Szeretettel várunk mindenkit a gyülekezetünkben megvalósuló Felekezetközi Női Találkozóra!
Iskolás lesz a gyermekem
2026. szeptember 11.
Lelkészszentelés gyülekeztünkben
2026. július 17.
Gyülekezeti kirándulás
2015. július 06.
Szeptember 5-én a Fertő-tó környékét járhatja körül a gyülekezet. A kirándulás részleteiről és a jelentkezésről itt olvashatnak:
Vidám játék a Túróczy Otthonban
2015. július 03.
A fogyatékos fiatalokkal kipróbáltuk az új tévés játékot,a Wii-t. Nagy sikere volt a gyerekek körében.
Ifjúsági tábor
2015. június 30.
Augusztus 16-19. idén is megszervezi gyülekezetünk hagyományos ifjúsági táborát. Ezúttal Őrimagyarósdon töltünk el 4 kellemes napot.
Lelkészszentelés gyülekezetünkben - FRISSÍTVE!
2015. június 29.
"Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére." (Róm 1,16a)
Interjú Halasi Andrással
2015. június 28.
Szombathelyi7.hu: Ezekre a 2015-ös koranyári hetekre mindig emlékezni fog Halasi András, az evangélikus gyülekezetből sokak által ismert ifjú, akit szombaton szenteltek lelkésszé. Az eseményt megelőzően interjút készítettünk a celldömölki fiatalemberrel, aki alig egy hónapja édesapa lett.
Felnőtt konfirmáció
2015. június 23.
Rövidesen indulnak a felnőtt konfirmáció alkalmai. Részletek:
Keresztelő Szent János ünnepe
2015. június 23.
Keresztelő János születésének ünnepét a keresztény egyházak egységesen számon tartják. Személye fontos helyet foglal el az üdvösségtörténetben. Ő az utolsó próféta. Születésére emlékezve 24-én, 18:00-kor istentiszteletet tartunk a templomban.
Zárónap a táborban
2015. június 20.
A tábor utolsó napján egy újabb testvérpárt ismerhettek meg a gyerekek, Andrást és Pétert. A táborról forgatott a hét folyamán a Szombathelyi Televízió is:
4. nap a táborban
2015. június 18.
Mária, Márta és Lázár történetét ismerhették meg a tábor negyedik napján a gyerekek. Délelőtt tartalmas foglalkozások, délután pedig nagy séta várt kicsikre és nagyokra egyaránt.
Elodázhatatlan a keresztények szeretetközössége a pápa szerint
2015. június 18.
Róma – Erről Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából beszélt Ferenc pápa, amikor június 15-én, hétfőn a Csehszlovák Huszita Egyház és a Cseh Testvérek Evangélikus Egyháza küldöttségéhez intézett beszédet a Vatikánban – közli a Vatikáni Rádió.
Templomszentelés Nádasdon
2015. június 18.
Nádasd – Nemcsak hatvanéves templomát sikerült az idén felújítania a nádasdi gyülekezetnek, hanem a meglévő melléképület átalakításával kézműves műhelyt is létrehoztak.
3. nap a táborban
2015. június 17.
Dávidról és bátyjairól beszélgettek a táborozók a hittanos tábor harmadik napján. A délutáni program ezúttal játékos sportvetélkedő volt.