logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Lovagi napot tartottak a Johanniták Kőszegen

Május 14-én Kőszegen tartotta éves közgyűlését a Johannita Lovagrend. A nap ünnepi istentisztelettel kezdődött, melyet az evangélikus templomban tartottak.

A rendi istentiszteleten Baranyay Csaba kőszegi lelkész prédikált, a liturgiát a rend káplánja G.Labossa György vezette.

A könyörgő imádságok felolvasásában részt vett a Johannita Segítőszolgálat Szombathelyi csoportjának vezetője Hegedüs László, Evangélikus Egyházközségünk gondnoka.

Az Egyházközségből még e szép napra meghívást kapott Menczinger Tamás gyülekezeti munkatárs, aki a szombathelyi csoporton belül az elsősegélynyújtó csoport újjá szervezéséért felelős, Tóth Sándor úr a szombathelyi Evangélikus Férfikör elnöke, Mihácsi Gábor gondnok úr, mindketten a helyi csoport tagjai.

A délutáni program keretében Melega Miklós a Vas Megyei levéltár igazgatója tartott előadást Vas vármegyét érintő Trianoni eseményekről.

 A Fő téren áthaladó látványos menetet iskolánk egykori és jelenlegi szakkörösei vezették fel. 

 

Fotók: Németh Iván, Mihácsi Gábor, Menczinger Tamás, Kőszeg Város facebook oldala

Kapcsolódó galéria

Lovagi napot tartottak a Johanniták Kőszegen

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek