Szákszend község Komárom-Esztergom megye középső részén, a Vértes-hegység északi előterében, a Bársonyosi-dombvidéken helyezkedik el. Megközelíthető Tatabányáról 26, Győrtől 55-60 és Tatától 18 km-re alacsonyabb rendű közúton.

A középkortól két önálló település volt Szák és Szend. Közigazgatásilag 1970-ben egyesültek, majd 1984-től véglegesen összeolvadtak egy községgé Szákszend néven. Mindkét község, a régészeti leletek tanúsága szerint, a római korban már lakott volt. Szákon feltártak egy 5. századból való germán házat is, valamint egy avar kori temetőt. Szák első okleveles említése 1281-ből való, amíg Szenddel csak a késői középkorban, 1421-ben találkozunk. Szákot a Szák nemzetség, majd pedig a Csákok birtokolták. Szend 1435-ben Fancs fia Lászlónak volt részbirtoka. A török időkben Szák még hat porta után adózott, majd az 1543-as harcok során mindkét település elpusztult.

A 17. század újratelepítései során Szákra Nyitra megyei szlovákokat telepített birtokosa, Nádasdy Ferenc. Szendet az Eszterházyak birtokolták, s református magyarokkal és evangélikus szlovákokkal telepítették be. A 18. század végére Szák lakossága 675 fő volt, amíg Szendé 432 fő. 1848-ban a két községben 796 katolikus, többségében németek, 253 református magyar és 982 evangélikus élt.
Az újratelepült evangélikus lakosság anyanyelve szlovák volt.

A 19. században több csapás is sújtotta a községeket. Szendet 1809-ben megszállták a franciák, majd 1856-ban tűzvész pusztított, s 66 ház elpusztult. Ugyancsak tűzvész pusztított Szákon 1892-ben, amikor a település nagy része leégett. Szákon 1 tantermes, 1 tanerős volt a római katolikus és az evangélikus iskola is, míg Szenden 2 tantermes, 2 tanerős állami elemi népiskola működött 1931-től. A második világháború harcai 1945. március 19-én értek véget.

A száki társegyház

Régi evangélikus, eredetileg magyar egyházközség. „Oppidum” (védőfallal körülvett kézművesekkel és polgárokkal lakott vásárhely) néven említik az okmányok Zsigmond királysága (1410) óta. Soha nem szerepelt földesúri birtokként, szabad rendűek lakták évszázadokon át. Lelkigondozói nem plébánosok, hanem szerzetesek voltak.

A fennmaradt írásos emlékek bizonysága szerint Szák Magyarország legrégebbi lutheránus gyülekezeteinek egyike. A reformáció már az 1520-as években meghonosodott itt. Ettől kezdve lakói kimutathatóan evangélikusok. „Az alapítás ideje valamint az alapítók neve ki nem puhatolható, miután az egyházi jegyzőkönyvekben a Gyülekezet története nincsen feljegyezve, annyi való, hogy Szák a vidéki evang. Gyülekezeteknek legöregebbike ’s fenntállása körülbelül a 200 évet is túlhaladja.”1 „A száki ág. hitv. anyaközség keletkezése nem tudatik, miután arra sem írásbeli tudósításai nincsenek, sem a szóhagyomány arról nem emlékezik. Eredetileg tót gyarmat lehetett, mely azonban idővel egészen megmagyarosodott. A 17. században Szákot a r t i k u l á r i s helynek ismerték el. Annyi bizonyos, hogy a protestáns vallásüldözések alatt már szabadalmazott anyagyülekezet volt, úgy, hogy az egész vidékről, még Győrből és Komáromból is koronként ide gyülekezetek az evang. hívek isteni tiszteletre.”

Dunántúlnak ezen a részén a török időben sem katolikus, sem református, sem lutheránus lelkész nem működött. Csak a száki evangélikus lelkész élt helyén. Éppen ezért ebben az időben nemcsak a lutheránus gyermekeket hozták ide keresztelni, hanem más felekezetűeket is. A száki templom körüli tágas téren vasárnaponként nagy szekértábor állt, és vásárokat is tartottak itt. 1608-tól kezdve (a török hódoltság másfél évszázada alatt is) szinte teljesen folyamatos a parókus lelkészek névsora. A török világban osztozkodott a Komárom megyei gyülekezetek sorsában. Temploma 1610-ben épült. A két község gyülekezetei már a 17. században is mint társgyülekezetek említtetnek. Az 1643. évi összeírás szerint Szákot és Szendet is új telepesekkel népesítették be. Az 1683. évi hadjáratban bizonyára ezek is elpusztultak. A török kiűzése után az Eszterházyak Nyitra megyei szlovákokat telepítettek ide, akik később elmagyarosodtak.

Szák és Szend első ismert közös lelkésze Hollósy Miklós volt, aki 1608-ban írta alá a Concordia (Egyesség, lutheránus hitvallási iratok) könyvét. 1633-ból tudunk Proxa (Prochsa) János száki lelkészről is. 1642-ben őt követte Galli György. Ezután Popovics Márton 1647-től, Mendel (Mindöl) Tamás 1648-ban és Ujváry János (1651) következtek. A sok változás oka talán éppen a török uralom volt. Musay Gergely püspök 1661-ben az anyagyülekezetek között csak Szákot említi Szend nélkül. A 17. századból még Góri Mihály lelkész neve ismert, akit 1674-ben Pozsonyba is megidéztek.

Bizonyára ez a vidék is elpusztult. 1704-ben is puszta volt még. Csak a kuruc világból való lelkészét ismerjük, Károlyi Istvánt. Károlyi utóda Dernóczi János volt, akinek halála után a gyülekezet Kertschmayer Mihályt hívta meg. Az 1732-es templomfoglalások során ide is eljöttek a császári katonák, de a lelkész ellenállt, ezért őt elvitték, és három évet töltött fogságban, Pozsonyban, s amikor elengedték, kikötötték, hogy gyülekezetébe nem mehet vissza. Az 1737-es egyházlátogatás idején mégis itt volt ő és Stephanides István tanító is. Még 1748-ban is itt szolgált, de ebben az időben már feszültség volt közte és a gyülekezet között, s a lelkész a templomba járás elhanyagolásáról panaszkodott. „Néha csak a mesterrel és egy két gyerekkel tartják az istentiszteletet.” Az 1750-es években utódai Perlicius János (1759-ig) és Pokorny Lukács (1766-ig) voltak. 1766 és 1774 között Collenberger Sámuel volt a száki lelkész, majd 1774. február 23-án Jelenik Mihály hívattatott Szákra, aki 1779 őszén Kistormásra távozott. A következők: Bocz (Bótz) Ferenc (1780–1797), Kohán András (1798–1801), majd 1801-től Mossóczi Institoris Péter. Utódát, Bongya Sándort ”Superintendens Uram 1798. 18. Jun. Ordinálta mellém Diakonusnak … Nagyobb esméret utánn vágyodván T. Bongya királyi passus mellett, azon esztendő végén úm. 13. Nov. Vittenbergába ment, a’ hol, mint afféle szegény, ’s a’ hivatal válosztásban való állhatatlansága miatt stipendium nélkül tanuló Ifjú sok szükséget látott, de azokból, ki segétette az Isten; midőn 1801. tavaszszal meg hozta, ’s Sz. Iván hetében H. Bödögének adta, a’ melly árván maradott Szákra ment T. Institoris Úr’ változásával”. (Bár az anyakönyvekben ennek nincs nyoma…) Az 1812. és 1813. esztendőkben a szendi főszenior, Szabó Farkas László látta el itt is a szolgálatokat. Őt azután Badátzy András, Fárnek Dávid, Szabados Lajos, Horeczky Gedeon követte.3 Közben említést kell tennünk arról is, hogy Szák is adott kiváló férfiakat egyházunknak, többek közt Perlitzi Dávidot „aki született Szákon Komárom Vármegyében; tanúlt Vadosfán, és Sopronyban huzamost a’ négy felsőbb Oskolákon, mellyekről Wittenbergába ment további tanúlás végett, a’ hol hét fertály esztendőt töltvén 1784. 2. Jun. Izménybe szenteltetett első Prédikátornak Fő T. Perlaki G. Superintendens Úr által …”

„Az utolsó visitatio óta épített az egyház új orgonát, új iskolát és tanítólakot, új lelkészlakot, új tornyot és templom tetőzetét. Azon kívül restaurálta templomát kívül-belül. Az egyházközség népessége 763 lélekből áll, ebből esik az anyára 410. Az anyában az utolsó canonica visitatio óta a lélekszám gyarapodása vagy apadása alig észlelhető. A gyarapodás különösen a kethelyi leánygyülekezetben látható amennyiben 187-ről 250-re emelkedett.”5 […]„A rendesen vezetett anyakönyvei: névszerint a keresztelteké 1715-ben. A halottaké 1710-ben a házasoké 1711-ben kezdődött ’ s vezettetik folytatólag. Az anyakönyvek és jegyzőkönyvek összes száma 16.

Az oltári ékszerek, mint a feszület fából készült ’s feketére fényesített. 4 gyertyatartója czinből készült az adakozók vésett nevével (Johann Schiltberger és Éva Sophia Schiltbergerina Anno 1745).” […]„A templomot 1848-ban építették Nt. Fárnek Dávid lelkész-esperes, Matisz János és Valkó György gondnokok idejében-, nagyobb részint a gyülekezet költségén szilárd anyagból boltozatra” Terveit a tatai Esterházyak neves építésze, Fellner Jakab készítette gyönyörű cseh boltozattal, szentéllyel és toronnyal, belső berendezésében sem puritán és falusias, különösen a szószék és a padvégek városias rokokó elemeivel copfstílusúak az amúgy klasszicista stílus jegyeit viselő templomban. „Az ajtó felett ezen felirat látható: „E szentegyházat a száki ág. hitvallást tartó evangélikus eklesia viva nehézségek övedzve Krisztus erővel Magyarország újjászületésének évében építette 1848”. „Építve lett kő és téglából cserépfedélre. Felszenteltetett 1851 Szt. háromság után 22-ik vasárnapon Nt. Fárnek Dávid helybéli lelkész esperes- Gödör József szendi, Tessedik bokodi, Szabados Pál oroszlányi és Karsai János csákvári lelkészek jelenlétében.”

A templomot Haubner Máté dunántúli püspök szentelte fel. „Javítani való nincs rajta, mert 1895-ben 1120 frt költséggel javíttatott. A templomot később 1948-ban, 1963-ban, 1973-ban renováltatta a gyülekezet nagy áldozattal. „A templom belseje fehérre van meszelve, a sanctuárium mennyezete kékre. Az oltár fából készült, tölgyszínre festve elöl vas rácsozattal és egy oltárba helyezett 7 köb magas keretben, tartózkodó színekkel és óarany kerettel Jézust az olajfák hegyén – kehely-jelenetet – ábrázoló olajfestménnyel. A képet Pécsi festész Rózsa festette 1852-ben. A szószék fából készült, ezüstfehérre festve aranyozott díszítésekkel. Koronás tetőzetének mennyezetén a Szt.lelket ábrázoló galamb látható a tetőzeten felül pedig sas áll, etetve kis fiókáit.”… orgonája kevésbé jó ’s a célnak megfelelő. Kúpra végződő kis tornyában két harangja van, mellyeket a Gyülekezet tagjai saját költségükön szereztek. A templom kívül köröskörül fakorláttal van bekerítve. A parókia újraépült 1814-ben. Az oskolaház 1822-ben épült. Azon kívül bír a Gyülekezet az 1858-ik évi Apri. Havában mélt. Eszterházy Móricz gróffal kötött … illető egyesség szerint 6 hold lábas erdővel. A Gyülekezet használatában lévő két temető közül az ó temető közös, az új, mellybe 1832 év ólta temetkeznek, magánhasználatban lévő. A földek a >>Szabadosok dűlőjében<< vannak. Pénzbeli alapítványa és tőkepénze nincs."

Az 1875. évi névtárban 648 lelket számláló magyar–tót nyelvű egyházközségként szerepel Szák. A lelkész Kemény Károly volt. Az anyaegyházhoz 401 lélek tartozott 59 tanulóval. A kethelyi leányegyházban 179 lélek – közöttük 27 iskolás gyermek – alkotta a gyülekezetet. Császáron 58, Kömlődön és Parnak pusztán 5−5 evangélikus élt. Szákon Mészáros János, Kethelyen Szalay János volt a tanító.

A 20. század kezdetén az egyházközség élén Nehiba Lajos lelkész állt. Az istentisztelet nyelve már magyar. Elhagyták a szlovák nyelvű istentiszteletek tartását, amelyet az 1730 óta betelepített nyitrai szlovákok kérésére vezettek be az eredetileg tiszta magyar nyelvű gyülekezetben.

A gyülekezet lélekszáma ebben az időben 750 fő, amelyből Szákra 373, Kethelyre 227, Császár fiókegyházra 83 és Kömlődre 67 lélek jut. Az iskolák tanulóinak száma Szákon 60-70, Vérteskethelyen 35-45 között váltakozik, a császári és a kömlődi tanulók az ottani református iskolákba jártak.
Hitéletük megfelelő volt. Nemcsak a templomot látogatták szorgalmasan, de a családi áhítat is több családban otthonos. Az éneklés szeretetének hagyománya megmaradt. A téli – különösen adventi – időszakban majd minden családban felcsendült az ének. A Tranoscius és ezzel a szlovák istentiszteletek elmaradása után egy-két éltesebb egyháztag a templomból elmaradt, s a szlovák énekek eléneklése mellett otthon olvasta a magyar Bibliát. Szákon a győri énekeskönyv volt használatban.

Szákon az addig zsúpfedelű tanítói lakást cseréppel fedték be. A hívek a bányakutatásért kapott jutalékukat engedik át e célra az egyházpénztárnak. 1903-ban egyetemes egyházi felhívásra megalakul az egyháztanács (presbitérium) és külön az iskolaszék. Ismétlő iskolájukat gazdasági iskolává alakították át. 1904-ben a kisebbik régi harangot becserélték a Seltenhofer cégnél 320 kg súlyú, B hangú harangért. 1906-ban nagy ünnepséggel Bocskai-jubileumot tartottak. Ugyanebben az évben a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. 50 koronás alapítványt tett az iskola javára. Ez az első alapítvány a gyülekezet életében, amelyet sok más követ, de ezek a háborús időkben értéküket vesztik.

1908-ban a templom leomlott párkányának helyreállítására kölcsönt vett fel a gyülekezet.

1909-ben megalakul a nőegylet, melynek célja a templom hiányainak pótlása, a gyülekezet szegényeinek gondozása, közegyházi jótékony célok támogatása.

Nehiba Lajos lelkész az év végével lelkészi állásáról lemond. Utódjául Magyar Gézát választotta meg a gyülekezet. 1911-ben a nőegylet a korhadt templomi ablakok helyett kovácsoltvas keretes új ablakokkal látta el a templomot. 1912-ben lelkészi irodát építettek a lelkészlakhoz. 1913-ban harmóniumot szereztek az énekkarok részére. A közgyűlés elhatározta, hogy a reformáció közelgő 400. évfordulójának méltó megünneplésére egyházfenntartói alapot (Luther-alap) létesít, amelyre az évenkénti gyűjtést elrendeli.

A július 29-én kirobbant első világháborúval megkezdődik a gyülekezet küzdelmes élete. Az általános mozgósítás Szákról, a gyülekezet tagjai közül 42 férfit szólít el kenyérkereső munkahelyéről, kiknek száma később 85-re emelkedik. A templomok megtelnek a hadbavonultakért imádkozókkal. Majd megérkeznek az első hírek a sebesültekről s hősi halált halt katonáinkról, s a hívek most döbbennek rá a háború szörnyű valóságára. (Az anyagyülekezetben 20, a leányegyházban – Vérteskethelyen – 14 a hősi halottak száma). A gyülekezet minden tőle telhetőt megtett a hadbavonultak hozzátartozóinak támogatására. A nőegylet évi jövedelmét a vöröskereszt és a hadiárvák támogatására költi. A gyülekezet alapjait és alapítványait hadikölcsönbe fekteti.

1918 júniusában hadicélra igénybe vették a templom 320 kg-os nagyharangját, valamint az orgona cinből való homloksípjait. A háború elvesztésével, a pénz elértéktelenedésével a hadikölcsönkötvények, takarékbetétek tönkrementek. Az alapok értékét terményben próbálta a gyülekezet megőrizni, s ezért ún. takarékmagtárt létesít.

1922-ben a háború alatt elvett harangja helyett a gyülekezet egy új, 315 kg-os harangot öntet, melyet Balogh István esperes és Piri Károly lelkészek 1923. január 21-én avatnak fel.

1927-ben a pécsi Angster cég az orgonát javítja ki, és az elvett cinsípokat horganysípokkal pótolja. 1930-ban a hívek önkéntes adományából összegyűjtött 1000 pengő költséggel a templomot cementfalba rakott vasdúcos fonott drótkerítéssel vették körül.

1931-ben a reformáció ünnepén indult meg a gyülekezetben a Keresztyén Ifjúsági Egylet (KIE) munkája, amelynek eredményeként minden vasárnap a délutáni istentisztelet előtt a fiúk, utána pedig a leányok gyülekeztek az ige köré. A téli estéken hétköznap esti összejöveteleiken énekóráikat és ismeretterjesztő tanfolyamaikat tartották a lelkész vezetésével.

1935-ben Magyar Géza lelkész 25 éves száki szolgálatát köszönte meg a gyülekezet díszkötésű Bibliával, s a nőegylet díszkötésű énekeskönyvet ajándékozott. Szeptemberben a torony tetőzetét javította ki az egyházközség, és ugyanakkor átfestette a torony bádogozását. Újra vakoltatta a templomot kívül és belül közadakozásból.

A második világháború kezdetén az egyházközséghez 627 lélek tartozott. Az anyaegyházban 350, a vérteskethelyi filiában 217, a császári fiókgyülekezetben 60 evangélikust tartottak nyilván. Szákon Komjáthy Elemér 80, Vérteskethelyen Laász János 26 gyermeket tanított.

