A szabadságharc hőse: Berzsenyi Lénárd, gyülekezetünk felügyelője

Berzsenyi Dániel harmadfokú unokatestvére kisbirtokos nemesi családból származott. A soproni evangélikus líceumban tanult, ahol verseléssel is próbálkozott. Ügyvédi pályára készült, de apja halála után kényszerűségből katonai pályára lépett. 1848 tavaszán Morvaországban szolgált, s a forradalom hírére azonnal magyarországi szolgálatra jelentkezett. Harcolt Jellasics ellen, Perczel táborában küzdötte végig a téli hadjáratot. 1849 májusától ezredesi rangban a 9. huszárezred parancsnoka. 1849. június 26-án Görgey Artúr hadügyminiszter a II. hadtest parancsnokává nevezte ki. Berzsenyi betegségére hivatkozva nem fogadta el a tábornoki posztot. Vélhetően ez mentette meg a vértanúságtól. Világos után az aradi császári bíróság november 8-án golyó általi halálra ítélte, majd ezt november 17-én 18 év várfogságra változtatták. Bátyjának küldött búcsúlevelében írja október 7-én: „volt vezéreink közül tegnap reggel négyen agyonlőve, kilencen felakasztva lőnek (…) amint a körülmények állnak, s a hírek szállnak, ránk, többiekre is ugyanazon elkerülhetetlen sors vár (…) ne keseregjetek szerfelett, ha halálomnak kellene is bekövetkeznie, mert hiszen különben is meg kell egyszer halnunk, s értem sem lesz nagyobb kár, mint némely másokért. Igaz, ugyan nem örömest halok meg, mert kinek ne esnék nehezen egészséges állapotban szakasztatni ki oly hű rokonok közül, minők ti mindnyájan vagytok és mindig valátok. Azonban lelkiismeretem és öntudatom tiszta, azért amennyire lehet, nyugodt lélekkel megyek sorsom elébe. Írd meg, kedves bátyám, mint vagytok.” Börtönbüntetését Olmützben töltötte, ahol megfestette 132 rabtársának portréját. 1856. július 15-én szabadult. A kiegyezés után visszakapta tiszti rangját és kemenesmagasi örökrészét. 1864−66 között volt az egyházközség felügyelője.