A város története

A város a Bakony déli lejtői és a Sárrét mocsaras vidéke között, félúton Veszprém és Székesfehérvár között fekszik, Budapesttől 90, a Balatontól 30 kilométerre. A környéken már az őskorból is vannak emlékek. A legkorábbi írásos dokumentum egy templomról tesz említést 1244-ből. Egy népszámlálás adatai 1690-ből ismertek, Várpalota neve egy 1776-ból származó térképen szerepel először.

A török időkben a vár jelentős láncszeme a dunántúli védvonalnak. Legismertebb Thury György várkapitány, aki 1556-ban megvédte a várat Arslan pasa túlerőben támadó seregei ellen. A vár később többször gazdát cserélt, a török kiűzése után, 1687-ben az Ujlaky és Zichy családok birtokába került.

A török hódoltság után gyorsan mezővárossá fejlődött Várpalota jelentős kézműves lakossággal, de az iparosodás nem érte el a várost. A fejlődés csak a 19. század végén indult meg a szénbányászattal. A második világháború nagy károkat okozott. Ezután a bányászat újraindításával és az alumíniumipar beindulásával gyorsan fejlődik a környék, amihez hozzájárult a pétfürdői Kémiai Művek létrejötte. A 90-es évek változásaival a városnak ismét komoly problémákkal kellett megküzdenie. Az évezred végén megszűnt a bányászat, 2005-ben pedig az alumínium gyártása. Az inotai hőerőmű leállt. Várpalotán és környékén nagy munkanélküliség alakult ki. A pétfürdői gyár külföldiek kezébe került. Várpalota a kistérség központja lett, a várpalotaiak élete mégis egyre nehezebbé válik. A lakosok száma 22 000 fő.