Az országos viszonylatban sem általános jelenségek sorában kiemelkedő, hogy – ha méreteit tekintjük szerény, de a lélekszámhoz viszonyítva mégis tekintélyes – ifjúsági házat épített a gyülekezet a parókia mellé ebben az időben. 1942 márciusában Mészáros István és neje, Valkó Erzsébet utcai frontos telket ajándékozott egyházunknak, hogy azon az ifjúság otthont építhessen. A fiatal tanító, Guth Vilmos vezetésével – és a hívek áldozatkészségéből – felépült a telken az ifjúsági otthon, amely egy bibliaköri szobából és egy előadóteremből áll. Saját erőfeszítésből épült e ház, ahol bentlakásos, evangelizációs konferenciákat tarthattak nemcsak a falu, de messze környékbeli hittestvéreink számára is. Az áldás nem maradt el, élő tanúi még ma is megtalálhatók szerte az országban, sőt Finnországban is.
A felépített ifjúsági házat Magyar Géza és gyermekei, valamint Guth tanító felhasználta arra, hogy a még be nem vonult vagy már leszerelt férfiakat és nagyobb létszámban a lányokat, asszonyokat összegyűjtse. Magyar Géza lelkész a hitélet élénkítésére bevezette az adventi és böjti időszakban a kedd és péntek esti istentiszteleteket, a havonkénti liturgikus gyermek- istentiszteleteket, a reformáció ünnepétől húsvétig tartó időben a szerda esti vallásos estéket, melyeken igemagyarázat és vallásos tárgyú előadások mellett az ifjúságot vallásos tartalmú költemények és többszólamú énekkari művek betanításával foglalkoztatta. Az 1911-ben megjelent új Dunántúli énekeskönyvet az egyházmegyében elsőként vezette be a gyülekezet. Lassan összeállt egy színjátszó csapat, énekkar. Több irodalmi, vallásos témájú színdarabot, zenés játékot tanítottak be.

1943 januárjában a tanító hadba vonulásával az iskola vezetését a lelkész vette át, s tanított 1944 decemberéig, amikor már a hadműveletek falunk határáig értek. A háború borzalmai elől a lelkész a családját biztonságosabb helyre vitte, de mire visszaérkezett, lakását feldúlva és kifosztva találta. Akkor pusztult el az egyházközség levéltára, amelyet kunszentmiklósi magyar katonák szórtak ki a sárba a lelkész könyvtárával együtt. Az anyakönyvek sértetlenül megmaradtak, el voltak ásva száraz helyre. A Magyar család 1945. március közepén kisodródott az amerikaiak által megszállt területre, ahonnan az első menekülteket szállító vonattal szeptember 17-én érkezett haza.

A háború befejezése után sok erdélyi menekült Szákra, köztük egy tanítónő, Bodrogi Elza, aki az 1938-ban és 1939-ben született evangélikus és református gyerekeket indította el a tudásszerzés útján.
1948–1952 között, az ébredés idején, több alkalommal tartottak a száki belmissziói otthonban konferenciákat a Fejér-Komáromi Egyházmegye gyülekezetei számára (külön férfiaknak, nőknek s nem utolsósorban gyermekek részére). A résztvevőket családok látták vendégül több napon keresztül. Az egykori hitmélyítő csendesnapok áldása sok máig élő barátság. 1951-ben a létszám: 773 fő, 1952-ben pedig 1135 fő volt. Magyar Géza, Táborszky László és Csonka Albert lelkészek vezetésével a gyülekezet tagjai eljutottak Gyenesdiásra, Tahitótfaluba, Fótra nyári táborokba is, ahol sokan megerősödtek hitükben, ami hosszú életük folyamán megtartotta őket. Sajnos ezt a szolgálati lehetőséget is meg kellett szüntetnünk, és az épületet állami napközi otthonos óvoda céljára államosították.

A háború alatt a gyülekezetet egy ideig Piri Károly szendi lelkész gondozta, majd 1945 augusztusától Szabó Vilmos helyettes lelkész adminisztrálta a gyülekezetet 1946. július 2-ig, amikor a Fejér-Komáromi Egyházmegye törvényszékének ítélete alapján a püspök Magyar Géza lelkészt állásába visszahelyezte.
Az állam 1948. június 15-i hatállyal a száki evangélikus elemi iskolát államosította. A hitoktatást azóta a mindenkori lelkész végzi.

1948-ban – templomának 100 éves ünnepére – a gyülekezet a templomtetőben és a toronyban keletkezett háborús károkat kijavíttatta, a torony bádogtetőzetét újrafestette, a tornyot villámhárítóval látta el. Az 1949. és 1950. évben közadakozásból összejött költséggel orgonáját renoválta, pedállal és egy 8’ lábas halk regiszterrel bővítette.

1970-ben a gyülekezet új parókia építését tervezte. Elkészült a tervdokumentáció, jelentős külföldi segítség is rendelkezésre állt, mely Csonka Albert lelkész nyugati kapcsolatainak gyümölcse volt. „Hivatalos engedélyt kértünk a MEE Egyetemes Irodájától. Az a válasz jött, hogy egyelőre nem engedélyezik, tekintettel a szomszédos s z e n d i gyülekezet épp akkori építkezésére. Azóta az egyelőre bizonytalansága bénít bennünket" – írta Csonka Albert lelkész. Az építkezés elutasítása a száki gyülekezet önállóságának nagyon közeli megszűnését, vagyis a szendi egyházközséggel való társítását jelentette. Csonka Albert lelkész megromlott egészségi állapotára tekintettel arra kényszerült, hogy idő előtti nyugdíjazását kérje; ő volt az utolsó s z á k i lelkész. (A győri Szeretetotthon lakója volt haláláig). A társulás 1980-ban létrejött.

A társult egyházak pásztorának meghívott lelkészházaspár – Balogh András és felesége, Baloghné Szemerei Mária – a szomszédos szendi parókián lelt otthonra. Ebben az időszakban jelentős tartaléka volt a gyülekezetnek betétkönyvben, amiből faanyagot vásároltak, és sok évvel később elkészültek a templompadok. Akkor már Deme Károly (1983–1990) volt a lelkész. Utódai: Selmeczi Lajos (1991–2001), Bartucz István (2001–2005) és 2006-tól Csonkáné Szabó Magda helyettes lelkész.

Sokat áldoztak a hívek templomuk megőrzésére, szebbé tételére: a gyülekezet felügyelője kimeszelte a templomot, több ízben került felújításra az orgona, valamint a harangok és a toronysüveg. Guth Lilla restaurálta a műemlék oltárt, a szószék pedig Kerti Károly keze munkáját dicséri. Az életveszélyessé vált első villamos hálózatot teljesen kicserélték. Tervezték a templom fűtését, de kivitelezésre még nem került sor.

Az 1970-es évek végén a gyülekezeti életről ezt találjuk feljegyezve egy lelkészi jelentésben: „A vegyes vallásúak esketésekor minden esetben javunkra történt a reverzális, sőt egy kivétellel a római katolikus menyasszony át is tért, gyülekezeti tagunkká lett. A templomba rendszeresen járók számával nem lehetünk megelégedve, de nem rosszabb arányú az sem az országos átlagnál. [...] A perselypénzek és adományok összege is örvendetesen növekvő.”

A volt evangélikus iskola épületét a kárpótlás kapcsán nem kérte vissza a gyülekezet; csupán az ifjúsági házat kapta meg, amit korábban óvodának használtak, de az átadás előtt a vízvezeték szétfagyott, az épület repedezett, romlásnak indult. 1998-ban, a templom 150 éves évfordulóját követő szeretetvendégséget még meg lehetett ott tartani. Hiába végeztek el a gyülekezet tagjai kisebb javításokat, azóta az épület állaga jelentősen romlott. A korábbi lelkészek még tarthattak benne bibliaórákat, de most már életveszélyessé vált a belső terem és a tetőszerkezet is.

Szák első felügyelője dr. Beliczay Elek (csépi ügyvéd) volt, aki 1914 elején mondott le. Utóda dr. Valkó Miklós, a gyülekezet szülötte, szombathelyi törvényszéki bíró lett. 1946-ban Mészáros Ferencet másodfelügyelővé választotta a gyülekezet, aki 1952-ig szolgálta a gyülekezet javát, és jelentős anyagi támogatást is nyújtott. Nemkülönben utóda, Valkó László, aki – erős hittel, alkalomadtán Guth tanítóval együtt a lelkészt is helyettesítette nagy buzgósággal – 1993-ig szolgált a gyülekezetben. Méltó követője a sorban Valkó Jenő, aki most is felügyelője a társult egyházközségnek, s a száki közösség javára fizikai és anyagi áldozatra is kész volt mindig.

Guth Vilmos örökébe előbb Táborszky Lászlóné lépett a kántori szolgálatban, majd távoztával Valkó Jenő orgonajátékával váltak színesebbé az egyházi alkalmak.

A szendi társegyház

A középkori község első okleveles említése 1421-ből: Zend. Van, aki azt állítja, hogy a falu neve a szem szóból származik. 1434-ben Gordovai Fancs László kapott itteni birtokára adománylevelet Zsigmond királytól. 1516-ban Battyán Benedek budai várnagy zálogosította el itteni birtokát Sárkány Ambrusnak. Később az Enyingi Török család szerzett a birtokra jogcímet.

Egyházi téren osztozott Szák sorsában. Közel járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy egyháza – talán mint Száké – a 17. század elején, 1610-ben keletkezett. Nem is csak filiája, hanem társgyülekezete volt Száknak. Valószínűleg volt külön evangélikus temploma is.

„A kuruc világban, midőn már az Eszterházyak voltak itt a földesurak, s ekkor a szákiakkal együtt igen sokat szenvedtek a szendiek is, mivel sík mezőn lakván a prédáló népek igen pusztították őket. De a Csallóközből hamar jöttek ide más települők is, vallásuk miatt üldözött nemesek és tehetős emberek >>mivel igen jó élőföldjük van.<< Esterházy József pedig 1744-ben németeket is telepített Szendre. 1712-ben nem tarthattak iskolamestert >> mind a helvetica, mind az augustana confession levők elégtelenek lévén<<”.8 A korábbi időkből pedig ezt olvassuk: „... két templom... másik pedig fából épített Lutheránus lakosoké, akit Száki Lutheránus Predikator adminisztrállya... Az egész helység csak Helvitia és Augustana Confessiobeli Lakósokból álló, úgy hogy cirka 8 személynél több nem találkozik Catholikus; azok is csak szegény jövevények és szolgák...” (Az idézet egy 1721-ből való tanúkihallgatási jegyzőkönyvből való).

