Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Bokod

Bokodi Evangélikus Egyházközség
Bokod, templom

Bokod község a jelenlegi Komárom-Esztergom megye déli peremén az Által-ér völgyében helyezkedik el. Megközelíthető Oroszlányról – 7 km, Tatabányáról – 20 km, Mórról – 17 km, alacsonyabb rendű közúton.
A település keletkezéséről pontos adatunk nincs. Római kori pénzleletek valószínűsítik, hogy lakott volt már ebben a korban is. A honfoglalás vélhetően szláv lakosságot talált itt. A mai település területe azon a helyen van, ahol Huba és Lél törzsei először letelepedtek.

A terület ezután Csák és Tarján törzseinek birtokába került. A honfoglalást követően az egész vidék Ogmánnak (Igmánd) jutott, aki azt Töhötöm vezér Erdély elfoglalásában tett szolgálataiért kapta jutalmul. Írásban a község neve először Boukoud formában – Csák Ugrin esztergomi érsek végrendeletében – fordul elő 1237-ben. A település a tatárdúlás idején elpusztult. A kor emlékét máig őrzi a „Tatár-dűlő” elnevezés. A település újraalakulására enged következtetni, hogy Károly Róbert jegyzője, Bokody György nevében (1326) utalás van a település nevére. A vidék Nagy Lajos királyunk kedves vadászterülete volt, a közelben épült Gerencsér nevű vadászkastélya. A 16. századi törökdúlások Bokodot és vidékét is pusztává változtatták, ezért a Győri-pusztához csatolták.

A 17. század elején Bokodra is eljutott a reformáció. A lakosság többsége evangélikus lett. A török békekötések (Zsitvatorok 1606, Szőny 1642) lehetőséget adtak a lakosság számának növekedésére, főleg betelepedés révén. A betelepülőket leginkább szlávok alkották. Az írásos emlékek 1624-ben utalnak már létező evangélikus gyülekezetre. Az első ismert lelkész Krasznay János volt. A pusztai lét mellett, amikor az adót is kétfelé – Székesfehérvárra a töröknek, Esztergomba az érseknek – fizette a lakosság, állhatatos, hosszú szolgálati idejű lelkipásztorok gondozták a gyülekezetet, biztosították a folytonosságot.

Pusztay Márton (1813) feljegyzése szerint „…Tiszt. Halászy András uram idejének 9.-ik esztendejében (1689) szállatott meg bokodi helység másodszor lakosokkal, minek előtte már a lutheránus ekklésia 61 (1628?) esztendőktől fogva virágzásban volt.”

A Bokod határában lévő falu, Szenterzsébet viszont teljesen elpusztult a törökdúlásban. Ma már csak egy dűlő neve tartja fenn emlékét (Örzsébetek). Kis Bertalan püspök még 1639. január 1-jén a csepregi felső templomban avatta fel lelkésznek a Komárom megyei Szenterzsébet részére Szenczi Jakabot. Az 1646-os büki zsinat jegyzőkönyvében a bokodival együtt mint távollevőt még említik a szenterzsébeti lelkészt. Szenterzsébettel egy evangélikus anyagyülekezet szűnt meg.

A betelepülést segítő „faluszálló” levelet 1689-ben Bokod földesura, Szécseny György esztergomi érsek adta ki. Az új lakosok magyarokon kívül németek, valamint Hont és Nyitra megyéből származó szlovákok voltak.
A gazdasági megfontolásból indult betelepítés nemcsak az anyagi, hanem a lelki építkezéshez is viszonylagos kedvezményeket, nyugalmat biztosított a protestánsoknak is. A mostani templom helyén álló kisebb, sövényből karókra épített templom haranglábon álló harangja reménységgel hívogathatta nemcsak a helybéli, hanem a távolabbi hittestvéreket is. „Ez időben a komáromiak – kiknek vallásuk tiltva – ide járnak istentiszteletre.”

Az idők folyamán Bokod birtokjoga több tulajdonoshoz is került. Az esztergomi érseket Julius Troips generális, Radovich nevű földesúr, báró Jeszenák Pál és végül az Esterházyak követték a tulajdonlásban.
A kuruc–labanc harcokban is kivette részét a település. Domján Mihály lelkész szolgálati idejében 1710/11 fordulóján pusztító pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot. Feljegyezték, hogy a lelkész meghívására Károlyi István esperes „Göndör Gergely téthi lelkész kíséretében” egyházlátogatást tartott Bokodon 1711. december 9-én. További egyházlátogatási alkalmakról is tudunk: 1737. december 5-én Tóth Sipkovics János esperes, 1748. február 18-án pedig Fábry Gergely és Németh Sámuel egyházlátogatók közreműködésével. Az előbbi esetben említik, hogy a vizitáció Mellány György mesterrel is meg volt elégedve, míg az utóbbi esetben mindent rendben találtak.

Az ellenreformáció főleg a 18. század első háromnegyed részében nehezítette a hit gyakorlását. Különösen 1718 után, amikor a környék gróf Esterházy József tulajdonába került. Adminisztrációs kényszerintézkedések érvényesültek egyfelől a protestánsok irányában, másrészt megkülönböztetett támogatás a katolikusok részére. Két rövidebb idejű, szélsőséges eseményről van tudomásunk. Az 1746-os, amikor „Balogh Ferenc, Esterházy prefektusa Schmid András apát plébános és Pruzsenszky Pál sámsoni termetű cseh erdész kíséretében Tata, Szend, Szák, Bokod, Oroszlán és más evangélikus gyülekezetek egyházi épületeit és harangjait mind elvette.” A másik feljegyzés szerint (1760), amikor az uradalom Eszterházy Károly váci püspökre szállott, Bokodot is nagy veszedelem fenyegette, mely szerencsére elmúlt.

A század közepére (1751) esett a harmadik betelepítési hullám. Ekkor Pozsony megye északi részéről 50 szlovák család érkezett, míg németek jöttek Moson megyéből, Bajorországból és Vorarlbergből. Ettől kezdődően három nyelven tartottak istentiszteletet az evangélikus templomban.

Szembetűnő, hogy az 1751-es betelepítésig a lelkészek szolgálati ideje 15-31 év között váltakozott, míg ezután egészen 1808-ig a háromnyelvű gyülekezetet értő, templomépítő Orbán János szolgálata kivételével 1–6 év között mozgott.

Orbán János nemeskéri ifjút Balogh Ádám püspök 1758. augusztus 2-án avatta fel, és ugyanekkor iktatta hivatalába Krisán Dávid oroszlányi esperes.

Az 1770-es években a bokodiak többször fordultak engedélyért evangélikus templomuk nagyobbítása érdekében, míg megkapták azt. A tervrajzokat Fellner Jakab készítette el 1776-ban, a költségvetés – kőműves-, ácsmunkával és anyaggal együtt – 1442,50 Ft-ot tett ki. A gyülekezet kurátorai ekkor Varga Mihály (magyar), Manczél Mihály (német) és Holota Tamás (szlovák) voltak. A tanítómester ekkor előbb Bajza Pál, később Gyurkovits András volt.

A templomot – még torony nélkül – 1781-ben építették kőből, zsindelytetővel. A felszentelést mindenszentek utáni vasárnapon Perlaky Gábor püspök végezte. A harang helye ekkor valószínűleg haranglábon volt. 1768-ban öntötték, felirata: „Fundid Heuritus Eberhard Pestini 1768, Bokodi Ev. Ekklessiae” (Öntötte H.E.P. 1768. a Bokodi Ev. Gyülekezetnek).

A gyülekezet rendszeres anyakönyve 1773-tól van meg.

A valláskorlátozás enyhülésének következtében 1791-ben a meglévő templomukhoz tornyot építettek a bokodi evangélikusok. A megelőző évben, 1790-ben építették az új parókiát is. Második harang került a toronyba 1802-ben, a következő felirattal: „Eccles. Evang. Bokod suis sunt fundi curavit anno MDCCCII Sub. minist. D. P. Suvada” ( A Bokodi Evang. Gyül. számára gondoskodtak öntéséről az 1802. évben D. P. Suvada lelkész szolgálati idejében). Súlya 375 font volt (kb. 750 kg).

1807-ben készítették el a toronyórát (750 Ft-ért), és új iskolaházat építettek két tanteremmel, vályogfallal.

Az egynyelvű szolgálat irányába történő lépés volt a párhuzamos német nyelvű igehirdetés megszüntetése az istentiszteleteken 1804-ben.

1808-tól bokodi lelkész Pusztay Márton, aki 1813-ban papírra vetette a gyülekezet előző időszakának történetét. Az események leírásán túl az egyházi és iskolai rendtartás gyakorlatát is rögzítette.
Ezután tovább fejlesztették a templom felszereltségét. 1808-ban a 315 fontos (kb. 630 kg.), kisebb harang került a toronyba. 1812-ben cserélték a templom zsindelyborítását cserépre. 1816-ban a karzatot újították fel és bővítették az ugyanebben az évben megépített új orgonához illesztve. A famunkákat Varjas Pál kömlődi asztalos és Farádi Mihály ács, az orgonát pedig Reinhard György komáromi orgonaépítő mester készítette. A faszerkezetek aranyozását 1817-ben a tatai Jakab József végezte. A tornyot 1822-ben Soosa József móri ácsmester fedte újra rézzel.

A ma is létező helyén 1823. január 1-jén új temetőt nyitottak.

Az 1848-as szabadságharcban bokodiak is részt vettek. 1855-ben pusztító kolerajárvány sújtotta a vidéket. Ebben az évben 128 halottja volt a gyülekezetnek. A tragikus eseményekben helytálló Smid Mihály bokodi segédlelkészt (aki a szabadságharc idején Damjanich kapitánya volt) Bokodra és Pusztavámra is hívták. A helybeliek végül azzal bírták maradásra, hogy elfogadták az egynyelvű magyar istentiszteleti rendet. Az 1804-ben megszűnő német és 1859-ben megszűnő szlovák nyelvű igehirdetés nyomán a század végére a falu lakossága teljesen elmagyarosodott.

A kiegyezés után a falu fejlődése új lendületet vett. Tűzoltó-egyesület és olvasókörök alakultak. A kopár utcákat fákkal ültették be. Virágzó állattenyésztés folyt a gazdaközösség ezer holdas legelőjén. A gyümölcs- és szőlőtermesztés is fejlődött. A gyülekezet lelkésze e területen is maradandót alkotott: meghonosította a „Hardenpont (esperes) körtefáját” és a „cirpfandli” szőlőt. A feljegyzések szerint a parókián többször megfordult Petőfi Zoltán, nagy nemzeti költőnk fia is. Betegségének kezelésére a lelkész-esperes természetes gyógymódjait használták.

1857-ben két új harangot öntettek Pozdech József műhelyében, amihez 1871-ben – a ma is meglévő – újabb harang csatlakozott. 1875-ben a lelkészlakás bővítő felújítása történt meg. Smid Mihály összesen 52 évig szolgált Bokodon, úgy emlékeznek meg róla, mint Bokod atyjáról.

Az idős lelkész szolgálatának már árnyoldalai is voltak, ugyanekkor a hiten alapuló vezetésnek és nevelésnek új tartalmat adott Szalay Mihály, a püspöki másodlelkészből lett bokodi lelkipásztor. Naplójából tudjuk, hogy a gyülekezet lélekszáma az 1900. évi népszámlálás szerint Bokodon 860, Dadon 40 fő. A reformátusok száma ugyanekkor 342, a katolikusoké 537. A gyülekezet földje 26 kataszteri hold, 200 öl, ebből a lelkész haszonélvezetére szolgál 17 kataszteri hold, 500 öl. Kezdeményezésére 1907. december 18-án nőegylet alakult, amelynek célja „a hitbuzgóság, a protestáns öntudat és együvé tartozás érzésének erősítése, a szeretet munkáinak gyakorlása s a nőknek az egyházépítő munkába való bevonása.” Az egylet mint vallási, kulturális, szociális és gazdasági egység működött.

A téli hónapokban – többnyire a lelkész és a tanító közreműködésével – az iskolás növendékek és az ifjúság alkalmasabb tagjainak bevonásával tartottak összejöveteleket. Éneklés, bibliaolvasás, felolvasás vagy szabad előadás, vallásos költemények előadása, imádság szerepeltek az összejövetelek programjában. – „A lelkész jelenlétében maguk az egylet tagjai is tartottak külön vallásos összejövetelt, amikor egy közülük imádkozik, mások, esetleg többen is egyháztörténetet vagy valami valláserkölcsi tartalmú elbeszélést olvasnak, és a leányok szavalnak. Ezekre az összejövetelekre csak a gyülekezet nő tagjai, amazokra a férfiak, sőt más vallásúak is olyan nagy számmal jönnek, hogy az iskolában a hely rendesen kevésnek bizonyul.”5 Az egylet tagjai egyébként a betegeket látogatták, ápolták, a szegényebb sorsúaknak élelmiszert, ruhát, a gyerekeknek tanszereket juttattak. A tagdíjból és az adományokból a támogatáson kívül még beruházásra – 1908-ban csillár és falikarok beszerzésére – is futotta.

