A rábaszentandrási anyaegyház

Rábaszentandrás kisközség a Kisalföld déli peremterületén, Győr-Moson-Sopron megye déli részén, a Csorna és Pápa között félúton fekvő Szany nagyközség tőszomszédságában.

A falu keletkezését homály fedi. Legrégibb lakói, amint egyes történeti emlékek mutatják (helynevek: Tákó, Godena) valószínűleg szláv ajkú népek lehettek. A rómaiak idejében is állhatott itt fenn egy kolónia, hiszen római kori út mentén fekszik a község. A Szentandrás nevet 1438 körül kapta az apostolról a település. Valószínű, hogy az eredeti település, amely a falu patakja alatt feküdt, a gyakori árvizek miatt elpusztult. A letelepedett magyarság az első századokban vagy kiszorította, vagy magába olvasztotta az itt élő szláv népeket.

„Az első ismert lelkész Kola János, ki mint niczki lelkész írta alá 1596-ben az Egyesség Könyvét. 1612-ben Musich Pál lelkész, aki 1618-ban a reformátusok gyűlésén, Pápán is jelen volt „mint ubiquista” (Kezdetben a huszitákat nevezték így, mivel Krisztus istensége és embersége kérdésében köztes véleményük volt, később azokat illették ezzel a névvel, akik az úrvacsora kérdésében Zwingli és Luther véleménye között ingadoztak). 1630-ban Bathai Pál, 1634-ben Tarcsányi Jakab, ezután Szeredi István voltak a lelkészek.

Utánuk már csak Borhidai Miklós lelkészről tudunk, akit 1674-ben több szolgatársával együtt Lipótvár tömlöcébe zártak, majd a nápolyi gályákra hurcoltak, ahol vértanúhalált halt. Emlékét 1926 óta márványtábla őrzi a templom homlokzatán: /„Kinek nevét kemény kőbe véstük itten: /Isten szolgája volt, nagy' erős a hitben. /Szenvedett hitéért gyötrelmes rabságot, /de halálig híven, rendületlen állott. /Földi porsátora roskadott csak össze, /Lelke példát adva él köztünk örökre.”/
Ezután nehéz idők következtek a gyülekezetre. Az a veszedelem fenyegette, hogy templomát is elveszik tőle az 1681. évi soproni országgyűlés határozatának félremagyarázása alapján. Ezekben a súlyos időkben azonban az isteni gondviselés bölcs és buzgó világi vezért adott a gyülekezetnek Telekesi Török István személyében, aki szentandrási, sobori, egyedi, valamint Vas megyei jobbágyokból kuruc századot állított fel, s azzal előbb Thököly, majd pedig Rákóczi Ferenc oldalán harcolt hazájának és ezzel együtt evangélikus egyházának szabadságáért is. Rákóczi alatt ezredessé, majd szenátorrá is lett, s fejedelme mellett kitartott egészen a szatmári békekötésig, 1711-ig. E kuruc harcok ideje alatt Török rábaközi birtokai többször is gazdát cseréltek, de a buzgó földesúrnak a csaták között is volt gondja evangélikus egyházára. Payr Sándor a soproni líceum 350 éves jubileumára írott ódájában mondja róla: „Kuruc Telekesi Török István apánk, Te nagy csaták között is gondoltál mireánk”. Ugyanígy áldják nevét a győri és pápai gyülekezetek is. Hogy a szentandrási gyülekezetért is sokat tett, annak bizonysága az a kehely is, melyet a szanyi plébánián őriznek, s melyet a felirat szerint Török István ajándékozott gyülekezetünknek. Úgy látszik, ő vitte keresztül az eredetileg katolikus módra berendezett szentandrási templomnak evangélikus szellemben való átalakítását is, mert az 1697. évi katolikus egyházvizsgálat jegyzőkönyve szerint: „A földesúr Török István a templomban két oltárt és a sekrestyét leromboltatta”. Török oltalma alatt tehát a kuruc háborúk idején sikerült megtartaniuk az evangélikusoknak templomukat.

A szatmári békekötés után azonban újból megindult a protestánsok üldözése, a templomfoglalás és erőszakos térítés. A békekötés a vallás ügyéről mindössze annyit mond, hogy őfelsége a vallás szabad gyakorlatát biztosító törvényeket meg fogja tartani. A kérdés azonban az volt, hogy mely törvényeket: a teljes vallásszabadságot biztosító 1608. (bécsi béke) és 1647. (linzi béke) évieket-e (mindkettő jogokat biztosított az egyházaknak is), vagy pedig a protestánsok jogait korlátozó 1681. (a protestáns vallásgyakorlatot artikuláris templomokba szorító rendelet, kivételek azok a templomok, ahol 1681 előtt is volt vallásgyakorlat) és 1687. (a teljes császári abszolutizmus győzelme, amely nemcsak a nemesektől és városoktól, hanem az egyházaktól is elveszi eddigi viszonylagos szabadságukat) évieket. Az uralkodót tanácsosai rávették, hogy még az utóbbiakat se tartsa meg.

Országos pereskedés indult meg tehát ekkor afelett, hogy mely helyeken volt már 1681 előtt evangélikus vallásgyakorlat. A templomok sorsa ugyanis ettől függött. A mai egyházközség területén Vágon, Soboron, Szentandráson és Egyeden is volt már 1681 előtt evangélikus vallásgyakorlat. Ezeket a templomokat tehát nem lett volna szabad elvenni, mégis elvették mindegyiket. Török István minden buzgalmával és földesúri jogával sem tudta megakadályozni, hogy a megyei katonaság 1716-ban el ne foglalja a szentandrási templomot is.

E templomfoglalás idején valószínűleg Cziráki Márton volt a lelkész és Szikray István a tanító, mert az 1714. évi canonica visitatio jegyzőkönyve őket említi. Egyeden, a földesúr lakóhelyén 1717-ben szüntették meg fegyveres erővel a nyilvános evangélikus vallásgyakorlatot, ettől fogva csak saját kastélyában tarthatott Török magán-istentiszteleteket, amelyekre azonban jobbágyait sem volt szabad beengednie. Ebből az időből Török udvari lelkészei közül Vásonyi Márton neve ismert, aki a hallei Franckénak, a német pietista irányzat egyik jeles vezetőjének volt tanítványa. A sobori asszonyok 1717-ben elkergették ugyan a templomukat elfoglalni akaró megyei katonaságot, két év múlva azonban szigorú királyi rendeletre mégiscsak elvették az övékét is.

Meg kell emlékeznünk arról a vallásügyi bizottmányról is, melyet III. Károly (1711–1740) hívott egybe, s amelynek Török is tagja volt. Igaz, hogy ez a bizottság érdemleges munkát nem végzett. A tagok inkább csak egymást vádolták, rágalmazták, de éppen ezek a vádak élénk fényt vetnek az akkori állapotokra is meg Török jellemére is. – Kontor István győri püspökhelyettes többek között ezeket állítja: „Török az 1721. évi húsvét napján isteni tiszteletet tartatott Egyeden, s erre nemcsak ottani jobbágyait, hanem a szomszédokat is beengedte. Sőt olyan vakmerő volt, hogy a dolgot a határozott tilalom ellenére pünkösdkor is megismételte. Szentandráson nem enged a kath. plébános részére a tizedből tizenhatodot fizetni, s egyébként is sokféleképpen árt neki. Megemlékezhetnék Török, milyen reverzálist adott Kollonichnak. Miként követheti el a fenti dolgokat olyan ember, aki Eszterházy nádor udvarában katholikussá lett, s mint ilyen vette az oltári szentséget?” Török felháborodva utasítja vissza a vádakat. Álljon elő – mondotta – aki az ő áttérését bizonyíthatja. Miért nem neveznek meg tanúkat? Miért vádolnak, és nem bizonyítanak egyszersmind? Mind az Eszterházyval, mind a Kollonichcsal kapcsolatban ráfogott rágalmak merő koholmányok, melyeket semmiképpen sem fognak tudni bizonyítani. Szentandráson, Bezin és más helyeken már 1681 előtt is volt evangélikus vallásgyakorlat, és így jogosan tartották meg evangélikus lelkipásztoraikat. Egyeden is az ő nemesi portáján országos törvény biztosít neki házi istentiszteletet, s ez alapon más nemesek is tartanak udvari papot. Mindazáltal később megint szemére vetik Töröknek, hogy ő maga, a bizottság tagja, sem tartja meg a törvényt. Török erre is felel: „Ki vétkezik inkább, az-e, aki a bizottmány kebelében küzd egyháza békekötéseken alapuló jogaiért, vagy pedig az, aki a bizottmányon kívül álnok utakon foglalja mások szent tulajdonát?” Pozsonyból, a bizottmány üléséről, az egyébként is sok megpróbáltatáson keresztülment Török már betegen érkezik meg, s hamarosan meg is hal. A temetési gyászszertartás 1723. április 6-án volt a vadosfai templomban, szinte mérhetetlen méretekben megnyilvánuló részvét mellett. Torkos András méltatta beszédében Török egyházmentő munkáját és áldozatos egyházszeretetét.

Török után, kinek fiai édesapjuk halála előtt meghaltak, Schilson báró lett Egyed földesura, majd pedig a Festetich grófok kezére került a birtok. Ők bírták még akkor is, amikor II. József türelmi rendelete 1781-ben megadta a lehetőséget arra, hogy a gyülekezet több mint félszázados elnyomás után új életre kelhessen. Ekkor azonban a mai egyházközség területén levő községek közül már csak Szentandráson és Soboron együtt volt annyi evangélikus család, amennyit a törvény megkívánt. Szentandráson 68, Soboron 23 család volt ekkor, s ehhez csatlakozott még az árpási 8 család. Így nyerhettek engedélyt a gyülekezet szervezésére.

Az engedély elnyerése után a szentandrási hívek nem tudták bevárni, míg elvett templomuk helyett újat építhetnek, hanem addig is hallani kívánván Isten igéjét, Gáncs János pajtájában kezdték meg az istentiszteletek tartását. Az elsőt 1783. december 19-én, advent 4. vasárnapján Perlaky Dávid szuperintendens tartotta. Igét hirdetett még Novák István malomsoki lelkész és Illyés Péter papnövendék, aki az újjáéledt gyülekezet első lelkésze is lett. Azon a házon, melynek pajtájában első istentiszteletüket tartották, márványtábla őrzi a nagy esemény emlékét. Még az 1784. évben megkezdődött a templomépítés is azon a helyen, ahol ma is áll. A türelmi rendelet által kötelezve Festetich Ignác adott erre telket. 1785-ben elkészült a templom (természetesen torony nélkül), s a Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnapon fel is szentelhették. Tornyot csak 1870-ben építhettek a templom testéhez, addig harangláb szolgált a harang elhelyezésére.

Már a következő évben, 1786-ban felállították az iskolát is. Nem a mai helyén, hanem a községnek egy feljebb eső pontján. Első tanítójuk Bélitz Jónás volt, aki később Nemeskérre távozott.

1786. szeptember 9-én királyi rendelet megengedi a harangozást, s egyúttal kimondja, hogy ha a harangot erőszakkal vették el valamely felekezettől, s annak használatára vonatkozólag megegyezni nem tudnának, akkor a harang visszaadandó annak a felekezetnek, akié eredetileg volt. A szentandrási evangélikusok is használni akarták e rendelet alapján régi harangjukat, de Kardos Mihály katolikus bíró ettől eltiltotta őket. Nagy vita indult meg, aminek elintézésére átjött a szanyi plébános, a főbíró, Festetich gróf földesúr, s noha az evangélikusok a harang feliratával is igazolják, hogy a harang az övék volt, annak használatától mégis eltiltották őket.

Figyelemreméltó, hogy az andrási evangélikusok ezt később azzal „viszonozták”, hogy az andrási katolikusok később szerzett harangja beszerzési árának több mint felét az evangélikusok adományozták.

Templomuk elkészültével lelkészlak építéséhez akartak fogni a hívek. Ekörül azonban újabb bonyodalmak támadtak, amelyeket Illyés Péter így panaszol el a korabeli jegyzőkönyv szerint: „Nehéz az alatta valónak a királyával, a jobbágynak földesurával törvénykedni, mert bár igaz legyen ügyök, bajjok is, habár egészben el nem vettetik is dolgok, de ugyancsak sokára halasztatik, úgyhogy némelykor az ember a szegény elunja várni annak végét, s inkább vagy abban hagyja a dolgot, vagy pedig más módot keres annak véghezvitelére.” Így jártak a szentandrási jobbágyok is földesurukkal. A törvény kötelezte ugyan, hogy lelkészlak céljára ingyen telket adjon, de ő erre nem volt hajlandó. Ekkor panaszra mentek a megyéhez, sőt felmentek Bécsbe a királyhoz is, mégis csak húzódott a dolog. Végül is belefáradtak, s megegyeztek a földesúrral úgy, hogy tekintélyes fuvart és gyalognapszámot teljesítenek a kért telekért, s az ott levő mészárszék helyett is újat építenek. A lelkészlak 1787 novemberében el is készült. Nem a mai helyén, hanem jóval beljebb az udvarban állott. 1817-ben megvette a gyülekezet földesurától 500 forintért a parókia mellett Szany felé vezető közutat is, s ezzel a lelkészlak udvarát mai nagyságára növelte.

1802-ben orgonával is felszerelte templomát a gyülekezet. Pedig elődeinknek ekkor nemcsak ezekre az építkezésekre kellett előteremteniük a fedezetet, és nemcsak saját lelkészük, tanítójuk fizetéséről kellett gondoskodniuk, hanem a vármegye kötelezte őket arra is, hogy a szanyi plébánosnak is fizessék a párbért (házaspáronként fizetendő egyházi adót). Mindennek dacára nem fáradtak meg a szentandrási evangélikusok a külső célokra való adakozásban sem. 1793-ban pl. 50 aranyforintot küldenek az esperes útján a királynak a franciák elleni hadviselés céljaira.

Illyés Péter, az újjáéledt gyülekezet első lelkipásztora nemcsak a szervezés, építés, igehirdetés terén volt kiváló egyéniség, és nemcsak a támadásokkal szemben védte meg erélyesen gyülekezetét, hanem az egyházi fegyelmet is erős kézzel gyakorolta. Ennek bizonysága az a határozat, melyet a vasárnap megszentelése, a késő esti kijárás és a mulatságoknak a lelkész ellenőrzése alá helyezése és engedélyéhez kötése ügyében 1794-ben hoztak.

Illyés Péter idejében (1813-ban) végzett egyházlátogatást a gyülekezetben Szentandrás nagynevű szülötte, Kis János szuperintendens, a neves költő és énekíró. Ő egész életén át nagy szeretettel és ragaszkodással viseltetett szülőhelye gyülekezete iránt, aminek bizonysága az a pár sor, mellyel agendáját a gyülekezetnek ajánlja, továbbá az a levele, amelyben a gyülekezetnek kölcsönadott 100 forintot elengedi, és úrvacsorai kelyhet adományoz. A gyülekezet is híven ápolja legnagyobb fiának emlékét, s azt a házat, amelyben a nagy költő és püspök született, márványtáblával jelölte meg.

A gyülekezetnek ebben az időben még nem volt földje. A földesúr azonban a lelkészek személyéhez kötötten használatra átengedett nekik 6 holdat, négyet az andrási, kettőt pedig a sobori határban.

1836-ban gróf Festetich Vince a szentandrásiak kérésére újonnan építendő iskola céljaira telket adományozott, mivel azonban ez nem volt megfelelő, az új földesúr, Batthyány Géza gróf a csonkás erdő végében a volt vadászlakot adományozta iskola és tanítólak céljára. Ezt azonban a gyülekezet a községtől való távolsága miatt alkalmatlannak találta, s úgy segített magán, hogy régi iskolatelkét 300 forint ráfizetéssel elcserélte azért a telekért, mely észak felől volt szomszédos a templommal. Ezen építette fel iskoláját és tanítólakását.

Batthyány Géza volt az is, aki az addig lelkészi haszonélvezetben levő 6 hold földet még 6 hold legelő illetőséggel megtoldva a gyülekezet örök tulajdonába adta. Ugyanakkor a tanító használatára is adott 2 holdat. A gyülekezet 1881-ben vásárolt 1 hold 768 ölet a rekettyési dűlőben, 4 hold pedig a katolikusokkal való egyezség folytán a csonkás erdő melletti vadászlak telkének beszámításával a tagosztáskor méretett ki a gyülekezetnek. Így alakult ki a gyülekezet birtokállománya: 9 kataszteri hold 2 öl szántó, 2 kataszteri hold 1136 öl rét, a tanító haszonélvezetében pedig 1 kataszteri 1412 öl szántó. Összesen 18 kataszteri hold 194 öl ingatlana volt tehát a gyülekezetnek.

A vadászlak később romladozni kezdett, ezért 1868-ban elhatározta a gyülekezet, hogy azt is meg a templom mögötti régi lelkészlakot is lebontatja, és ezek köveiből az utcasorban építtet új lelkészlakot. Ezt a határozatot végre is hajtották.

Az 1875. évi névtár szerint az anyagyülekezethez 550 lélek tartozott, és 70 tanuló járt Szalay József tanító elé. Sobor leánygyülekezettel, valamint a szórványaiban élő evangélikusokkal együtt összesen 770 lélek tartozott az akkor még Szentandrásnak nevezett egyházközséghez. Ekkora támogatással a háta mögött végzett a gyülekezet átalakítást 1884-ben a templombelsőn.