Eszterházy Antal kuruc vezér elhunytával a megye főispánja testvére, József lett 1711-től, kinek rendeletére a megye már 1716. okt. 10-én parancsot bocsát ki, hogy 15 nap alatt minden prédikátor és iskolamester a megyét elhagyni köteles. Az 1721-i „pesti bizottmány”(III. Károly által létrehozott bizottság a vallásügyek rendezésére) működését az ő fanatizmusa tette sikertelenné; az 1723-i pozsonyi országgyűlésen pedig annyira megfeledkezett magáról, hogy nyíltan követelte az 1523-as törvény végrehajtását: „Lutherani omnes comburantur" (A lutheránusok mind égettessenek meg.) Még az udvar is megbotránkozott ezen, s büntetésül megfosztotta minden méltóságától. E feletti haragját uradalmaiban önti ki. Ezért emelnek panaszt a protestánsok, de nem sok sikerrel.

„1739-ben nagy pestis volt a faluban, 203-an meghaltak. Ekkor Komáromi János volt a papjuk. Később Turgonyi József szolgált köztük s preceptort is tartottak. Csepregi János idejében Esterházy József 1743-ban elvette a templomukat a haranggal együtt. Mikor az ifjú gróftól visszakérték, azt felelte: >>Én el nem vettem, vissza sem adhatom,<< [...] 1774-ben már csak pápista mester volt, ki nótárius is; némelyek ehhez járatják a gyermekeiket. 1787-ben 338 volt az evangélikus, 182 a református és 294 a római katolikus lélek Szenden.”

Vannak adatok arról, hogy evangélikus őseinknek itt már sokkal előbb is volt bizonyos szervezetük, csak az üldözések meggyengítették őket. Van olyan adat, amely szerint 1729-ben 25 evangélikus család élt itt. Ha tekintetbe vesszük, hogy az evangélikusoknak már régen oratóriumuk (imaházuk, talán 1655 óta) volt toronnyal, benne haranggal, holott ebben az időben tornyot építeni nem volt szabad, így sokkal régebben kellett épülnie. Ezek arra utalnak, hogy Szenden már 1710 előtt is élt anyagyülekezetet alkotó evangélikus közösség. A türelmi rendelet kibocsátása után – 1781 körül – kezd szervezkedni az evangélikus gyülekezet. „T. T. Kontor János Predikátor Úr, született Nemeskérett Soprony Vármegyében 1751. 13. Mart. Tanúlt előbb a’ Hazájában, azutánn Sopronyban, Netzpálon, és Modorban O. Mesteri hivatalt viselt Lehotán Nógrád Vármegyében, Súrdon, és Csengén, a’ honnét 1786. 24. Jul. Szendre rendeltetett első Predikátornak 1793. 4. Jul. Sikátorra hivattatott…” A megválasztott lelkésznek első dolga volt az elvett harang visszaszerzése a katolikusoktól. Az egyházközség a feljegyzések szerint valójában 1786-ban alakult meg. Addig a száki anyaegyházhoz tartozott, tanítója nem volt, az iskolás gyermekek a római katolikus iskolába jártak. „Őfelsége 1786. év júl. 14-én kelt 28.145 sz. elhatározásában legkegyelmesebben megengedte, hogy az evangélikusok külön iskolaépületet építsenek és tanítót tartsanak." Ezekből látszik, hogy evangélikus őseink az 1781. évben kiadott türelmi rendelet után kezdtek szabadabban lélegzeni, szervezkedni, s 1786-ban szerezhették a Csillag utcában levő paplakot és iskolát.

De temploma még nem volt a gyülekezetnek. Ezért kérte: „... hogy ideiglenesen legyen hely, hol az Istent imádhassa... a Fő-utcán ... N. Marthon Márton tulajdonát képező ház udvarán nádból készített hajlékot az Úrnak". Valószínűbb azonban az, hogy az imaház a kertben az érnek jobb partján állt – a hagyomány szerint – ,s az akkori szokás szerint sövényből épült, náddal fedve. Ez a kezdetleges építkezési mód volt oka annak, hogy az 1856-iki nagy tűzvészben a község nagy része a szó szoros értelmében földig égett. Ebben az időben (1787) szlovák anyanyelvű hívek is voltak néhányan, kiknek egy-egy szolgálatot Kontor János lelkész elvégzett. Farkas, másképpen Szabó László12 „1791. aratásban Szendre hivattatott T. Kontor’ helyébe, 1802-től fogva Con-Seniora a’ Komárom és Fejérvári Megyének”. A mai templom építésére az anyagiakat a dicséretes elv szerint teremtették elő: a birtokarány szerinti teherviselés elve alapján. A templom falába beépített kocka alakú terméskövek a Vértes hegységből az ún. Szent-kereszti zárda romjaiból valók (1792-ben hozták el). 1793-ban tették le a templom alapját, felszentelésére pedig 1794. szeptember 14-én kerül sor Perlaky Dávid superintendens szolgálatával. Berendezési tárgyait a hívek adományozták. „A gyülekezet csakhamar felvirágzott. Istenfélők, áldozatkészek voltak a hívek, lelkesek, hű pásztorok a lelkészek" – olvassuk a már idézett Protocollumban. Az orgona 1841-ben készült. Az 1848. évi törvények körül a jobbágyfelszabadítás itt hanyatlást jelentett, mert nemesek voltak többségben a hívek, eddig ők voltak az urasági földek haszonbérlői. Most egy csapásra elveszítették birtokaikat. Nagy szegénység köszöntött be.

1855-ben jégeső tette tönkre a termést. A másik veszedelem az 1856. augusztus 30-án támadt tűzvész volt. A tűz néhány perc alatt elhamvasztotta a Fő utca mindkét házsorát. Leégett a templom, a paplak és az iskola minden felszerelésével együtt. „A népnek nem maradt más, mint a rajta valója... Egyházunk e szerencsétlen helyzetében is bebizonyult: hogy övéit nem hagyja, ki mindnyájunk édesatyja. Az isteni gondviselés a kövekből is támaszthat férfiakat, s az Ő erejét az erőtlenekben dicsőíti meg. Így történt most is. Az a gondviselésszerű férfiú, akit Isten dicső céljainak megvalósítására gyarló eszközül kiválasztott, az akkori lelkész: Gödörházi Gödör József volt." Felesége Goethe unokanővére, Eckhardt Emilia volt. A bajban röpiratot írt: „Felhívás evangélikus hitrokonainkhoz az osztrák birodalomban!" címmel. Szendről 1858-ban 63 évesen szállt a sírba a gyülekezet második megalapítója. A szendi temetőben nyugszik. Méltó módon a hálás utókor a templomban emléktáblát helyezett el tiszteletére.

„Az új templomot Derka József győri kőmívesmester építette mennyezetre, cseréptetőre.[ ... ] Az oltárkép, mely a Getsemáne kertben imádkozó Jézust ábrázolja, Herz A. M. műtermében készült 1868-ban Győrött ... Felépült a paplak és az iskola is. 1884-ben a tornyot is teljesen újra kellett fedetni,... 1886-ban szerezték be ezt a harmóniumot..." – olvassuk a meglévő jegyzőkönyvben.

Ebben a mozgalmas időszakban 530 lélek tartozott az egyházközséghez. A szendi anyaegyháznak 360 tagja volt. A hozzá tartozó 9 szórványhelyen 170-en éltek, legtöbben Tatán (90) és Csépen (35).
A 100 éves évforduló közeledtével restaurálták a templomot, amit Hering Lajos esperes, lelkész 1893. július 2-án szentelt fel.

Az újabb jegyzőkönyvek több tűzvész után csak 1884-től vannak meg.

A két világháború nyomai is megtalálhatók nemcsak a községek, hanem a gyülekezetek életében is. Alig van gyülekezet vagy család, amely e tekintetben ne érezte volna a háború veszteségeit. A gyülekezet lelkésze ebben az időben Piri Károly (1905–1947) volt.

Orgonájáért 1936-ban adhatott hálát a gyülekezet, és akkor tartotta 150 éves fennállásának jubileumát is, szép ünnepség keretében. Szomorú tény, hogy egyházi iskoláinkat a M. Kir. Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium 860-40-270 I/1931 sz. rendeletével államosította.

Piri Károly közel fél évszázados hűséges munkájának a gyümölcsei ékesen szólnak arról, hogy igen lelkiismeretes, pontos és nyájáért felelősséget érző pásztora volt a gyülekezetnek. 1947-ben súlyos betegséggel egy budapesti kórházba került, műtéten is átesett, s amikor már-már a gyógyulás útján volt, akkor váratlanul elszólította Ura az élők közül. A gyülekezet hazahozatta holttestét, s a szendi közös protestáns temetőben helyezte nyugovóra. Áldott szolgálatát nem feledve, a késő utódok hálából emléktáblát készíttettek, amit a templom belső falára helyeztek el.

