Szeretettel várunk mindenkit a gyülekezetünkben megvalósuló Felekezetközi Női Találkozóra!
Iskolás lesz a gyermekem
2026. szeptember 11.
Lelkészszentelés gyülekeztünkben
2026. július 17.
Mömpelgardi szárnyasoltár-replika
2019. július 04.
Szombathelyre érkezett a mömpelgardi szárnyasoltár-replika, melynek történetével a vasárnapi istentisztelet után ismerkedhettek meg az érdeklődők.
Lelkészszentelés Kőszegen
2019. július 01.
2019. június 29-én szentelte lelkésszé Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke Baranyay Bencét, a kőszegi lelkész-házaspár gyermekét, a kőszegi evangélikus templomban.
Nyitott ajtók nyáron is
2019. június 24.
MŰSORVÁLTOZÁS! A nyári időszakban a következő vetítési időpontokban láthatják gyülekezetünk műsorát a Szombathelyi Televízióban:
Keresztelő János ünnepe
2019. június 22.
Június 24-e (Szent Iván) napja Keresztelő János születésének ünnepe. Június 23-án, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletünkön hálát adunk Isten e nagy szolgájáért és imádkozunk az ő nevét viselő Johannita Rend szolgálatáért. Hívjuk és várjuk a gyülekezetet!
Táborzáró nap
2019. június 22.
A tábor utolsó napján összefoglaltuk mindazt, amit egész héten tanultak a gyerekek. Sok játék, fagyizás tette színessé a táborzárót.
Egy színes nap a táborban
2019. június 21.
Az evangélium színei: az arany, fekete, piros, fehér és zöld. Ezek a színek álltak a középpontban a tábor negyedik napján.
Köszönet az adományokért
2019. június 20.
Iskolánk tanévzáró istentiszteletén a Mózeskosár Nevelőszülői Hálózat számára szerveztünk gyűjtést. A perselyadományból több mint 100 ezer forint gyűlt össze.
Az elveszett bárány
2019. június 20.
Isten szeret téged, annyira, hogy nem mond le rólad! - erre az üzenetre épült a hittanos tábor harmadik napja.
"Isten szeret téged, bármilyen is vagy"
2019. június 19.
"Isten szeret téged, bármilyen is vagy" - ez volt a hittanos tábor második napjának központi üzenete.
A bábkészítő műhelyében
2019. június 18.
"A bábkészítő műhelyébe" látogatnak el napról napra a gyerekek az idei hittanos táborban. Az első nap központi üzenete: Isten szeret téged akkor is, ha tilt.
Álláslehetőség Művészeti Iskolánkban!
2019. június 17.
Művészeti iskolánk 1 fő diplomás zongoratanárt és zenei korrepetitort keres!
Istentiszteleti rend nyáron
2019. június 16.
Kedves Gyülekezeti Tagjaink! Június 16-tól vasárnaponként 10 órakor kezdődik az istentisztelet, ahogyan a nyári szünetben eddig is megszokhatták!