A gyülekezet története

Répcelak város (első említése 1390-ből való Lak néven) és Csánig község (II. Endre adományozta a 13. század elején a Jaák nemzetségnek Chanig, Chanik néven) több évszázados múltjához képest rövidnek tűnik az a 139 év, mely időt önálló anyagyülekezetként élt át a két település evangélikus népe.

A gyülekezeti élet hajszálgyökerei visszanyúlnak a 16–17. századba, összekapcsolódva a szomszédos falvak: Nick, Uraiújfalu gyülekezeteinek életével. A reformáció terjedését, meggyökeresedését ezekben a helységekben olyan neves evangélikus patrónusok segítették, mint a Nádasdy, a Kisfaludy, a Nicky, később a Radó, és Vidos családok.

Reczés János hegyfalusi lelkész, majd csepregi főesperes már 1590 körül két lelkészt avatott Csánigon. Ez időben Répcelakot és Csánigot is a nicki lelkész gondozta. Az első ismert Nickben szolgáló lelkész Kola János, aki az elsők közt (34.-ként hazánkban!) 1596-ban írta alá a Liber Condordiae (Egyesség Könyve) hitvallási iratait. A következő adat 1633-ból való, melyet Kiss Bertalan püspök Vas megyei egyházlátogatása alkalmával jegyeztek fel a répcelaki filiáról: „Volt itt régebben egy fából csinált kápolnácska, de már csak a helye látszott.”

Az ellenreformáció korában megszűnt a nicki evangélikus gyülekezet, és Csánig vált anyagyülekezetté. 1669-ben itt Dasztra György szolgált. A gyászévtized után a kemenesaljai esperesség 1695-ben Répcelakon felvett egyházlátogatási jegyzőkönyve Iványi Mihályt említi a gyülekezetek lelkészeként. Az iskolában külön tanító még nem volt, de 1706-ban Cseh György lelkész neve mellett már Boros Mihály rektor neve is szerepelt Ács Mihály esperes feljegyzéseiben. A kemenesaljai esperesség 1725-ben készült hivatalos névtárában már Répcelak az anyagyülekezet, és Csánig a fília.

A század közepére teljesen megszűnt a gyülekezetek önállósága. Újabb nehéz évtizedek következtek egészen az 1781-ben II. József által kiadott türelmi rendeletig. A Répcelak−Csánigi Gyülekezet az időközben megerősödött és újjászervezett uraiújfalui egyházközség fiókgyülekezeteként élt 1786-tól. Az első lépéseket az önállósulás felé csak 70 év múlva tette meg a gyülekezet, amikor 1856-ban megvásárolta a Kisfaludy Lajos-féle lakóházat s a hozzá tartozó 5572 négyszögöl területű földet, amelynek árát 4 év alatt fizették ki az eladónak. Ez a lakóház lett a későbbi paplak, a föld pedig lelkészi javadalomként szolgált. Tíz esztendőnek kellett eltelnie, mire 1866-ban a Répcelak–Csánigi Egyházközség anyagyülekezetté alakulását szentesítette az egyházkerület Győrben tartott november 28-i közgyűlése.

A hazánk szempontjából sorsdöntő két esemény 1867 (kiegyezés) és 1918 (második világháború vége) közé esik a gyülekezet első lelkészének, T. Kund Sámuelnek a későbbi vasi esperesnek a szolgálata. Ő az első Répcelakon lakó lelkész, akinek 51 évi munkássága alapvetően meghatározta a gyülekezet életét és arculatát. A Körmendről ide érkezett német ajkú lelkész első igehirdetését július 7-én az iskolaudvaron Isten szabad ege alatt tartotta. Ez a körülmény, valamint a hívek több évtizedes óhaja megadta számára az első komoly feladatot, hogy a 19. század első felében az iskola és az imaház céljára épült hajlék mellett templom is épüljön.

1869 tavaszán kezdődött az építkezés Geschrey Lajos sárvári építőmester tervei alapján. Az építés költségét, mely 17 856 Ft-ra rúgott, nyolc év alatt rendezte a gyülekezet, ebben segítségére volt a Gusztáv Adolf Gyámintézet, valamint Radó Ignácz és felesége, Ajkay Cecília nagylelkű felajánlása. A templomszentelést 1870. november 13-án Karsay Sándor szuperintendens és Poszvék Sándor esperes végezték. A templom berendezési tárgyait a Kund Sámuel kezdeményezésére megalakult nőegylet szervezésében szerezték be. Így nekik köszönhető a kegytárgyak, a gyertyatartók, a keresztelőkút, a templomi csillárok, valamint a toronyóra és a templomkerítés megvásárlása illetve elkészítése. A csánigi nőegylet 1898-ban alakult, segítette valláskülönbség nélkül a szegény gyermekeket. Négy év múlva már 1200 Ft alaptőkéjük volt. Hozzájárultak az imaház felszereléséhez is. 1902-ben elhatározták, hogy a teológiai önképzőkört kérik fel egy „vallásos-est” tartására.

