logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Nyitott ajtók 2019. június

Témáink:

Színes programokkal telt a május a Túróczy Zoltán Szeretetotthonban. Családi délelőtt, fotókiállítás és koncert is színesítette az idős lakók életét.
 
Kiszakadni a megszokottból. Együtt lenni, de kicsit másként: más keretek között, más szabályokkal. Találkozni: egymással, magunkkal, az Istennel. Ez volt a célja annak a három napnak, melyet a Reményik-iskola nyolcadikosai töltöttek el Őrimagyarósdon, az evangélikus táborhelyen.
 
Szombathely volt a házigazdája idén a Gusztáv Adolf Vasi Hálaadó Napnak. Közel ezren gyűltek össze a Vasi Skanzenben ezen a napon, melyre az egyházmegye minden gyülekezetéből érkeztek képviselők.
 
Mozgalmas volt az év vége a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában. A programok közül szemezgettünk Önöknek.

 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek