Kaposvár Somogy megye székhelye, a Kapos patak mellett fekvő város.

A települést már a 14. században említik mint az Újlaki család várát. Később a szerdahelyi Dersffy család birtoka lett, amelynek tagjai korán a reformációhoz csatlakoztak. A reformáció korabeli Kaposvárról evangélikus vonatkozású ismereteink nincsenek. A falut 1556-ban a török elfoglalta, majd a Rákóczi-korban lerombolták. 1702-től Esterházy birtok. Szinte a semmiből fejlődött a mai nagyvárossá.
Feltételezhető, hogy a város evangélikusságát kezdetben csupán a szomszédos községekből betelepült földművesek, iparosok, szolgák és messzebb vidékekről oda helyezett hivatalnokok alkották. Lélekszámuk az 1875-ben kiadott egyházkerületi névtár szerint 59 volt, s szórványként az ecsenyi gyülekezethez tartoztak. Így lelki gondozásukat a tőlük 30 kilométer távolságban élő ecsenyi lelkészek − Schöpf János lelkész és Schöpf Gyula segédlelkész − végezték.

A város rohamos fejlődésével együtt nőtt az evangélikusok lélekszáma és egyben az a vágya, hogy hitük megéléséhez, vallásuk gyakorlásához megfelelő közösségi formát keressenek. Vágyuk teljesült: 1902 októberében a Kaposváron élő evangélikusok egyezséget kötöttek a kaposvári református egyházzal. Ez az egyezség a tisztességes együttműködés és az igazi testvéri kapcsolat mintapéldája.

Az evangélikusok a református istentiszteleti alkalmakon vettek részt, de az úrvacsorát a református lelkész az evangélikus gyakorlat szerint ostyával szolgáltatta ki. Az evangélikus gyermekeket a református lelkész tanította hittanra (külön csoportban!), a konfirmációt viszont az ecsenyi evangélikus lelkész végezte. Az evangélikusok anyagilag hozzájárultak a református gyülekezet épületeinek fenntartásához, de soha nem volt közös a kasszájuk.

Az 1910-ben megjelent egyházkerületi névtárban Kaposvár már Ecseny 600-as lélekszámú fiókgyülekezeteként szerepel.

Az 1915. december 12-én kelt presbiteri jegyzőkönyv tanúsága szerint „a dunántúli evangélikus egyházkerület öt éve sürgeti Kaposvárott egy hitoktatói segédlelkészi állás létrehozását”. Nem ok nélkül, mert az evangélikus tanulók létszáma ekkor már elérte a 100-at.

A presbitérium − az önállósulás szándékával − 1916. július 1-jei hatállyal felmondta a református gyülekezettel kötött egyezséget, és kérte a kerület püspökét egy segédlelkész kiküldésére. A kérés meghallgatásra talált, és 1916. július 1-jén megérkezett Kaposvárra Takács Béla, az evangélikusok első lelkésze, aki három évtizeden át (1916−1947) pásztorolta a gyülekezetet.

Még fél esztendeig a református gyülekezet adott otthont templomában az evangélikus gyülekezet alkalmainak. Ezután a város sietett a gyülekezet segítségére. A Teleky u. 7. alatt a gyülekezet rendelkezésére bocsátott egy épületet − a régi tűzoltólaktanyát −, amely egy időre kielégítő otthont nyújtott. Az épület földszintjén volt az imaház, emeletén a lelkészlakás. Az imaházat 1917. január 21-én szentelte fel Kapi Béla püspök.

Nőegylet is alakult 1917-ben. Tagjai a közös egyházi alkalmak rendezése mellett adományokat gyűjtöttek, és szeretetcsomagokban részesítették a szűkölködőket. A 20-as években aktív Evangélikus Diákszövetség működött önálló énekkarral. Az énekkart Krug Gyula, a gyülekezet kántora vezette. 1926 tavaszán Evangélikus Ifjúsági Egyesület alakult, és a húsvéti ünnepek alkalmából „Erős Várunk” címmel − Schulze Ernő szerkesztésében − lapot adott ki. A lap később a gyülekezet időszaki újsága lett, szerkesztését Takács Béla lelkész végezte.

Az egyházközség évről évre gyarapodott, és így a várostól kapott kis imaház hamarosan szűknek bizonyult. A hívek egyre nagyobb szükségét érezték annak, hogy a templomépítés gondolatával foglalkozzanak.

A gyülekezet közgyűlése 1925 májusában döntött a templomépítés mellett. Az első teendő a tőkegyűjtés volt. Nem először tette ezt a gyülekezet: rövid 12 éves fennállása alatt negyedszer vállalkozott e nemes, de nehéz feladatra. Összegyűjtött pénze ugyanis háromszor semmisült meg a hadipapírok és hadikölcsönök értéktelenedése és a pénz devalválódása következtében.

Az építkezéshez szükséges anyagi háttér biztosítása rendkívüli áldozatot kívánt a gyülekezettől. A hívek óriási akarással „téglajegyekben” apránként adták össze a templom és lelkészlakás anyagi fedezetét. 1927. április 1-jétől szükség volt az adó mértékének 100%-os emelésére is, annak ellenére, hogy az adófizető egyháztagok száma akkor már duplája volt a gyülekezet megalakulásakor regisztrált 180-as lélekszámnak. Segített az egyházmegye, az egyházkerület és az Országos Egyház, továbbá Kaposvár városa és Somogy vármegye, valamint a kultuszminisztérium is. A mintegy 510 négyszögölnyi, gyönyörű helyen fekvő telket a város és a vármegye adta. Ugyanakkor a régi épület is a gyülekezeté maradhatott a költségek fedezése céljából. A templom és a lelkészlak költségeit ezzel, valamint 50 000 pengő kölcsön felvételével sikerült fedezni, de a berendezések beszerzése súlyos gonddal nehezedett a gyülekezetre több éven keresztül.

Az építkezés terveinek elkészítésére Sándy Gyula műegyetemi tanár kapott megbízást. Egy hónappal később Harsányi Géza építészt bízták meg a templom és a vele teljes egységet alkotó lelkészlakás felépítésével. Az ünnepélyes alapkőletétel 1928. szeptember 9-én volt. A templom berendezése, a művészi oltár, a szószék a Mihalovits testvérek műhelyében készült.

Az oltárképet Halvax Gyula IV. éves festőakadémiai hallgató festette és ajándékozta a gyülekezetnek. Később új, ismeretlen festőtől származó reprodukció került az oltár fölé, amelyen Jézus lecsendesíti a háborgó tengert. Ma is ez a kép látható a templomban. Az első, Halvax Gyula által festett oltárképet a hívek a somogyvámosi gyülekezetnek adták 1951-ben.

A gyülekezet vörös téglából épült, görögkereszt alaprajzú, hagymakupolás templomát 1929. június 23-án avatta fel Kapi Béla püspök.

1933-ban − a gazdasági válság következtében − a gyülekezet anyagi helyzete annyira leromlott, hogy kölcsöneinek kamatait sem volt képes előteremteni. Takács Béla lelkész indítványára felkeresték a testvéregyházakat, ahol egész napos részvétellel minden szolgálatot (igehirdetés, orgonálás délelőtt, szavalat, hegedűszóló, igemagyarázat, előadás délután) a gyülekezet tagjai láttak el. Az offertóriumot tartozásaik törlesztésére fordították.

A gyülekezet oktató- és nevelőmunkája a kezdetektől folyamatos. A város elemi, polgári és középiskoláiból az egyikben − évfolyamonként, jól szervezetten − összevonták az evangélikus gyerekeket, ahol a hittanórák keretében megismerkedhettek hitünk alapjaival.

Emellett a közösség építésére különböző egyletek, diák- és leányszövetség, színjátszókör és bibliakörök, ifjúsági órák szolgáltak, de nem maradtak el az egész gyülekezetet megmozdító evangelizációs alkalmak sem.

Később a gyülekezet és a lelkész közötti bizalmi viszony megromlott, s ez rányomta bélyegét a közösségi életre is. A gyülekezetet a szétszóródás veszélye fenyegette. Az 1944. november 1-jén segédlelkésznek kihelyezett Dubovay Gézára és a gyülekezet felügyelőjére, Lux Rezsőre nagy feladat hárult. Ők vállalták a bocsánatkérés és a megbocsátás útját, amely a megbékéléshez vezetett. Dubovay Gézát − segéd-, majd helyettes lelkészi szolgálat után − 1947-ben választotta meg lelkészének a gyülekezet a nyugalomba vonuló Takács Béla helyére. Ő közel fél évszázadon (1945−1994) keresztül szolgálta híveit. Közben 1970 és 1991 között esperese is volt a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegyének. Nyugdíjas éveit Kaposváron töltötte, s amíg ereje engedte rendszeres résztvevője volt az istentiszteteknek, és gyakori megszólaltatója az öreg harmóniumnak. 2007. február 28-án, 88 éves korában hunyt el. A kaposvári Keleti temetőben nyugszik.

A háború utáni évek itt is nehezek voltak. A külső nyomás idején többen elmaradoztak, majd kimaradtak az egyházi életből, a megmaradtak viszont bensőséges, testvéri közösséggé formálódtak. Ma is ez a közösség alkotja a gyülekezet gerincét.

A gyülekezet harmadik lelkésze − Szemerei János − 1994-ben kezdte meg szolgálatát. Már az első presbiteri ülésen megszületett a döntés, hogy olyan gyülekezeti házat kell kialakítani, amelyben zavartalanul folyhat a hitoktatás, és a közösségnek is otthona lehet. A város növekedésével, a beköltözésekkel arányosan növekedni kezdett a helység evangélikussága is. A kaposvári gyülekezet tagjai több mint 130 településről származnak. Lélekszámuk megközelíti a 900-at.

Közösséggé formálódásukhoz elengedhetetlen volt a közösségi otthon. A régóta tervezett építkezés 1995-ben kezdődött, és a gyülekezet óriási összefogásával egy év múlva meg is valósult. A templommal szerves egységet alkotó régi lelkészlakást gyülekezeti házzá alakították át, az épületegyüttest az udvar felé továbbépítve pedig új lelkészlakást készítettek. 2004-ben teljesen felújították templomukat.
Ismét Kaposvár az egyházmegye székhelye, miután a gyülekezetek Szemerei Jánost, a gyülekezet lelkészét választották meg esperesüknek 2000-ben, majd 2006-ban is.

A gyülekezeti munkát közhasznú alapítvány segíti.