Utódja, Szakáts László (1947–1962) lelkész így kezdi a szendi gyülekezet életének 50 esztendejéről – az 1900 és 1950 közötti időszakról – szóló beszámolóját: „Szerettem volna a gyülekezet lelki arcát megrajzolni az utóbbi 50 esztendő történéseinek a felhasználásával, sajnos azonban ez szinte lehetetlen, mert lelkészi napló ebből az időből nem áll rendelkezésre, amelyből a leghűségesebb képet kaphatnánk a gyülekezetről... Ha a szendi gyülekezetet úgy képzelem magam elé, mint egy hatalmas lombú nagy gyümölcsfát, akkor azt kell mondanom, hogy ez a fa az elmúlt évek során sok és erős vihart látott és állott ki."

Szakáts László másfél évtizeden át állt a gyülekezet élén, majd Lajoskomáromba távozott. Őt Szelényi Zoltán (1962–1963) követte, akit fiatalon ragadott el a halál családja és gyülekezete köréből.
Temploma mellett kezdettől fogva tartott fenn a gyülekezet iskolát is. A századfordulón Joó István volt a tanító, akiről az egyházmegyei iskolavizsgáló évről évre azt állapította meg, hogy iskolájának jeles minősítése fedi a valóságot. Az őt követő Kovács Sándor csak néhány évig szolgálhatott, mert az első világháború kitörésekor azonnal katonai szolgálatra szólíttatott, és hősi halált halt. Értékes szolgálatát úgy igyekezett a gyülekezet halála után is megbecsülni, hogy nevével alapítványt létesített. Utóda húga, Kovács Eszter lett. Mindegyik tanító természetesen a kántori szolgálatot is ellátta, és végezték a hitoktatást is 1931-ig, amikor a gyülekezet nagy fájdalmára iskoláját államosították. 1931 és 1940 között Piri Katalin okleveles tanítónő végezte a hitoktatást Szenden, a szórványban pedig 1941-től: az államosítást követően azonban mindenütt a mindenkori lelkész feladata a gyermekek Isten félelmére való nevelése.

Kénytelen volt a gyülekezet az államosítás tényét elfogadni, mert anyagi erejét meghaladta az iskolafenntartás. Eddig is sokat és szívesen áldozott az iskola és tanítólakás karbantartására. Örömmel, mert látta, hogy az ifjúság komoly istenfélelemben nevelkedik. Hosszú ideig volt az iskolának egy másik alapítványa is, az ún. Tóth-Szebik alapítvány, amelynek kamatait évről-évre egy-egy jó tanuló kapta jutalmul. Az államosítás után az iskola és a tanítólak továbbra is az egyház tulajdonában maradt, és az állam a használatáért haszonbért fizetett egészen 1948-ig, az iskolák általános államosításáig. Ekkor nemcsak az iskola, hanem a tanítólakás és mellékhelyiségei is az állam tulajdonába jutottak a 4 kataszteri hold tanítói, illetve kántori javadalmi földdel együtt.

A gyülekezet felügyelői kezdetben, így Szenden is – a kor szokásainak megfelelően –ismert közéleti személyiségek voltak. Az első szendi származású felügyelőt dr. Felső Lajos tb. járási főjegyző személyében választotta a gyülekezet.

A gyülekezet lélekszáma a múlt század első felében nem ingadozott. Az anyagyülekezethez kb. 350-en tartoztak. A két világháború a szendi gyülekezetből is szedett áldozatokat. A hősi halottak nevét megörökítették a templomban elhelyezett emléktáblán.

A század második felében megindult a nagyobb ipari városokba való átszivárgás. Az itthon maradt gyülekezeti tagok teljes egészében földművesek gyülekezete. A mai napig kevés az értelmiségi, bár az utóbbi évtizedekben kicsit változott a statisztika. A legfrissebb adatok szerint a szendi gyülekezetnek ma 107 egyházfenntartást fizető tagja van, akik közül kb. 20-an vidéken, sőt külföldön élnek.
Az 1900-as évek elején hatalmas szórványterület tartozott Szendhez. A gyülekezet határa benyúlt a Vértes hegységbe is, Tata-tóvároson túlra. A nagyobb szórványközpontok közül ide tartozott Tata kb. 300 lélekkel, Kocs kb. 50 fővel, ezzel együtt Ószőny, Dunaalmás, Nagyigmánd, Kisigmánd, Vértesszőlős, Szomód, Ete, Csép, Kömlőd, Szentmihály. A nagy szórványban a hívek lelkigondozása szinte lehetetlen volt. Több olyan helység van ezek között, ahol évtizedekig nem fordult meg evangélikus lelkész. A leggondozottabb hely Tata volt, ahova évente egyszer kiszállt a lelkész istentisztelet tartására. Az itteni evangélikusok hűséges gondviselője Jakus tanító volt. Tata 1923-ban önálló missziói egyházközséggé alakulva levált Szendről, és magával vitte a környező szórványhelyeket is. Az 1950-es adatok szerint 6 hely tartozott továbbra is Szendhez: Kömlőd, Parnak, Szentmihály, Ete, Csép, Makk. A szórványban összesen 83 evangélikus élt, akiknek a lelkigondozása hetenkénti kiszállás alkalmával történt, családlátogatás, bibliaóra, istentisztelet és hitoktatás keretében.

„Sajnos a rendelkezésre álló jegyzőkönyvek és feljegyzések – lelkészi napló hiányában- jóformán semmi képet nem adnak a gyülekezetben végzett belmissziói munkáról”– olvassuk a már idézett lelkészi jelentésben. A helyi jegyzőkönyvekben s i n c s lelkészi jelentés, s az egyházmegyei jegyzőkönyvekben évről évre szinte szó szerint ugyanaz áll. Az 1910-ben meginduló Harangszó 36 családot gazdagított. A bibliaórák bevezetése 1940-ben kezdődött eleinte csak az ifjúság részére. Két egyesület működött a gyülekezetben: 1916-tól a nőegylet, és 1930-tól az ifjúsági egylet. A magvetés gyümölcsei lassan-lassan kezdenek megérlelődni. Sok bűn, sok nyilvánvaló gyarlóság van még közöttünk. Vannak, akik nem akarják megérezni az ünnepszentelés komolyságát, de Isten kegyelméből vannak már olyanok is, akik komoly érdeklődéssel és egyre nagyobb felelősséggel gondolnak üdvösségükre. A Szentlélek munkálkodik a gyülekezetben, s kezd élni az egyház itt is.

Az eltelt évtizedek alatt sok anyagi nehézséggel kellett megbirkóznia a gyülekezetnek. Szegény kisparasztok és zsellérek voltak legtöbben. Gazdag patrónusa az egyházközségnek sohasem volt. A templom, paplak, iskola egyszer teljesen leégett; sokszor szorult kisebb-nagyobb renoválásra. A szükséges anyagiak azonban mindig előkerültek, nemegyszer komoly áldozathozatal formájában. A századforduló körül sokszor kellett kérni segélyeket a Gyámintézettől, az egyházkerülettől, de lassan anyagilag is teljesen talpra állt és önállósult a gyülekezet. Alapítványokat tettek, és különböző alapok létesültek (pl.: orgona, konfirmandus, harang). Ezek azonban a második világháború után teljesen elértéktelenedtek.

Néhány nyugalmasabb esztendő után a világháborúk, az államosítások, valamint a marxi-lenini eszmék megvalósulásáért mindenre elszánt államhatalom intézkedései jelentettek nehéz évtizedeket hazánk népének, gyülekezeteinknek. Következménye az elidegenedés lett. Egyházi épületeink viszont állnak, kisebb-nagyobb renoválási munkák történnek. 1967 tavaszán készül el a Csillag utcai parókia építésének terve. Ebben az időben már Magyar László (1963–1977) – a száki gyülekezet hajdani lelkészének fia, Szák szülötte – volt a lelkész. A gondnoki tisztséget Szinak Márton és Hánzli Lajos viselte. Őket Mészáros János és Csizmadia László szolgálata követte.

A gyülekezet véleménye megoszlott abban, hogy hol épüljön fel az új épület. Mivel egységes álláspont nem alakult ki, sajnálatos szakadás történt. Akiknek terve nem valósult meg, nem is vették ki részüket a munkákból, sőt az istentiszteleti alkalmakat sem látogatták hosszú ideig. A lelkész mellé álló, többségükben fiatalabb nemzedék sok társadalmi munkával segítette az építkezést. A munkák megszervezésén túl szinte minden munkafolyamat segédmunkási terhét is hordta a lelkész és családja, de eljöttek segíteni az egyházmegye lelkészei s az oroszlányi ifjúsági körhöz tartozók is. A régi lelkészlak bontásából termelt tégla gondos tisztogatói között szorgoskodott későbbi püspökünk, Szebik Imre is. Az 1968/69-ben felépült új lelkészlakot dr. Ottlyk Ernő püspök szentelte fel 1970 nyarán.
Magyar László 1977-ben Nyíregyházára távozott, s ott szolgált nyugdíjba vonulásáig. A hívek gondozását rövid ideig Ittzés Gábor helyettes lelkész (1977–1979) végezte. A gyülekezet lélekszáma rohamosan csökkent ezekben az években. A fiatalabb nemzedék a környező városokban találta meg munkahelyét és otthonát nemegyszer. Akik pedig elérhető közelségben maradtak, Isten igéjétől való elidegenedésüket mindig meg tudták magyarázni. A régi magyarázat: munka, ma: munkanélküliség. Van, aki az új énekeskönyv bevezetését tartotta elegendő oknak a távolmaradásra. Azért nem vezette be a gyülekezet a stóla és az új agenda használatát, hogy ne ossza meg még jobban a gyülekezetet.

1980-ban a száki és a szendi anyaegyház társegyházközséggé alakult, ebben a státusukban Balogh András lelkész és Baloghné Szemerei Mária segédlelkész volt az első lelkigondozójuk. 1983 nyarán Balogh Andrást Zalaegerszeg gyülekezete hívta meg, felesége a hozzá közel eső Pusztaszentlászló lelkésze lett.
Vannak, akik a mindenkori lelkész szolgálatában találnak kifogásolhatót. Amikor a lelkészlakás bővítésének gondolata – Deme Károly idejében – felvetődött, ez is ún. palástként szolgált némelyeknél az Istennel való kapcsolat rendezetlenségének takarására. A 20 évvel előbb épült, praktikusan megtervezett és kivitelezett parókia a hétgyermekes lelkészcsalád számára kicsinek bizonyult. A lelkész családjával azóta Salgótarjánban szolgál.

Amikor az ideológiai bilincszárak felnyílnak, s növekszik az egyház munkamezeje, ugyanakkor szűkül a gazdasági, anyagi lehetőségek kerete.

A szendi evangélikusok lélekszáma már nem éri el a 200-at. A fenntartók – gyülekezeti tagok – többsége úgy véli, hogy a kibővített parókia állagmegőrzési, javítási és renoválási munkáinak költségeit sem fogják tudni fedezni. A kerület anyagi támogatást ígér az újjáépítéshez, és az esperes is lelkesít. Bár 1987-ben elkészült a tervdokumentáció, a megvalósulás késik, mert a lelkész nem akar belefogni, amíg a gyülekezet állásfoglalása nem egységes. Labossa Lajos esperes minden tekintetben szükségesnek látta az épület bővítését egyházmegyei koncepcióban gondolkodva. 1989 elején az Országos Egyház jelentős anyagi támogatást nyújtott az egyházközségnek, amelyet Kozicz Károly gondnok szavaival élve: „nem illik visszautasítani”. A gyülekezet presbitériuma/közgyűlése néhány ellenszavazattal döntött a munkák megkezdése mellett. Farkasházi Ferenc felügyelő csak elvi támogatást és társadalmi munkát kért a gyülekezettől. Pintér László gondnoksága idején került sor a templom külső tatarozására és a torony rendbetételére. Sok áldozatos tevékenység fűződik nevéhez, természetesen a gyülekezet tagjai is kivették részüket a munkákból, s jókedvűen adakoztak az Isten házára. 1982 óta Kozicz Károly a mindenkori lelkész legfőbb segítsége, elnöktársa a szendi gyülekezetben.

Az újabb jelentős munkálatok Selmeczi Lajos (1991–2001) lelkész szolgálati idejére estek. A templom belseje szorult teljes felújításra, amelyből a padok, az oltár restaurálása, villanyvezetékek cseréje, ablakok és karzat rendbetétele és a templommeszelés kiemelése szükséges. 1997-ben az orgonát kellett javítani, majd 2001-ben a harangok automata vezérlésére tértek át. Selmeczi lelkész 2001-ben nyugalomba vonult.

Az új lelkész, Bartucz István, korábbi nevén Horváth Ferenc József (2001–2005) működésének idejére (2002-re) maradt a villámhárító cseréje, majd hamarosan a templom szomszédságában lévő régi épületet is tatarozta a gyülekezet. A parókia korszerűsítésére 2004-ben és 2005-ben került sor. E munkálatok felsorolásánál nem feledhetjük el – a pályázaton nyert nagy összegű pénz mellett – egyházunk, valamint a társult egyházközség tagjainak áldozatkészségét, sok-sok fizikai munkáját, segítségét, mert tennivaló volt, s még ma is van bőséggel.

Bartucz lelkész 2005-ben világi pályát választott. 2006-tól Csonkáné Szabó Magda a gyülekezetek gondozója, aki szolgálatát helyettes lelkészi minőségben végzi.

A vérteskethelyi leányegyház

Vérteskethely – a száki társegyház filiája, Komárom-Esztergom megye délnyugati negyedében, a Bársonyosi (Bakonyalja) kistájnak a Súri-Bakonyaljával szomszédos nyugati peremén fekszik. Közlekedési szempontból előnyös, hogy a 81-es főúttól alig 1 km-re, a Tatabánya – Kisbér közti úton érhető el.

Régi község, mert már a kora vaskortól találhatók itt régészeti leletek. A hallstatti kultúrához tartozó (a korai vaskor idejéből való, nevét a felső-ausztriai Hallstatt városától kapta) erődítmények nyomaira bukkantak. A római korban is lakott hely volt (ebből a korból való temetőmaradványokat találtak az egyik dűlőben). Az avar korból is kerültek elő leletek.

A korai középkorban első okleveles említése 1250-ből való. Károly Róbert egy 1332 körül kelt oklevelében heti vásárnapját keddben jelölte meg. Ebben az oklevélben még Terjén néven említik a községet. Később Kethely − a régiek írása szerint: Kedhely, Keddhely − a neve a keddi vásárnap miatt, s az is maradt 1913-ig, a Vértes előtag elnyeréséig.

„1419-ben a vérteskeresztúri apát volt a birtokosa, majd az Enyingi Török család kezére jutott. Őket a Batthyány, Héderváry és Bakith családok követték. A virágzó községet portyázó törökök 1529-től többször is elpusztították, így elnéptelenedett. 1642 körül újratelepült, addig puszta volt. Ekkor református magyarok érkeztek a községbe, s ők népesítették be. A törökellenes felszabadító harcok során ismét csökkent a lakossága, s jelentősebb fejlődés csak a 18. század közepén volt.

Kethely anyagyülekezet is volt külön evangélikus lelkésszel II. Rákóczi Ferenc idejében, a kuruc világban. Voltak itt ugyanis evangélikusok már a 17. században is. 1704-ben Leposa Mihály nevű kiváló tanítójuk volt, aki 1699 óta már előbb Szákon tanított. Kethelyen két évig működött tanítói hivatalában, s itt annyira megkedvelték, hogy Szentmártoni Radó Pál (a Radó családnak eddig ismeretlen buzgó tagja) mint főpatrónus segítette elő a lelkészavatást, aki Kethelyen vagy a Bakony vidékén lakhatott, és más birtokos uraknak kívánságára és Bors Mihály akkori győri egyházmegyei esperes engedélyével megfelelő vizsgatétel után Selmecbányára küldték Pilarik István püspökhöz lelkészi felavatás céljából. Ez a felavatás 1706. május 8-án meg is történt a püspöki anyakönyv szerint. Ebből az anyakönyvből az egyetlen ismert kethelyi lelkészre, Leposa Mihályra vonatkozólag többet is megtudunk. Vas megyében Hosszúhegyen a vendek között született 1680 körül. Sopronban öt évig tanult Friedelius János igazgató s Balogh György és Csenky Márton tanárok idejében. Győrött pedig három évig 1696 körül M. Hegyfalusi György és Petróczi Ádám volt a tanára. Győrből Szákra hívták tanítónak, innen pedig 1704-ben Kethelyre. Itt érte a fentebbi kitüntetés. Gyakori eset volt ez akkor, hogy a kipróbált jelesebb tanítókat előzetes vizsgálat és próbabeszéd után a lelkésszé avatták fel. A kuruc világban Telekesi Török István szenátor és huszárezredes oltalma alatt több evangélikus egyház alakult. De ezeket azután 1714-ben szigorú királyi rendeletekkel oszlatták fel. Leposa Mihály is csak rövid ideig maradhatott lelkész Kethelyen, az 1725. évi kimutatás már csak Kiss János rektort említi itt. De a lelkész családja ezen a vidéken maradt, mert ifjabb Leposa Mihály 1764-ig Bokodon volt tanító, 1767-ben Öskün, 1768 óta pedig Szákon.

Kethelyt ezután a makki pusztával együtt 1733-ban gróf Eszterházy József vette meg a Meszlényiektől, s a tatai uradalomhoz csatolta. Erőszakos módon foglaltatta el a földesúri önkény a szegény vérteskethelyi evangélikus jobbágyoktól legrégibb templomukat. A gróf birtokaira római katolikusokat telepített. Embertelen kegyetlenséggel tört be és foglalta el Eszterházy József gróf tiszttartója és a császári plébános lovaskatonák segítségével a szerény imaházat. Kiss János tanítónak ingóságait is szekérre hányták a katonák, és elvitték. […] „Mivel ezen most folyó 1740-dik esztendőben Nemzetes Árossy István úr Excellentiádnak tisztviselője nem tudatik, mitül viseltetvén, némelyeket közülünk vasra verettetett és a tatai kemény tömlöczben egyideig sanyargatott. Azon idő alatt pedig, úgymint Pünkösd havának 13-ik napján lovas katonákkal, fegyveres kézzel hatalmassan rajtuk ütvén Falunkat és a Mesterünknek házát mindenfelől környülvették, akkor kegyelme valami conscriptiónak színe alatt egy házban a falunak eleit és öregit összegyűjtvén berekesztett bennünket. Azon alkalmatossággal császári Plébános úr a templomunk ablakját csákánnyal béverte, az ajtót is befeszegették és így mind a templomunkat feldúltatta, mind pedig a Mesterünk portékáját szekerekre felhányván a faluból kiküldette ő kegyelme. Ezt mi egyáltalán fogva nem akarván cselekedni, ezért a sok hajdúságot s katonaságot Qvártélra reánk akarta szállítani… Ezen állapot miatt circiter ötven forintokat nagy szegénységünkben elkölletett ily drága és mostoha időben költenünk. Illetény haszontalan költséggel oneráltatván (terheltetvén) nemcsak Felséges Urunknak, hanem egyszersmind Excellentiádnak és a T.N. Vármegyének szolgálattyára alkalmatlanabbak lévén, nem kevés rövidségére és praejudiciumjára (sérelmére) szolgál”.16
A 18. században folyamatosan érkeztek ide katolikusok, reformátusok és evangélikusok is. A század végére mindhárom felekezet templomot is épített magának. Ugyancsak valamennyi felekezetnek iskolája is volt a község területén. Lélekszáma a folyamatos gyarapodás eredményeképpen a 20. század elejére már megközelítette az 1000 főt.

