logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Balatongyörökön tevékenykedett a férfikör

Már 6 éve, hogy a férfikör először járt a KIE "Sóvár" üdülőben Balatongyörökön. Azóta a szombathelyi férfiak minden tavasszal elmennek segíteni a kert rendezésében. Az önkéntes munka idén is még jobban összekovácsolta a csapatot.
A Férfikörből 9 fővel dolgoztunk, kiegészülve egy férfitársunk feleségével. A kerti munkák mellett kisebb karbantartási munkákat is elvégeztünk.
A közös munka tovább erősítette azt a jó légkört, ami a Férfikör  által vállalt munkálkodásokat jellemzi.
A "csapatépítést" tovább erősítette az a tény, hogy az ott ténykedők közül 3 fő nemrég csatlakozott az Evangélikus Férfikörhöz, és még sohasem voltak a Györöki Sóvárban.
A pihenés is szerepet kapott a munkák mellett, melynek során az üdülő gondnoka, Marton Tamás elvitt bennünket a Szent-Mihály kápolnához. Megismerkedhettünk az 1720-as évek elején csodálatosan megmenekült 40 halász legendáriumával és belülről is megtekinthettük a kápolnát.
A Kálvária domb mellől gyönyörű kilátás nyílott a Balatonra.
 

Hegedüs László

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek