logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Jól halad a templomfelújítás

Az elmúlt héten három, a bombázások idején megsérült keresztet helyeztek vissza az épületre, hamarosan pedig több dombormű is megszépül. Restaurálásuk során nagy meglepetés is érte a szakembereket.

A bejárati homlokzat három ajtaja feletti domborművek sokkal több szépséget rejtenek, mint azt a restaurátorok gondolták volna. Kiderült ugyanis, hogy a betlehemi jelenetet, a Krisztus keresztelését és feltámadását ábrázoló faragványok nem gipszből készültek-pusztán védelmül került rájuk ez a réteg.

Módy Péter, szobrász,restaurátor
Ezek a nagyon szépen komponált domborművek csak összefoglaló tömegükben voltak láthatók a felújítás előtt, mert annyi festékréteg került ezekre az egyébként részletgazdag, finom faragásokra, hogy már szinte élvezhetetlen volt a látvány, vagy legalábbis tudtuk, hogy sokkal izgalmasabb az eredeti felület.

A szakemberek most aprólékos munkával tisztítják meg a domborműveket s olyan eljárásokat is alkalmaznak, amelyek torzítás nélkül őrzik meg szépségüket. Időközben az épület egészének felújítása is jól halad, az állványzat egy részét már elbontották. A tervek szerint a templom előtti terület is teljesen átalakul majd.

Gregersen-Labossa György - lelkész
"A kerítés az el fog tűnni, egy találkozóhellyé válhat ez itt a kereszteződésben, a templom kinyílik, és egy levegősebb tér lesz. A közbeszereztetés most folyik, ez is el kell, hogy készüljön még az ősz folyamán."

A munkálatokat az Integrált Városfejlesztési Stratégia 50 millió forintos keretéből finanszírozzák.

 

Forrás: http://www.sztv.hu

 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek