A gyülekezet története

Kemenesalja lelkületéről

Az emberi lelkületre, a génjeinkbe kódolt adottságokon és a mindennapok hatásain túl, három elem van maradandó hatással. Legerőteljesebben a gyermekként megtapasztalt családi légkör formál. Rejtettebben él bennünk a múlt, családunk, lakóhelyünk, népünk története. S még titkosabban, alig kitapinthatóan hat bennünk a táj arculata, amelyben élünk.

„A kemenesaljai hétszilvafások egyébként jobbára ugyanabban a kisparaszti életformában éltek, mint a jobbágyfalvak lakói (…) maguk művelték sovány földjüket, ugyanolyan keservesen küszködtek a kavicsos erdőháton, fiaik közül azonban mégis többen juthattak el a soproni evangélikus líceumba, amelynek kossuthi szelleme a Ferenc József-i kor távlatában szinte forradalminak számított. Berzsenyi iskolájának kisugárzása révén vált keményen ellenzéki, függetlenségi szigetté a jórészt aulikus (a bécsi udvar konzervatív politikáját támogató) Dunántúlon” – így jellemzi a hatvanas évek elején egy folyóiratunk a tájegységet.

A tájegység népének 19. századi ellenzéki arculata azonban nemcsak a soproni líceum kisugárzó hatásával magyarázható, hanem azzal is, hogy a környék népessége a középnemességhez tartozó családok: Ostffyak, Vidosok, Berzsenyiek, Radók, Weöresök, Guóthok, Győrffyek, Magassyak, Mesterházyak és mások vezetésével ellenállt a Habsburgok által támogatott katolikus restaurációnak, megőrizte evangélikus hitét. Ennek a részben felekezeti, részben politikai gyökerű ellenállásnak köszönhetően maradhatott fenn az a közel 20 000 lelket számláló kemenesaljai magyar evangélikus sziget, amely egyedülálló a maga nemében: jelenlegi határainkon belül magyar gyökerű evangélikus tömb nem található máshol. Hasonló nagyságú, egy tömbben élő magyar evangélikusságot csak majd’ ezer kilométerre a Kemenesaljától a Kárpátok kanyarulatában találunk, a barcasági csángóknál. A csendesen konok, csak néha fellángoló ellenzéki lelkület társul azzal a táj formálta életérzéssel, amiről Hamvas Béla a helybeli értelmiség által sokat idézett tanulmányában így ír: „Mintha a Kemenesalja fővárosa nem Budapest lenne, hanem Athén.” Mediterrán derű, a méhes zsongása, a föld „csendes bája és nyugodt oldottsága”. Családias rend, amelyben „a nemesség helyzete nem kiváltság. Nemes az, aki közelebb van a középponthoz. Szerepe az, ami a családfőé. Nemcsak úr, hanem felelős is. A béres és munkás nemcsak alkalmazott, hanem családtag is.”

Kezdetektől a reformációig: Kemenesmihályfa és környéke a középkorban