logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Horgoló kezek

A Túróczy-házba látogattak a Reményik-iskola kézműves képzésének tanulói, ahol az idősekkel együtt horgoltak.

A Túróczy-ház több lakója is tud és szeret horgolni, ezt bizonyítja a sok-sok horgolt karácsonyfadísz is, melyet lakóink készítettek a ház karácsonyfájára. A legidősebb 97 éves Irénke néni is serényen horgol, nagyon precízen és pontosan dolgozik. Sári néni szebbnél-szebb díszeket készít, s teszi szebbé az otthont alkotásaival. Lakóink pedig azt a tudást, melyet szüleiktől, nagyszüleiktől szereztek április 18-án tovább adhatták a Reményik iskola diákjainak, akik Takács Ilona tanárnő vezetésével érkeztek hozzánk. Idős és fiatal kezek együtt és egymást segítve készítettek láncszemsort. A gyermekek megtanulták a rövid pálca, egy és két ráhajtásos pálca fogalmát, s szorgosan gyakoroltak. Az első találkozás a horgoló tűvel sikeresnek bizonyult, hisz a gyermekek a következő héten ismét ellátogatnak időseinkhez, s reményeink szerint egy kis horgolt szív kerül majd ki a kezeik közül.

Kapcsolódó galéria

Horgoló kezek

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek