Világdöntős lett Szofi és Léna rajza
Hatalmas siker született a XIX. Toyota Dream Car Képzőművészeti Verseny magyarországi fordulójában
A világ egyik legnagyobb gyermekrajz-versenyén – amelyen évről évre több mint 90 ország fiatal alkotói vesznek részt – két tehetséges diákunk is kiemelkedő eredményt ért el. Dianis Szófia Lotte (5.a) és Dianis Léna Száva (1.a) saját korcsoportjukban egyaránt országos I. helyezést szereztek, így alkotásaik bekerültek a rangos japán világdöntőbe. A nemzetközi finálét a nyár folyamán rendezik meg Japánban, ahol a világ legjobb gyermekrajzai versenyeznek majd egymással.











.png)









