyöröki ifjúsági tábornak, ahol a TenSingesek, konfirmandusok és az ifjúság tagjai együtt töltöttek el egy hetet.

Találkozások. Találkozás egymással, találkozás a TenSinggel, a norvág mintával, találkozás Istennel. Talán ezek a találkozások jellemezték leginkább idei ifjúsági táborunkat, melyet a balatongyöröki Sóvárban tartottunk. Konfirmandusok, ifisek, tensingesek voltak együtt a Keresztyén Ifjúsági Egyesület központjában, ahol sok játékkal, beszélgetéssel, strandolással, tensing munkával töltötték el az időt. A hét első felében a vasárnapi istentiszteletre készültek, amin a táborozók szolgáltak a helyi közösségnek. A hét második felében pedig megismerkedhettek a jelenlévők a KIE munkájával, a TenSing mozgalommal, a norvégiai Spekter fesztivállal, majd nekiláttak a TenSing következő évadának. Ötleteltek, táncoltak, énekeltek, zenéltek. A legújabb show kialakulóban; a munkát pedig szeptember közepétől péntek délutánonként folytatja az összeszokott csapat, immáron új tagokkal együtt. 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek