Tab a Balatontól délre, Külső-Somogy északkeleti részén, a Kis-Koppány patak mentén fekvő város.
Régóta lakott hely. 1598-ban Nádasdy Ferenc birtoka volt. A 17. század első évtizedeiből már ismert református gyülekezete, amely a kiskomáromi esperességhez tartozott. A falu a török hódoltság alatt (1660 után) elpusztult, majd a 18. században újratelepült. Az új, különböző nemzetiségű lakók nemcsak gyülekezetet, hanem virágzó községet is alapítottak, amely később mezővárossá, járási székhellyé, majd a mai várossá fejlődött.

A letelepülők között − amint Szita László könyvében olvasható − „Valójában a szlovákok voltak az elsők 1712-ben, de ugyanezen év végén magyar jobbágyok is kaptak területeket. A németek később kerültek Tolna megyéből szekunder telepesként, az ottani lutheránus hesseni telepítési csoportból Tabra”.

A tabi evangélikus gyülekezet alapítására vonatkozó legrégibb iratok 1840-ben elégtek, ezért nem állapítható meg a gyülekezet keletkezésének pontos ideje. Az 1717-ben kelt „szállólevél” szerint, Majthényi György és Perényi Zsigmond földbirtokosok Tab- és Csabapusztáikat adták a letelepülő evangélikus híveknek, hogy a maguk vallása szerint való prédikátorukat is magukkal hozhassák Trencsén és Nyitra vármegyékből.

Az egyháztörténészek 1717-re teszik a gyülekezet keletkezésének évét. Első lelki vezetőire több forrás utal. Payr Sándor a győri esperesség 1725. évi névtárából idézve, Velits Péter lelkész mellett − aki a tótok papja volt − Schiegler Józsefet említi, aki a németek papja lehetett. („Tabiensis, in comitatu Somogyiensi, Past. Petrus Velics, Joseph Schiegler.”) Szeniczei Bárány György esperes a tolna-baranya-somogyi esperesség 1715 és 1742 közötti történetének leírásában három lelkész − Velits Péter (1718-tól), Tomcsányi György és Masnitzius János − működését jelzi Tabon.

A Haubner Máté püspök részére 1862-ben készített kimutatásban pap nélküli, léviták által vezetett gyülekezeti életről olvashatunk az 1730-as évekre vonatkozóan.

Velits Péter korábban dabronyi tanító (1706), majd oroszlányi lelkész (1711) volt. A tabi szlovákok 1718-ban hívták meg pédikátoruknak, s 1730-ban bekövetkezett haláláig működött közöttük. Utódja, Omaszta Imre lévitaként vezette a gyülekezetet. Őt Szalántzy Mihály követte. Utódjaként Tomcsányi (Tomtsányi) György nevét jegyzik, akinek távozása után Masnitzius (Masnitius) János volt a lelkész. Szolgálata az 1741 és 1746 közötti évekre esik. Ő kezdte meg az anyakönyvek vezetését, és az ő idejében indította el az eklézsia elleni támadásait a veszprémi püspök.

Az 1744-ben veszprémi püspöki székbe került és a protestánsok kíméletlen üldözéséről ismert Padányi Bíró Márton keze az alig 30 éve letelepedett tabi evangélikusokhoz is elért. 1745-ben Marcaliba idéztette a tabi evangélikusok elöljáróit, és megtiltatta nekik, hogy saját felekezetükbe tartozó tanítót alkalmazzanak. Akaratának azonban csak az oskolamester (Reguli János) elűzésével tudott érvényt szerezni. 1746-ban Masnitzius János lelkészt és több társát idézte Marcaliba, s kényszerítette állása elhagyására. Egyidejűleg több templomot is elvetetett a protestánsoktól. Masnitzius prédikátor az üldözések elől a Hont megyei Bagyánba távozott.

Ezt követően − 1746 és 1749 között − volt a gyülekezet lelkésze Hrabovszky Jakab, akinek a fia később az egyházkerület püspöke lett. Az ő utódja Vörös Zsigmond (1749−1751) volt. Nevét Fábri Gergely 1750-ben készített jegyzéke is őrzi. 1751 és 1757 között Neogrády Mihály volt a gyülekezet papja. 1757-ben Bárány János püspök Pringer Mihályt avatta fel tabi lelkésznek, akit 8 évi szolgálat után Vadherszky (Payr Sándornál: Vadkerti!) György követett.

Utóda, Novák János Jakab (1778−1779) csak egy évig volt Tab lelkésze, de számos éven keresztül Tolna-Baranya-Somogy espereseként működött. A gyülekezet papjai akár szlovák, akár magyar, akár német származásúak voltak, kiválóan tudták mindhárom nyelvet. Legtöbbjük nagy műveltséggel rendelkezett, ismereteit híres külföldi egyetemeken szerezte vagy gyarapította.

A gyülekezet első, torony nélküli templomának (oratóriumának) helyéről és építésének idejéről nincs adatunk, de az ismeretes, hogy 1780 és 1790 között tűzvész martaléka lett.

Az első iskola építésének idejét és körülményeit ismerjük. Valószínűleg már a letelepedés idején iskola is épült a templom szomszédságában, azzal egy időben vagy még azt megelőzően. Valószínű, hogy az 1720-as években már rendszeres oktatás folyt a gyülekezet saját iskolájában. Tab ugyanis a letelepedés idején puszta volt, így bérelhető helyiség nem állhatott rendelkezésre. Az iskola viszont fontos volt, mert gyermekeik anyanyelvi oktatása csak ezáltal volt biztosítható. Tény, hogy 1745-ben már virágzó iskolája volt Tabnak, és ez kiváltotta a veszprémi püspök „nemtetszését”. Ezért kellett elhagyni a falut a gyülekezet tanítójának, Reguli Jánosnak is. Távozásával az iskola története hosszú időre ködbe vész. Az ismertté vált kutatások szerint a türelmi rendelet megjelenéséig 14 − többnyire a Felvidékről származó és a papokhoz hasonlóan magas műveltséggel rendelkező − magyar, szlovák, német eredetű tanítója volt a gyülekezetnek. Az iskolai oktatás abban az időben még háromnyelvű volt.

A második oratórium az evangélikus báró Calisch telkén és költségén épült, de hamarosan szűknek bizonyult. Krizsán Pál (1797−1807) szolgálata alatt megnagyobbították − a mostani kisablaktól a toronyig −, és 1800-ban tornyot emeltek mellé. A torony fazsindelyes és magas volt, csúcsán kétfejű sas ékeskedett. A templom oltárát a pozsonyi tót−magyar gyülekezet ajándékozta.

A templom harangjairól annyi ismeretes, hogy 1807-ben Deli Mihály és Deli Pál református atyafiaktól egy kis harangot vásároltak a hívek. Egy másik harangot Millner Ferenc öntetett 1819-ben, Budán. Ezzel együtt három harangja volt a gyülekezetnek.

Suvada (Suhajda, Schuhajda) Pál a lelkész 1808 és 1831 között. Az ő szolgálati idejére Kis János püspök három canonica visitatiója esett. Az elsőt 1814. május 16-án tartotta, és az mind az anyagyülekezetre, mind annak tótkéri és torvaji leányegyházára kiterjedt. A vizsgálati jegyzőkönyvből kitűnik, hogy az anyagyülekezet lelkésze évenként négy alkalommal tartott istentiszteletet a filiákban. Mindkét helyen volt oratórium (imaház), iskola és az egyházi szolgálatot is ellátó praeoráns („előimádkozó”, de a prédikációs szolgálatra feljogosított tanítókat is így hívták)) mester. Megtudhatjuk, hogy „Pecsétje is vagyon az Ekklesiának, melynek czimere: koronán ülő Pelikánmadár, ezen körülírással: Sigill. Eccl. Aug. Conf. Tab”.

Kis János püspök 1820-ban, majd 1829 őszén tartotta újabb vizitációját. Az utóbbi vizitáció idején Laucsek (Lautsek) István volt Tab tanítója. Az anyagyülekezethez 430, a tótkéri filiához 290, a torvajihoz 130 lélek tartozott. A vizsgálat alapján hozott intelmekből és rendelkezésekből kiemelendő: 1. Az anyakönyveket és az egyházi számadásokat a helyi prédikátornak tisztábban és nagyobb pontossággal kell vezetnie; 2. Négy keresztanyánál (párnál) több ne írasson az anyakönyvbe; 3. A praeoráns mesterek a megholtak neveit minden hónap végén kötelesek a prédikátornak beküldeni; 4. A gyermekek szülei gyermekeiket szorgalmasabban küldjék iskolába.

A harmincas években mind a lelkész, mind a tanító személyében változás történt. Az 1832-ben elhunyt lelkész helyére Szepezdi Kis Jánost (1832–1843) választották. A tanító is egy időre eltávozott, de 1834 és 1836 között ismét Tabon tanított, és csak 1836-ban költözött véglegesen Tótkérre. Laucsek Istvánt a fiatal Daxner Ferenc váltotta fel a tanítói székben.

Az egyház épületeiben és tárgyaiban felújításokat végeztek. A parókián új folyosót építettek, téglából új hátsó falat raktak, új pincét és új kutat ástak. Az iskolát megnagyobbították, a tanító egyik szobáját kipallóztatták. A templomba új oltárt építettek, az orgonát felújították, a kelyhet újraaranyoztatták. Az időközben elhasadt harang helyett 42 fontos új harangot szereztek.

Kis János szuperintendens megbízásából tartott vizitációt Kis Tatay Imre esperes 1840. március 31-én. A vizsgálat idején Tabon 450, Tótkéren 259, Torvajon 114, Kapolyon 78, Zalában 26 evangélikus élt. Az egyházközséghez összesen 930 lélek tartozott. Tab tanítója Daxner Ferenc volt. Az iskolára és a tanító személyére vonatkozóan a jegyzőkönyvben a következő megállapítás és rendelkezés olvasható: „A tanulók előmenetele felett próbatétel tartatott, kiknek a számuk 57, név szerint 29 férfi és 28 leánygyermek, midőn is kisült, hogy a tanító nem egészen tartozó szorgalommal forgolódott körülöttök, melyért is meghagyatott néki, hogy tanítói kötelességeiben ezután buzgóbban eljárjon; a szülőknek pedig, hogy gyermekeiket nyári időben is oskolába küldeni el ne mulasszák.”

Tűz pusztított 1840. június 18-án délután 1 órakor a falu nagy részén. A templom is a tűzvész áldozata lett. Három harangja közül kettő megolvadt, egy pedig eltompult hanggal használhatatlanná vált. Megmenteni csak az oltárt és az orgonát lehetett. A szalmatetős paplak és az iskola épületei is leégtek. Szepezdi Kis János lelkész élete kockáztatásával mentette meg az 1775-től vezetett anyakönyveket, de a korábbiak a tűzben elhamvadtak.

A leégett templomot hamar újjáépítették. Költségeit Calisch Frigyes 1000 forintos hozzájárulásából és a hívek adományaiból fedezték. 1840. szeptember 18-án már az új − ma is álló − templomban kereszteltek. 1842-ben 185 kg-os haranggal gazdagodtak.

Krizsán József (1843−1867) szolgálata alatt a gyülekezet mind lélekszámában, mind anyagi javaiban gyarapodott. Új iskola és tanítólak épült 1858-ban, Szilvágyi Sámuel tanítósága idején.

Haubner Máté püspök 1862. június 29-én tartott egyházlátogatást Tabon. Az anyagyülekezethez 587 lélek tartozott, a tótkéri filiában 325, a torvajiban 225 evangélikus élt. A kapolyi fiókegyháznak 80, a zalainak 28 tagja volt. Bálványoson 5 fő, Nágocson 2 fő tartozott az evangélikus felekezethez. Az egyházközségben összesen 1252 lélek élt. Az eklézsiát a presbitérium és a közgyűlés kormányozta határozataival, képviseletét a lelkész és az elöljáróság látta el, önalkotta szabályai nem voltak. Az anyagyülekezetnek egy gondnoka volt ifjú Kadlicskó István személyében. A vizsgálatot megelőző évben (1861) 55 gyermeket − 29 leányt és 26 fiút − kereszteltek, és 46 halottja volt a gyülekezetnek. A 25 konfirmandusból 17 volt a leány, és 8 a fiú.

Sztanó Sándor 1868 és 1910 között volt a gyülekezet lelkésze. Működése alatt tovább nőtt a hívek száma, és a Ferenc József-i békés kor nyújtotta lehetőségeket kihasználva, anyagiakban is szépen gyarapodtak. 1874-ben 12 változatú orgonát vásároltak Saska Márton orgonakészítőtől.

Az anyaegyházhoz 1875-ben 650 lélek tartozott, 105 volt a tanulók száma. Az iskola tanítóját Bartos Tivadarnak hívták, és 1861-től működött a gyülekezetben. Tótkéren 292 lélek között 60 volt az iskoláskorban lévő gyermek. Torvajon a 213 evangélikusból 36 gyerek járt iskolába. Kapolyban 60 evangélikus élt, Zalában és Bálványoson 43. Az egyházközségnek 1258 tagja volt.

A tabi tanulók létszáma 1877-ben már elérte a 110-et. A létszámnövekedés szükségessé tette a második tanterem megépítését és a második tanítói állás létrehozását. 1882-ben kis harangot vásároltak. 1902-ben kéttantermes iskolát építettek.

A gyülekezet tót (szlovák) anyanyelvét sokáig megőrizte. A magyar környezetben azonban elkerülhetetlen volt a magyarosodás. A tanítás 1860-ig vegyes nyelven folyt: magyarul és szlovákul. Ezt követően az iskolában magyar nyelven tanítottak. Az istentisztelet nyelve kezdetben szlovák volt, 1868-tól azonban csak minden 3. vasárnap tartották szlovák nyelven.

Az egyházközség 1881-ben már a következő határozatot hozta és terjesztette jóváhagyásra esperese elé az alkalmak pontos meghatározásával kiegészítve:. „A tót istentisztelet ezentúl minden egyházi év folyamán ötször fog tartatni, s az Úrvacsorája nevezett nyelven ugyanannyiszor kiszolgáltatni.” 1888-tól magyar nyelven folytak a gyülekezeti alkalmak.

Az anyagyülekezetet 1910-ben 714 lélek alkotta. A hozzá tartozó torvaji és magyarkéri (régi neve Tótkér) filiában, a kapolyi és a zalai fiókegyházban, valamint a nyolc szórványközségben 783 evangélikust tartottak nyilván. Az egyházközséghez összesen 1497 lélek tartozott. Ugyanakkor Tabon Küffer János és Mészáros László tanító 131 gyermeket oktatott.

Sztanó Sándor utódjául Gyarmathy Ferencet választották. A fiatal lelkész békés időben vette át a gyülekezet lelki vezetését, de szolgálati ideje alatt (1911−1949) át kellett élnie két világháború borzalmait, emberi tragédiák sorát és azt a társadalmi változást, amely az egyházi ingatlanok államosításához vezetett. Tevékeny részese volt új gyülekezetek megalakulásának − Lulla, Sérsekszőlős (korábbi írás szerint Sérsekszőllős) −, valamint szomorú tanúja olyan cselekedeteknek, amelyek virágzó gyülekezetek megcsonkítását (Somogydöröcske, Lulla) vagy teljes pusztulását (Sérsekszőlős) okozták.
Új − harmadik − tanteremmel bővítették az iskolát 1913-ban.

A kisharangot és a tűzvészben megolvadt középsőt 1916-ban a hívek önként felajánlották hadicélra. 1923-ban 99 kg-os kisharangot vettek, amelyet később 119 kg-osra cseréltek, majd 478 kg-os haranggal gyarapodtak. Az emberáldozatok azonban nem pótolhatók. Az első világháborúnak 30 hősi halottja volt. Nevüket az oltár mellett elhelyezett márványtábla őrzi.

A húszas évek első felében a sérsekszőllősi és a lullai filiával bővült az egyházközség.
Sérsekszőllősön 1923-ban, Lullapusztán 1925-ben épült iskola és tanítólakás. Az új gyülekezetek szervezésében és az iskolák építésében Gyarmathy Ferenc lelkész áldásos munkát végzett.

A templomot 1933-ban renoválták és új padokkal látták el.

Az 1933-ban kiadott névtárban az anyaegyház 785 lélekkel szerepel. Az iskola 156 tanulójának oktatását Szalay Miklós kántortanító és Lőrincz György tanító végezte. Leánygyülekezeteinek száma − a sérsekszőllősi és a lullai filia megalakulásával − négyre emelkedett. Az egyházközséghez összesen 1942 evangélikus tartozott, a tanulók összlétszáma 396 volt. Az anyagyülekezet lélekszáma (773) 1940-re lényegesen nem változott, tanítói is megmaradtak, de a tanulók száma 119-re csökkent. Az egyházközséghez 1841 lélek tartozott. A négy filia közül Bedegkéren 264, Torvajon 245, Lullán 251, Sérsekszőllősön 171 evangélikus élt. A kapolyi fiókgyülekezetben 25-en voltak evangélikusok. Az egyházközséghez tartozó szórványban (11 településen) 112-en laktak. A tanulók létszáma 276 volt.
A hívek lelki életét a vasárnapi iskola gazdagította, a fiatalok ifjúsági egyesületben tevékenykedtek, a gyülekezeti karitatív munkát a nőegylet fogta össze. A háború után ezek vezetését Gyene Sára diakonissza vállalta.

A második világháborúban a gyülekezet 22 tagja halt hősi halált. Az ő emléküket is az oltár mellé helyezett márványtáblán örökítették meg a feledni nem akaró utódok.

Az iskolát és a hozzá tartozó 2 szolgálati lakást, valamint a különálló szolgálati lakást 1948-ban államosították. Ebben az időben − egy 1948−49-ről készített népmozgalmi kimutatás szerint − Tabon 630, Bedegkéren 206, Torvajon 182, Lullán 126, Sérsekszőlősön 8, Zalán 4 evangélikus lakott. Az egyházközséghez összesen 1156 lélek tartozott. A lélekszám nagymértékű apadása főképp a sérsekszőlősi és a lullai német ajkú hívek Németországba való kitelepítésének következménye. A születések számának csökkenése − az egyre jobban fellelhető egyke −, a háború és a társadalmi változások szerepe sem lebecsülendő.

Gyarmathy Ferenc helyére Jakus Imrét hívta meg a gyülekezet. A 30-as években a göcseji Barlahida templomépítőjeként, valamint az egyházi lapokból, önálló kötetekből költőként és novellistaként ismert lelkész Sárszentmiklósról került a gyülekezet élére 1950 májusában, és 1978. november 1-jéig volt a nagy szórványterületen élő evangélikusok pásztora. Feladata a lelki építkezés volt, amelyet két diakonissza − Nyáry Erzsébet és Gyene Sára − segítségével kezdett el, de egyébre is volt gondja.
Közvetlenül szolgálatának kezdetén az egykori istállót gyülekezeti teremmé alakították, majd a templombelső átalakításába kezdtek. Az átalakításhoz Sándy Gyula professzor szaktudását is igénybe vették. A munka eredményeként új oltár, művészi oltárkép és gyönyörű, barokk szószék került a templomba. Az oltár készítéséhez a régi (103 éves) oltár elemeit is felhasználták. A régi „ketreces székek” nemes barokk teteje is a templom dísze maradt. Az építkezés fáradhatatlan összefogója Lőrincz Lajos gondnok volt. Az oltárt és a szószéket Szerencsés János és Kodák Lajos asztalosmesterek készítették. Az oltárkép a tengeren járó Jézust ábrázolja, aki a süllyedő Pétert emeli ki a hullámokból. A képet az „egyházegyetem” adományozta. Az új oltár és a szószék felavatását Túróczy Zoltán püspök végezte.

Jakus Imre közel fél évszázadnyi szolgálat után − amelynek nagyobb része a tabi volt − Siófokon töltötte nyugdíjas éveit. Ott is halt meg 1993. május 13-án. A szakmai körökben is megbecsült költő és novellista versei és novellái rendszeresen megjelentek az egyházi lapokban (Harangszó, Új Harangszó, Evangélikus Élet, Diakónia). Több versét közölte a Somogy, a Méhészet − nagy méhész volt −, valamint a Tatay Sándor által válogatott és szerkesztett Csepp a tengerben (Evangélikus elbeszélők) című antológia 1988-ban. Kádár Gyula lelkésszel − aki fiatalon halt meg − adta ki a Magvetőt vár a Föld című kötetet, amelyet 1947-ben a Számadás követett. Kisebb tanulmányai is önálló kötetekben jelentek meg. Kéziratban maradt az 1950-ben írt Csillaghullás című göcseji balladasorozata.

A gyülekezetbe 1978-ban került Szabó Vilmos lelkész és Szabóné Piri Zsuzsánna segédlelkész. 1979. január 1-jétől már a fiatal házaspár látta el a − Jakus Imre és Káldy Zoltán püspök elgondolása és tanácsa alapján, az érintett gyülekezetek által megalakított − Tab és Környéke Egyházközség gyülekezeteinek lelkészi szolgálatát. Beiktatásuk 1979. november 4-én volt. Ezt megelőzően avatta lelkésszé Szabóné Piri Zsuzsánnát Káldy Zoltán püspök. A nagy kiterjedésű egyházközség lelkigondozását egy évtizeden keresztül végezte nagy buzgalommal. Közben részesei voltak egy felújítási folyamatnak is: a gyülekezet 1980 és 1984 között újította fel templomát és a lelkészlakást. 1988-ban a kiskőrösi gyülekezetbe távoztak.

A pásztori szolgálatra ismét fiatal házaspár kapott bizalmat: Verasztó Sándor és Verasztóné Mosoni Edit. Szolgálatuk ideje alatt (1989 és 1992 között) újították fel a gyülekezeti termet. Ők 2003 nyaráig voltak a ma is nagy kiterjedésű gyülekezet lelkészei, majd Zalaistvánd lett új működési területük.
Szigethy Szilárd a gyülekezet pásztora 2003 nyarától, akit − egyévi helyettes lelkészi szolgálat után − 2004. szeptember 4-én iktatott hivatalába Szemerei János esperes.