A templom mellett az iskolára is volt gondja a gyülekezetnek. Répcelakon két, Csánigon pedig egy tanerős iskola működött. 1912-ben két tanítói lakás is épült, és elkészült a harmadik tanterem, s a gyülekezet megszervezte a harmadik tanítói állást. Tanítókként Szigety Dénes, Ihász Ferenc és Káldy Margit Répcelakon, Horeczky Gyula pedig Csánigon teljesített szolgálatot.

Kund Sámuel 1918. március 3-án bekövetkezett halálával lezárult egy történelmi korszak a gyülekezet életében. 81 éves korában költözött haza Urához. A halála után néhány évvel emelt díszes síremlék, valamint a 2000-ben nevét felvevő gyülekezeti alapítványunk arról árulkodik, hogy munkáját hála és megbecsülés övezte régen és ma is.

Szolgálatát Tarján István répcelaki helyettes lelkész folytatta. Ő egy, az 1919. évben Kapi Béla által végzett püspöki vizitáció tanúsága szerint lendületet adott a konfirmációi oktatásnak, a nőegyleti és az ifjúsági egyesületi munkának. Legfontosabb feladatának maga is a belső lelki építkezést tartotta. Közben a tanítók személye is változott. Csánigon Vörös Endre vette át a stafétabotot, Répcelakon pedig Gőcze István, Takács Ernő és Sas Vilma végezte az oktatást. 1930-ban az Ágostai hitvallás 400 éves évfordulójára teljesen megújult a templom. Tarján István 1942. január 6-án halt meg. Élete delén, 50 éves korában szólította el Ura abból a szolgálatból, melyben elsősorban a belmissziói, ifjúsági munkában és a hívek belső megerősödésén fáradozott.

Az újabb korszak Smidéliusz Ernő nevéhez kötődik, aki 1942 áprilisában kezdte meg szolgálatát. A háború éveiben Malaga Elza diakonissza nővér vezetésével megelevenedett a gyermek- és ifjúsági munka. A háború után a lelki és anyagi romok eltakarítása volt a legfontosabb. A templom is jelentős károkat szenvedett. A hamarosan beköszöntő diktatúra előtt még reményteljes kezdeményezésekre került sor. Kapi Béla püspök a répcelaki Ajkay-kastélyt egyházkerületi ifjúsági központnak jelölte ki. A rövid ideig működő népfőiskola mély nyomokat hagyott a gyülekezetben. Tekus Ottó lelkész és Bartos Piroska nővér neve még ma is ismerősen cseng az idősebb generációk fülében. A kommunista állam ateista ideológiai alapokon állva 1948-ban elvette a gyülekezet iskoláját, és az egyházközség 15 holdnyi földjét is elkobozta. Az oly sok áldást jelentő és hatásában a gyülekezet kereteit messze meghaladó belmissziói otthon munkáját 1952-ben betiltották.

1965-ben pusztító árvíz zúdult Répcelakra. A 150 éves lelkészlakást az árvíz után lebontásra ítélték, és 1969-ben közegyházi és amerikai evangélikus segítséggel felépülhetett az új parókia. 1967. december 12-én ünnepi istentisztelet keretében emlékezett meg a gyülekezet fennállásának 100 éves jubileumáról. Smidéliusz Ernő, a gyülekezet harmadik lelkésze 1982-ben vonult nyugállományba. 1989. szeptember 1-jén veszítette el őt gyülekezetünk. Első három lelkészünk munkásságára 115 szolgálati év jutott. Mindhárman a répcelaki temetőben nyugszanak. Mindenszentekkor régi hagyományt ápolva a temetői áhítat keretében imádsággal szoktunk emlékezni sírjaiknál megállva.

A gyülekezeti szolgálatot ezután két évig Bánfi Béla nagygeresdi lelkész végezte. Külön érdekesség, hogy a helyettesítési szolgálatával egy időben zajló erőteljes iparosítás következtében egész utcányi nagygeresdi evangélikus költözött Répcelakra, és talált új gyülekezeti otthonra.

1984-től 1992-ig Zólyomi Mátyás lett a gyülekezet lelkésze. Nevéhez fűződik a templom részleges felújítása és a répcelaki belmissziói otthonban 1947 és 1952 között megtartott konferenciákon részt vettek számára szervezett csendesnapi alkalmak. Munkásságához kapcsolódik az iskolai hitoktatás újraszervezése is.

1992-től 1996-ig Jánosa Attila végezte segédlelkészi szolgálatát a gyülekezetben. Szolgálatához kapcsolódik a nőegylet újjászervezése, az ifjúsági munka beindítása és a templomfűtés szerelése.

1996 óta napjainkig lelkészházaspár végzi szolgálatát gyülekezetünkben. Verasztó János és Verasztóné Magyar Melinda méltó elődök nyomába léphetett. A répcelaki parókia mindig hangos volt a gyermekhangtól. A lelkészházaspár ebben is követi elődeit, négy gyermeket nevel az 1250 lelket számláló nagy gyülekezetben végzett feladatok mellett.