logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Y's Men konferencia

A Savaria Y's Men Klub szervezte meg az idei Y's Men konferenciát, melyet október 19-én tartottak Szombathelyen.

Az alkalmon részt vettek a Szombathelyi Y's Men Klub, a Bobai Y's Men Klub és a Savaria Y's Men Klub képviselői, valamint a meghívott dán vendégek. A délelőtti órákban minden szervezet bemutatta a működését, a dán anyaszervezet híreiről hallhattak a résztvevők, valamint szakmai értekezéseket folytattak.

Délután megtekintették a Credo Rádió stúdióját, rövid ismertetőt kaphattak a működéséről Pusztai Krisztina főszerkesztő vezetésével. Ezt követően a KIE (Keresztény Ifjúsági Egyesület) történetéről, a Sóvár működéséről és a Ten Sing Savariae életéből hallhattak előadásokat a Y's Menek.

Bemutatkoztak a Reményik-iskola néptáncos növendékei, a Vasi Kislegényczéh és a Ten Sing Savariae adott koncertet. A két csapat azzal a műsorral lépett színpadra, mellyel a budapesti reformációi gálaestre készültek.

A délután második felében a Y's Men Klubok szerepéről Steindl-Papp Judit lelkésznő tartott előadást, majd templomnézéssel és áhítattal zárult a konferencia.

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek