
Fiataljaink adománya
2016. december 14.
Újra ajándékgyárrá változtatták a gyülekezeti termet ifiseink.

Másodszor is siker
2016. november 30.
November 25-én az Oladi Művelődési Központban is teltház előtt lépett színpadra a Ten Sing Savariae. Képgalériát láthatnak a koncertről:

Megkezdődött az adventi várakozás
2016. november 30.
Advent első vasárnapján hálaadó istentisztelet volt templomunkban, melyen Szemerei János püspök végezte az igehirdetés szolgálatát.

Az egyházak segítségét kérte az államtitkár
2016. november 30.
Budapest – A magyarországi egyházak segítségét kéri munkájához az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Nyílt nap volt az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
2016. november 30.
Budapest – Számos evangélikus diák volt kíváncsi az Evangélikus Hittudományi Egyetem idei nyílt napjára, amelyet 2016. november 23-án tartottak az intézményben. Mint kiderült, a diákok között vegyesen voltak a teológus/lelkész és a hittanár szak iránt érdeklődők.

Egy német lap írt rólunk
2016. november 18.
Szent Márton év alkalmából cikk jelent meg gyülekezetünkről, diakóniánkról és városunkról egy német evangélikus lapban.

Oladi programok a héten
2016. november 15.
Az Olad Városrészért Egyesület szervezésében a héten az alábbi események kerülnek megrendezésre az Oladi lakótelepen:

Mártonok konferencia - KÉPGALÉRIA
2016. november 12.
Mártonok címmel szervezett konferenciát a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség az Iseumban.

Megnyílt az Evangélikus Országos Múzeum
2016. november 10.
November 11-én megnyílt a látogatók előtt a megújult Evangélikus Országos Múzeum.

Pógyor Istvánra emlékeztek
2016. november 10.
Halálának évfordulóján, november 7-én tartottak megemlékezést a KIE-sek Pógyor Istvánról, a KIE mártírsorsú nemzeti titkáráról.

A reformáció 500. évfordulója összehozza az egyházakat? - FRISSÍTVE!
2016. november 08.
Lund - Együtt ünnepelték a reformáció 499. évfordulóját a katolikus és evangélikus egyházak Lundban. Az ünnepi istentiszteleten részt vett I. Ferenc pápa is, valamint a Lutheránus Világszövetség vezetői, dr. Munib A. Younan elnök és dr. Martin Junge főtitkár.
Napi ige
Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB
e-PRESBITERIUM
<<< 541-552 553-564 565-576 577-588 589-600 601-612 613-624 625-636 637-648 649-660 661-672 673-684 >>>