Az 1909. március 28-i közgyűlés elfogadta az igazságosabb közteherviselés érdekében, hogy az egyházközségi adó mértéke az állami adózási arányokat kövesse.

Új iskolát avattak a gyülekezetben 1910. november 6-án. A tervrajzokat Bárány Pál magyar királyi építőmester, a kivitelezést Hajagos András építőmester a kor követelményeinek megfelelően készítette el. Két tantermet és könyvtárszobát foglalt magába a templom melletti épület. Az új szolgálati helyére távozó Szalay lelkész ezt írta: „A jó szóra hallgat ez a nép, csak legyen olyan vezetője, akiben bízhat; de nagy szüksége is van az ilyen emberekre, mert meglátszik, hogy nemigen törődtek vele, nemigen igyekeztek följebb és följebb emelni.”

Az első világháború Bokod lakosságát is sújtotta. A 350 bevonult katonából 67-en nem tértek vissza. A korabeli helyzetképet Balogh István lelkész vallomásából képzelhetjük el, amit a bevonulók kérésére kiszolgált úrvacsorához fűzött: „Délután szokatlanul nagy közönség gyülekezett fel a templomba, ott voltak a bevonulandók családtagjai, rokonai. Meghatottabban még én sem szolgáltattam ki soha a szent vacsorát, se meghatóbbá tenni sem tudtam még soha. Sírt, zokogott az egész gyülekezet, hadba vonulók, családtagok, rokonok egyaránt, amidőn a távozni készülők imádságban áldást kívántak övéikre, rokonaikra, gyülekezetükre, községükre, nagy megpróbáltatás előtt álló hazánkra.”

A vesztett háború, a Tanácsköztársaság romboló értékátrendezése az egyházra is rányomta a maga siralmas bélyegét. Az anyagi veszteségek mellett (megsemmisült többek között a gyülekezet alapítványának vagyona, két harangot és az orgonasípok egy részét is elvitték) az elkeseredettség, az emberek közötti bizalmatlanság felerősödése az örök erőforrás folyamatos nyilvánvalóvá tételét követelte meg az egyház szolgáitól.

A társadalmi konszolidáció következtében 1923-ban az Országos Földbirtokrendező Bíróság 25 kataszteri hold szántóföldet juttatott az egyházközségnek (ami 1950-ben még az egyház tulajdonában volt). 1925-ben a hiányzó harangokat is pótolni tudták egy 478 kg-os nagy- és egy 120 kg-os kisharanggal.
Az egyházközség lélekszáma a második világháború kitörése idején 876 volt, vagyis 24-gyel maradt az 1900-ból ismert lélekszám alatt. Az anyaegyházban 837, a dadi szórványban 39 evangélikus élt. A nehézségek ellenére ez az időszak a nyugodt fejlődés képét mutatta, amit a világégés szakított meg. Az orosz hadsereg 1945. március 18-i bevonulása – amit pusztító tüzérségi előkészítés előzött meg – után a falu utánpótlási hely volt. Az 1800 lelkes faluban kb. 30 000 orosz katona tartózkodott, még a templomot is ellepték. A harcok befejezése után az első istentiszteletet húsvét utáni első vasárnap, 1945. április 9-én tartották.

„A harangok megszólalása mindenki szemében könnyeket fakasztott. Remegő lelkek gyülekeztek a templomba, és sírva-zokogva hangzott fel az első közös énekünk és imádságunk” – jegyezte le Pohánka Sándor esperes-lelkész 1950-ben. Ő személyesen is sokat tett az egyházi értékek megmentéséért a háború előtt és után is.

A háború elvitte a kisharangot, a templomtornyot belövés érte. A háborús áldozatok száma 72 fő volt a faluban.

A háború utáni élet megindulásával az egyházi élet is beindult. Az iskolában elkezdődött az oktatás, s mivel a református iskola leégett, a katolikus iskola rossz állapotban volt, mindhárom felekezet gyermekei az evangélikus iskolában tanultak. A református hívek még az evangélikus templomot is hosszú időn keresztül használták, mivel az övék jelentősen sérült a háború alatt.

A közvetlen harcok utáni időkben a vallás iránti érdeklődés és az egyház iránti tisztelet volt a jellemző. Az evangélikus lelkész a Nemzeti Bizottság tagja volt mindaddig, amíg azt a pártok képviselőivel fel nem töltötték, sőt a „MADISZ” (Magyar Diákszövetség) díszelnökségét is betöltötte a szövetség politikai szervvé való alakulása előtt.

1946-ban leszállított igények mellett az egyház területén is megindult az újjáépítés. A harcok alatt elveszett fekete oltárterítőt a hívek áldozatkészsége pótolta fekete bársonyból készült fekete gyöngyszemekkel díszített terítővel.

A kántorlakásból egy szoba-konyha felépült. A kisebb háborús károkat helyreállították. 1948-ban elkészült a templomtorony helyreállítása, közel 10 000 Ft költséggel.

Az egyházmegye első lelkészkonferenciáját Bokodon tartották gyülekezeti evangelizációval egybekapcsolva.
Az iskolát 1948-ban államosították. A kántortanító távozása után a gyülekezet 2100 Ft-ért harmóniumot vásárolt a háborúban megrongálódott orgona helyett, amelynek használatával a lelkész felesége szolgált a továbbiakban kántorként az istentiszteleti alkalmakon.

Az 1950-es évek eleje a fokozódó elnyomás évei az egyház és a gyülekezeti élet vonatkozásában is. Az állami alkalmazásba kerülő, korábban egyházi tisztséget betöltő személyek kénytelenek egyházi tisztségeikről lemondani, mindennaposak a vallásos életmódnak és a gyülekezeti szolgálattevőknek módszeres lejáratására irányuló kísérletek. „A nehéz, támadások által feldúlt életkörülmények között is igyekeztem szolgálatomnak eleget tenni. Bár az érdeklődők száma az egész vonalon fogyatkozást mutatott, ami érthető is volt. …a feszültség még mindig tart, és szorongó érzése mint egy árnyék kíséri az egyház életét. Ezért megújuló hitéletről beszélni nem lehet” – tudatja a lelkésznapló az 1953-as és 1954-es évben. A keleti tömb politikai légkörének változása az egyház elnyomását is enyhítette. Növekedett (stagnált) a hitüket nyilvánosan vállalók száma, ez a folyamat az 1956-os események nyomán sem változott.

Jelentős változást hozott a falu életében a mezőgazdaság szocialista átszervezése (téeszesítés), amelynek kihatása volt a hitélet gyakorlására is. A közösben végzett munka rendje a hétköznapokat jobbára lefoglalta, míg a saját háztáji munka ellátására az ünnepnapokat használták az emberek. A mezőgazdaságtól elszakadt, iparba, szolgáltatásba került munkavállalók esetében is hasonló a helyzet.
A templomlátogatások az adakozó kedvet meghaladóan csökkentek. Ilyen körülmények között vált lehetővé a templom külső renoválása 1962-ben, döntő részt adományokból.

Püspöki látogatások is buzdítottak a gyülekezeti közösség megerősítésére. 1967-ben, 1971-ben és 1974-ben is igét hirdetett dr. Ottlyk Ernő püspök Bokodon.

1971. szeptember 26-án az orgonafelújítást, 1977. november 6-án az új parókia elkészültét, 1981-ben a templom külső felújítását ünnepelhette a gyülekezet fáradhatatlan kezdeményező lelkészével, Simonfay Ferenccel együtt. Az ő közreműködésével jött létre – elsőként egyházunkban – a felnőttek klubja Bokodon 1968-ban. Pozitívan hatni a falura: ez volt a céljuk. Lehetőséget nyújtani az önművelődésre, továbbképzésre, biztosítani a szabadidő kulturált eltöltését. A korra nagyon jellemző, hogy a járási pártbizottság a lelkész aktív, önzetlenül előrevivő tevékenységét „agresszív ideológiai akció”-nak értékelte. A helyi kommunisták „hatékonyabb tudatformálás”-át előírva elsorvasztotta a már jól működő kezdeményezést. Pedig az ilyen és hasonló felelős közösségi önszerveződések adhatták volna a rendszerváltás utáni idő társadalmi fejlődéséhez az igazi hátteret, alapot.

Simonfay Ferenc lelkész megromlott egészségi állapotára hivatkozással 1990-ben nyugdíjba vonult. Utóda, Asbóth Lászlóné, szül.: Magassy Erzsébet Oroszlányból gondozta a gyülekezetet nem lelkészi munkatársként. Nagy lelkesedéssel fogott az alapok megteremtésének feladatához. Sokat látogatott, főleg a kicsiket gyűjtötte egybe. Mutatja ezt egy szemléletes példa: 19 fiatalt készített fel a konfirmációra 1992-ben. Neki is köszönhető, hogy a Bakonyszombathelyről érkező fiatal segédlelkész, Csonkáné Szabó Magda már nem üres padokat örökölt 1992 őszén. Miután folytatta a megkezdett munkát, a gyülekezet parókus lelkészének választotta. Beiktatása 1993. június 5-én volt. Ezt megelőzően a gyülekezet egyházmegyei csendesnapon fogadta a testvérgyülekezetek tagjait 1993. május 16-án.

1994. november 15-én gyülekezeti tagok kezdeményezésére és közreműködésével községi Toronyóra Alapítvány jött létre. A hívők befizetéseiből és az oroszlányi erőmű támogatásával megvalósult a harangok villamos hajtásának felújítása és az új toronyóra telepítése.

A jubiláló konfirmandusokat Szebik Imre püspök is köszöntötte a gyülekezet tanévzáró istentiszteletén a bokodi templomban 1995. május 28-án. Ugyancsak ő hirdette az igét 1997-ben a templomtető felújítása utáni hálaadó istentiszteleten.

Előzetesen, a munkálatok finanszírozására, de kibővített céllal Bokodi Evangélikus Gyülekezetért Alapítvány létesült a lelkész vezetésével 1996. június 21-én.

Kapcsolat épült ki az ausztriai Timelkam és környéke gyülekezeteivel. A testvérgyülekezetek kölcsönös látogatással mélyítették kapcsolatukat. Az ausztriai evangélikus egyház gyülekezeteiben gyűjtést tartottak 1996. augusztus 25-én a bokodi templom javára.

1998-ban megkezdődött a toronysisak felújítása, az ezredfordulóig a tetőcserén kívül megvalósult a templom villamos hálózatának felújítása, belső festése is.

Az 1998. március 30-i presbiteri gyűlésen véglegesítették az evangélikus iskola kárpótlásának módját. A 18 M Ft-ra kalkulált kártérítési összeget járadék formájában kapja a gyülekezet.

2002 augusztusában Csonkáné Szabó Magda lelkész távozott a gyülekezetből. A parókia megüresedett.
Sztruhár András az újjáválasztott presbitériummal és a gyülekezettel szorosan együttműködve, egymást támogatva, a gyülekezeti tagok részvételét igényelve törekedett az egyházközség fenntartására és gyarapítására. Lelkészt helyettesítő szolgálatát Oroszlányból kijárva végezte úgy, hogy közben vízügyi technikusi munkáját is ellátta. A reménybeli parókus lelkész fogadására teljesen felújították, korszerű hőszigeteléssel, új nyílászárókkal látták el a parókiát.

2007-ben a templom külső, a toronysüveg és a toronyóra felújítását végezték el. Ugyanakkor létesítették a lábazat nedvesedését megakadályozó kavicságyat és szivárgó csővezetéket a templom körül.

Mindkét alkalommal, 2004. szeptember 11-én és 2007. szeptember 9-én, Ittzés János püspök végezte a hálaadási ünnepség igehirdetési szolgálatát.

A gyülekezet 2009-ben kapott helyben lakó lelkészt Kósa Gyergely beosztott lelkész személyében.

Egyházmegye
Adatok
2855 Bokod, Fő u. 25.
Lelkész(ek): 
Kósa Gergely
Felügyelő: 
Zsebők István
Telefon: 
34/490–535
Email cím: 
bokod@lutheran.hu
Önállósulásának éve: 
1628?
Anyakönyveit vezeti: 
1773-tól
Kapcsolódó galéria