1906-ban nagy költséggel újjáépíttette a gyülekezet a templomát, s ugyanakkor közadakozásból beszerezte mai orgonáját is. Ebben az évben kezdett el gyűjteni a gyülekezet toronyórára, amit 1908-ban a község támogatásával készített el. Így épültek fel azok az épületek, amelyek az 1923. évi püspöki egyházlátogatáskor fennállottak, s amelyek akkor – a templom kivételével – elég rossz állapotban voltak.

Az épületeken és ingatlanokon kívül volt a gyülekezetnek eredetileg tekintélyes összeget kitevő alapítványa is, de az már az 1923-ban végzett egyházlátogatáskor is teljesen elértéktelenedett.

A múlt század első évtizedében (1910. évi névtár adata) 514 lélek tartozott az anyaegyházhoz. A sobori leányegyházzal, valamint Szany (8), Egyed (2), Sebes-Vág (5), Egyházaskesző (1), Várkesző (3), Vinczefőpuszta (15), Sárdospuszta (17), Tuskósmajor (7) evangélikusaival együtt 828 lélek alkotta a rábaszentandrási egyházközséget. A 94 rábaszentandrási gyermeket Glatz Lajos tanította.
Neves tanítója volt a gyülekezetnek Glatz Lajos (1903–1939), akinek katonás fegyelmező ereje, a felnőttekre is kiterjedő hatása, kiemelkedő kántori és tanítói képessége méltányolandó eredményeket hozott. 1929-ben teljesen új iskolát és tanítói lakást épített a gyülekezet főképp állami segélyből.

1935-ben a nőegylet vaskályhával fűtést szereltetett a templomba. Az egyházközség lelkészlakának egyre romló állapotán már csak a teljes átépítés segített, felhasználva a lebontott lelkészlakás építőanyagát. Így 1938-ban „modern” lakással, felújított kerítéssel övezett templomba járhattak a hívek Isten dicséretére. Egy évvel később ugyancsak a nőegylet bevezette a templomba a villanyvilágítást.

Harminc év alatt jelentősen csökkent az anyaegyház lélekszáma. A második világháború kezdetén (1940. évi adat) 456 evangélikust tartottak nyilván Rábaszentandráson. A tanulói létszám azonban még nagyobb arányban csökkent, bár Süle József tanító 58 gyermeket oktatott. Az egyházközséghez a sobori leányegyház és a szórványok tagjaival együtt összesen 743 lélek tartozott.

Süle József tanító (1939–1948) tovább emelte az iskola színvonalát. Küszöbön volt egy második tanítói állás megszervezése is, de a háborús helyzetben erre nem kerülhetett sor.

A második világháború újabb munkálatokat kívánt meg a gyülekezettől: iskola, kerítés, lelkészlakás és templom – mind károsodást szenvedett, amit helyre kellett hozni. Néhány reményteljes év után következett 1948, az államosítás. Akkor elveszítette a gyülekezet iskoláját, tanítói lakását.

Templomtatarozásra 1960-ban, majd 1977-ben került sor. 1968-ban közösségi termet alakított ki a gyülekezet a templom mögött, amit 1978-ban külsőleg felújított. Szintén 1978-ban villamosították a harangokat, bevezették a lelkészlakásba a vizet.

Hülvely Sándor lelkész 36 évig állt a gyülekezet szolgálatában, amikor 1991-ben nyugalomba vonult. Azóta a gyülekezetben helyettes lelkészek szolgáltak, szolgálnak. Béres László beledi lelkész ideje alatt végeztek a templomon újabb felújítást, valamint a lelkészlakás korszerűsítését kezdték meg a fűtés átépítésével.

A rendszerváltás után megvolt a lehetősége az egyházközségnek, hogy visszaigényelje az iskolaépületet, a fenntartását azonban már nem bírta volna el, ezért arról lemondott. Jelenleg még folyik oktatás az épületben, de miután már az önkormányzat sem tudta fenntartani, a szomszéd községben működő katolikus fenntartású iskola vette át a fenntartói jogokat. Ennek ellenére máig „evangélikus iskola”-ként él a köztudatban.

1999-től újra helyben lakó lelkésze van az egyházközségnek. Ettől az évtől kezdve 7 éven át, próbajelleggel, a szilsárkányi egyházközséggel közösen tartott fenn lelkészi állást, amit azonban véglegesíteni – azaz társulási szerződéssel megerősíteni – a szilsárkányiak nem akartak. Így 2007-től újra önállóan, bár egyre nehezebben működik a Rábaszentandrási Evangélikus Egyházközség.