Tóth Sipkovits János esperes 1737. december 7-én volt itt egyházlátogatáson, s a kethelyiek ekkor, valamint 1738. november 30-án is meg voltak elégedve a mesterükkel, Pöntör István vérteskethelyi elemi iskolai tanítóval.

Az 1774-ben kihallgatott tanúk – nyilván katolikus vallásúak – nem akartak emlékezni arra, hogy itt protestáns vallásgyakorlat lett volna. „A türelmi rendelet után a két protestáns felekezet együttesen választott tanítót, akit közösen, arányosan fizettek, és protestáns tanítónak neveztek. Fizetését Perlaky Dávid komáromi esperes Borsody István református esperessel együtt állapította meg.” Kethely régi tanítói közül még ismeretes: Selmeczi Skolnik Máté 1768-ban a Turóc megyei Blatnicán született. Várpalotán, Kővágóőrsön és Selmecbányán tanult. Az utóbbi városba 1793-ban tanítónak hívták. Selmecről „Kethelyre 1798. 16. Jul. O. Mesternek meg hivattatott. De itt sok időt nem töltött, mert 1799. 14. Septemb. Bokodra ordináltatott”. Nagy István püspök avatta fel lelkésznek, innen pedig Oroszlányra hívták.

Orosházi Pusztay Márton előbb Révkomáromban volt praeceptor (1799–1801), s innen jött el Kethelyre lévitának. De őt is hamar Bokodra vitték el lelkésznek. (Fia, ifj. Pusztay Márton 1834-ben Nemesdömölkön Edvi Illés Pál mellett volt káplán).

A 19. században a katolikusok voltak többségben. Őket az evangélikusok s a reformátusok követték. A 20. században az egyházi-társadalmi élet a helyi egyesületekben zajlott. Az oktatási és egyéb kulturálódási lehetőségek is jók voltak. Mindhárom felekezetnek jól felszerelt iskolájában folyt az oktatás. Úgyszintén mindhárom egyház saját könyvtárral is rendelkezett. A község népkönyvtárát 1936-ban kapta a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól.

„Veleg, Bokod, Szend, Szák, Tordas, Gyúró, Csabdi. Melyik dicsőbb, nagyobb, azt meg nem mondhatni. S tizenkét máternek egy a filiája. Kethely a sok leány közt ma világ csodája”.

Az 1890-es években Csányi Lajos tanító volt, aki a templomépítés ügyét, az előkészületeket nagy erővel megindította. „Ha tudták volna, hogy valaha máter (anyagyülekezet) voltak, Leposa Mihály lelkész emléke is siettette volna szent munkájokat”. És megindultak a környező gyülekezetekből a kővel, téglával megrakott szekerek, hogy az építkezéshez szükséges anyagot összehordják. Lelkes presbiterek, hűséges egyháztagok alapítványokkal, végrendeletileg hagyott nagyobb adományokkal igyekeztek az egyházat közelebb hozni kitűzött céljához. Pöntör István és Varjú Elek tanítók alatt már-már összegyűjti a gyülekezet az építkezéshez szükséges összeget, midőn az időközben kirobbant világégésben – annyi nagy és szent értékkel együtt −, megsemmisül a gyülekezet 6000 aranykorona templomalapja is, a nőegyletnek a templom belső berendezésére fillérenként összegyűjtött 1000 aranypengőjével együtt.

De amit az Úr elvett egyfelől, azt visszaadta másutt. A gyülekezet vezetésére vitéz Szijj Gyulát állította, kinek hevülő lelkét megragadta a hívek templom és torony utáni vágyakozása. E tántoríthatatlan hitű, gyakorlati kérdések iránt fogékony, intézkedéseiben határozott és kitartó tanító megindítja az országos gyűjtést s fáradhatatlanul írogatja segélykérő leveleit még tengeren túlra is. Pár év alatt összehozta az építkezéshez hozzávetőlegesen szükséges összeget. Még látta a kivitelezésre kerülő tervet, s meghatottan testálta a gyülekezetre 1 kat. hold földjét, de örömünnepét már nem érhette meg. Másfél évvel előtte nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára Bakonyszentlászlón.
A templom építését a következő tanító, Laász János vezette; az ő tervei szerint készült a szószék, az oltár s a templom belső berendezése. A kőből épült templom elkészült, hogy hívogasson, és alkalmat adjon a lelkek templomának építésére. A templomot D. Kovács Sándor püspök szentelte fel.

Kethelyen 54 hívünk teljesített hadi szolgálatot az első világháborúban. A második világháború harcai a községet is érintették, s 1945. március 11-én értek véget a harcok a településen.

Közigazgatásilag kezdetben Vérteskethelynek önálló tanácsa működött, majd 1977-től Császár (szomszéd község) székhellyel közös községi tanács alakult. 1990-ben ismét önállóvá vált a település.
Önálló gyülekezetté azonban – bár a két világháború között voltak ilyen elképzelések – soha nem alakult. Gondozását kezdettől fogva a száki gyülekezet lelkészei látták el.

Ez a helyzet rövid időre csak az 1950-es évek elején változott. Ekkor került Táborszky László száki lelkész mellé beosztott segédlelkésznek Szépfalusy István, aki 1953-tól 1955-ig Vérteskethelyen lakott, és gondozta a gyülekezetet. Itteni szolgálatára a helyi evangélikusok a mai napig jó szívvel emlékeznek, s tervbe vették emléktábla elhelyezését is templomukban.

Az 1950-es évek közepétől, a téeszesítést és a vele párhuzamosan elindított iparosítást követően, a lakosság lélekszáma folyamatosan csökken. Elsősorban a fiatalok áramlottak a környező iparosodó városokba (Győr, Tatabánya, Kisbér, Oroszlány, Mór). Ettől kezdve a gyülekezet fokozatosan elöregedett.
A bekövetkező változásokra a gyülekezet erejéhez képest felkészült. Selmeczi Lajos lelkészi szolgálata alatt, az 1990-es évek végén elkészült a templomhoz toldott, hitoktatásra is alkalmas gyülekezeti terem.
A jelenleg 623 főt számláló faluban 74 evangélikus él, többségben idős ember. Iskolája megszűnt, 2007 őszétől a szomszédos Bakonysárkányba iskolabusz szállítja a néhány gyermeket. Az 5 felsős és 4 alsós hittanos gyermek lelki fejlődését szolgálják a gyülekezeti teremben tartott hittanórák. Nagy öröme a gyülekezetnek, hogy 3 fiatal tett bizonyságot hitéről a 2006. évi konfirmáció alkalmával.

Lelkészek, tanítók, elöljárók

Lelkészek
Szákon: Hollósy Miklós (?–1608–?) Szenddel közös lelkész, Proxa (Prochsa) János (1633–?), Galli György (?–1642–?), Popovics Márton (?–1647), Mendel (Mindöl) Tamás közös lelkész (?–1648–?), Ujváry János (?–1651–?),Góri Mihály (1671–1674), Károlyi István (1707–1711), Dernóczi (Dernótzi Ferenc?22) János (1711–1737), Kertschmayer (Koczmajer) Mihály (1737–1753), Perlicius (Perliczai vagy ahogy később neveztette magát: Perliczi) János (1753–1759), Pokorny (Pokorini Sámuel?) Lukács (1759–1766), Collenberger (Kellenberger) Sámuel (1766–1774), Jelenik Mihály (1774–1779), Bocz (Bótz) Ferenc (1780–1797), Kohán (Kohány) András (1798–1801), Mossóczy Institoris Péter (1801–1812), Bongya Sándor (?), Szabó Farkas László szendi főszenior (1812–1813), Csákvárról Badátzy (Badáci) András (181–1822), Fárnek Dávid senior és lelkész (1822–1853), Szabados Lajos (1854–1859), Horetzky (Horeczki) Gedeon (1860–1866), Kemény Károly (1867–1880), Nehiba Lajos (1881–1910), Magyar Géza (1910–1953), Piri Károly szendi lelkész (1944–1946), Szabó Vilmos helyettes lelkész (1945–1946), Táborszky László (1953–1959), Csonka Albert (1959–1980), az utolsó száki lelkész

Szenden: Hollósy Miklós (?–1608), Komáromi János (?–1739–?), Turgonyi József (?), Csepregi János (?–1743), Kontor János (1786–1793), Szabó Takács László (1793–1821), Gödörházi Gödör József (1821–1829), Nagy József (1832–1838), Gödörházi Gödör József (1838–1858), Tresztyenszky Gyula (1860–1861), Szabó Sándor (1862–1879), Falaky Károly segédlelkész (1879–1883), Czuppon Sándor (1883–1886), Antal Lajos segédlelkész (1885), Hering Lajos (1887–1904), Piri Károly (1905–1947), Szakáts László (1947–1962), Szelényi Zoltán (1962–1963), Magyar László (1963–1977), Ittzés Gábor helyettes lelkész (1977–1979) A társult egyházközségben: Balogh András (1980–1983), Szemerei Mária (1980–1983), Deme Károly (1983–1990), Selmeczi Lajos (1991–2001), Bartucz István (2001–2005), Csonkáné Szabó Magda helyettes lelkész (2006–)

Vérteskethelyen: Leposa Mihály lelkész (1704-1706), Szépfalusy István segédlelkész (1953–1955)

Tanítók
Szákon: Sephanides István (1737), Vitian Máté (1738–1759), Blasius (1749–?), Lenszkay (?) Galló Márton (1760–1766), Derecsényi (Derentsini) (1766–1767), Leposa Mihály (1768–?), Németh (?) Bajza Pál Bokodról (?–1773), Lesták Mihály (1774–1777), Farkas(?), Horváth(?), Lowtsányi (?), Németh Mihály (1786–1789), Szentpéteri István (1801), Zdénkovits Mártony (?), ,Hrabówszky Jóséf(?), Bajtsányi(?), Váradi László (?), Ballás Pál (1821–1826), Szucháts Károly (1827–?), Fárnek Dávid volt a tanító is (1826–1827),23 Neczkár Károly (?–1859–1872), Mészáros János (1873–1876), Nagy Sándor (1876–?), Pultzer Károly (1893–1926), Komjáthy Elemér (1926–1941), Bodrogi Elza (1945–1946), Magyar Géza lelkész (1946–1947), Antal Jakab Gyöngyi és Kiss Irén (1947–1948)

Szenden: Kis Mátyás (1786–1795), Vázsonyi Mihály (?), Vatzláw Pál (1796–1838), Tóth Sándor (1838–1848), Bella Gábor (1849–1854), Scheffer Jakab (1854–1856), Cser János (1856–1884), Szebik Gyula (1885–1895), Joó István (1895–1910), Kovács Sándor (1910–1916), Kovács Eszter (1916–1931)

Hitoktató: Molnár Lajos segédlelkész 1936-ban, Piri Katalin okl. tanító (1931–1940). 1941-től a lelkészek végzik a hitoktatást.

Vérteskethelyen: Kiss János (?−1725−?), Selmeczi Skolnik Máté (1798–1799), orosházi Pusztay Márton lévita tanító (1801–), Badics István, a kethelyi filiális gyülekezet praeoransa (?–1828–?)24, Kalmár János (?–1834–1862), Zakéli Gergöly (1861), Németh Lajos (1862–1868), Szalay János (1868–1887), Turczár Mihály (1887–1895), Csányi Lajos (1895–1897), Pöntör István (1898–1926.), Varjú Elek, Szijj Gyula (?–1928), Laász János (?–1936–1940), Pöntör Béla (?–1938.), Pöntör István (1940?), Lovas Laász János, Kovács László (?), Ormosi Ernő (?), Lovas Henrik (?), Láz Vilmos Henrik (?), Láz Vilmos (?), Pöntör Edit (1947–1948)

Felügyelők
Szákon: dr. Beliczay Elek (?–1914), dr. Valkó Miklós (?), Mészáros Ferenc másodfelügyelő (1946–1952), Valkó László (1952–1993), Valkó Jenő (1993–)

Szenden: Günther Ernő (1900–1907), dr. Petrőcz Károly (1907–1923), dr. Händel Béla (1923–1948), dr. Felső Lajos (1950–?), Szabó Kálmán másodfelügyelő (1950–?)
Vérteskethely gondnokai Csonka József és Csonka Géza (1953–1959), Horváth József (1959–1980), Nagy Sándor (1991–2001), Csonka Géza (2002–2008), Kuncsik Dániel, másodgondnok: Adorján István (2008-tól)

A jelen

Örvendetes, hogy Szákszenden összesen 39 gyermek szerepel a hitoktatásban részt vevők névsorában a 2008/2009-es bejelentés szerint, akiket a lelkész tanít az iskolában. Hatan készülnek hitükről bizonyságot tenni a jövő tavaszi konfirmáció alkalmával. A gyermekek szolgálatát anyák napján, reformáció ünnepén, hősök napján és karácsonyeste hallgathatta meg a gyülekezet. 2007-ben és 2008-ban a hittanosok 3-4 csapattal kiválóan helytálltak a megyei és azt követően az országos hittanversenyeken, Budapesten. Ifjúsági munka jelenleg nem folyik egyrészt azért, mert a fiatalok vidéken dolgoznak, vagy középiskolákba, főiskolára járnak, másrészt azért, mert a gyülekezetre az jellemző – hosszú ideje –, hogy az a néhány fiatal, aki konfirmál, a vizsgát követően semminemű kapcsolatot nem tart fenn gyülekezetével. (Ez jellemző a középkorosztályra is.) Ebből következik, hogy az istentiszteletek látogatottsága meglehetősen gyér (Szákon 15-20 fő, Szenden 12-20 fő, ha nincs valami rendkívüli alkalom). Főleg idősek járnak templomba. Minden hónap 1. vasárnapján úrvacsorai közösség valósul meg e két gyülekezetben. Bibliaóra tartására nincs igény.

Az egyház épületei Szákon bontásra, illetve felújításra szorulnak. A műemlék Bakos-orgona restaurálása és felszentelése – egy múlt évi sikeres pályázat nyomán, sokak támogatásával – megtörtént. Nagy tervei vannak a gyülekezetnek, és meglehet, a megújult presbitériumot összekovácsolta az a nagyszerű alkalom, amely megvalósult 2008. november 29-én azzal, hogy gazdái lehettek az egyházkerület bibliakiállításának, s a környék evangélikusaival együtt ünnepelhették a száki egyházközség 400 éves, a templom 160 éves, a gyülekezet áldott emlékű lelkésze, Magyar Géza születésének 125 éves jubileumát, majd emléktáblájának leleplezését és megáldását, valamint a felújított orgona megszentelését. A szintén műemlék templom felújítására uniós alapból a „vidéki örökség megőrzése” címen kívánnak pályázni.
Szenden 2004 és 2005 októbere között a parókiát újították fel és modernizálták nagyobb részben pályázati pénzből. A lelkész helyettesi státusban Ászárról gondozza e három gyülekezetet. Nagy kihívás és lehetőség számára, hogy 2008 április közepétől hétvégeken a parókián tartózkodhat, s így reménység szerint több időt tölthet a gyülekezet tagjaival, s szervezheti az ifjúsági munkát a szintén hétvégeken otthon lévő fiatalok között.

Vérteskethelyen minden vasárnap – és ünnepnapokon – délután 2 órakor van istentisztelet. A nagyünnepeken úrvacsorával is élhetnek az arra vágyakozók. Örvendetes, hogy az egyházfenntartók (57 fő) 35–40 %- ban vesznek részt „családi” istentiszteleteinken minden alkalommal. Szerda esti bibliaórák bevezetését tervezik. 2009-ben első alkalommal ökumenikus keretek között megtartották a Nők Világimanapját. Jól működnek ökumenikus együttléteink a januári imaheteken, s a „falukarácsony” alkalmain.

Él ez a társult egyházközség: mindhárom gyülekezetben 2008 tavaszán (Vérteskethelyen első ízben) konfirmációi jubileumi alkalmakat tartottak, soha nem látott embertömeg jött össze az emlékezésre. Adja Isten, hogy ami a keresztségükben elhangzott felettük, s amiben megerősödtek a konfirmáció idején, teremjen jó gyümölcsöket egész életükben a gyülekezet javára, üdvösségükre.

Csonkáné Szabó Magda

Lélekszám: 397 /200/ 210

Szák presbitériuma: Valkó Jenő felügyelő, László Kálmán (2007. október 1-jétől a község polgármestere is) gondnok, Mészáros Ida pénztáros, özv. Nagy Mihályné számvevőszéki elnök, Becsákné Valkó Rita jegyző, Bazsó Zoltánné, Farkas László, Kovács Imréné, Nyári Gábor, Paveszka József, Valkó Zsolt és Veszpréminé Varga Ildikó

Szend presbitériuma: Kozicz Károly felügyelő, Menyhárt László gondnok, Fekete Józsefné pénztáros, Matisz János számvevőszéki elnök, Nagy Károly számvevőszéki tag, Szabó Ildikó jegyző, Kempf Miklósné és Fekete Józsefné egyházmegyei küldött, Felső Győző, Hajós Árpádné, Kempf Miklósné, Letenyei Ferenc, Letenyei Kálmán, Marthon Vince, Matisz János, Matisz Sándor, Nagy Károly, Nemes Miklós

Vérteskethely leányegyház

Lélekszám74 /83/ 57

Presbitérium: Kuncsik Dániel Ferenc gondnok, Adorján István másodgondnok, Pálfyné Horváth Matild jegyző, Adorján Csaba, Gecse Béláné, Gerhardt László, Horváth József, Paulovics Jenőné, Répási Balázsné
Szórványok és lélekszámuk: Kömlőd (1 /5/ 3), Császár (37 /24/ 10)

Az egyházközség lélekszáma összesen: 509 /507/ 290

Források

A Dunántúli Ágost. Hitvall. Evang. Egyházkerület Névtára. Győr, 1875. Czéh Sándor Nyomdája.
Magyarországi Evangélikus Egyház Névtára. Budapest, 1989. Evangélikus Sajtóosztály.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Névtára. Budapest, 1973. Evangélikus Egyház Rota.
A Magyarországi Evangélikus Keresztyén Egyházegyetem Névtára. Győr, 1940. Baross-Nyomda: Uzsaly és Koncz (Harangszó nyomdája).
Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron, Székely és Társa. 1924.