logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Keresztelő János ünnep díjátadóval

Június 24-én Keresztelő János ünnepén istentiszteletet tartottunk gyülekezetünkben, melynek keretében megemlékeztünk a 4 évvel ezelőtt előrement lelkészünkről Halasi András Józsefről is.

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetetszolgálatáért Alapítvány a tavalyi évben alapította meg a Halasi András-díjat, melyet idén adtak át először. A díj a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség fiatalon elhunyt lelkészének emlékét őrzi, szolgálatának tiszteletét jelképezi, amelyet a diakóniában, a fogyatékkal élők, a fiatalok körében és a Credo Rádióban is végzett. Első alkalommal hárman vehették át az elismerést, olyan személyek, akik példaértékű munkájukkal, hozzáállásukkal szolgálják a gyülekezetet. A díjazottak: Farkas Géza, Szabó Laura, Grünwald Dávid.

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek