A hegyeshalmi társegyház

A település első okleveles említése 1217-ből való. Egy, a térségből kiemelkedő dombra utal, ahol Szűz Mária temploma állt. Ennek nevéből alakult a későbbi név: Sancta Maria, Sanmaria, Sommerein. S mivel főút mellett feküdt, így képződött végül a magyar Hegyeshalom mellett a német Strass an der Sommerein név.

A hegyeshalmi gyülekezet megalakulásának időpontja a reformáció időszakában keresendő, az 1520-as évek körül. Első templomuk a mai római katolikus templom lehetett. Ezt abból lehet sejteni, hogy a feljegyzések szerint 1635-ben Forgách Zsigmond özvegye, Pálffy Katalin vette el az evangélikusoktól, a hívektől elvett bibliákat és énekeskönyveket pedig a nyílt mezőn elégette. Első saját templomát a gyülekezet 1649-ben építette. Abban az időben Hegyeshalom Levél filiája volt, tehát levéli lelkészek végezték a szolgálatokat: 1649-ig Durith János, 1657–1661 között pedig Winkler Jakab Fülöp.

A gyülekezet nem sokáig örülhetett első templomának, mert 1673. augusztus 24-én elvették templomukat. A lelkészüket – nemes Kranckenberg Ehrenreich Miksát – a hívek kénytelenek voltak elbocsátani. A templom elvesztése után 110 éven át tartó templomnélküliség következett, és ami ezzel együtt járt: a nyilvános evangélikus hitélet megszűnt. Voltak ugyan néhányan, akik lopva Pozsonyba jártak istentiszteletre, de a településen sem templom, sem lelkész, sem tanító nem működött.

A gyülekezet élete 1783-ban élénkült meg. Ekkor jött meg a császári engedély, mely szerint Hegyeshalom anyaegyházzá, Levél pedig leányegyházzá alakulhat. Május 15-én meg is hívták lelkészüknek a Pozsonyból származó Wendler Ferdinándot. Három hét alatt felépítettek egy kisebb fatemplomot. A meghívott lelkész 1783. június 15-én tartotta ebben a kis templomban első igehirdetését a 100. zsoltár alapján. A teljes jogegyenlőség és szabadság ideje azonban még messze nem érkezett el. A katolikus klérus minden vonalon megnehezítette a hegyeshalmi gyülekezet életét. A korra jellemző eset történt 1835-ben egy evangélikus asszony temetésén, ahol a szolgálatot végző evangélikus lelkész mellett megjelent a plébános is. Kis híján tettlegességre került sor a koporsó mellett.

A gyülekezet azonban nem mondott le régi templomának visszaszerzéséről sem. Állhatatosságukat végül siker koronázta. 1787. október 2-án benyújtott alázatos kérvényükre 1788-ban jött a válasz: „Megengedjük a hegyeshalmi alsó templom átadását az ottani evangélikus gyülekezetnek.”

Így érkeztünk el az 1850-es évhez, amikor az evangélikus gyülekezet közgyűlésén megjelent nagyszámú hívek öt ellenszavazattal úgy döntöttek, hogy még ez évben új templomot építenek maguknak. 1850. május 9-én Stromszky Ferenc Sámuel a Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület szuperintendense elhelyezte a templom alapkövét (akkor a gyülekezet ehhez a kerülethez tartozott), novemberben pedig már állt a templom. A templomszentelő istentiszteletre 1850. november 17-én került sor a szuperintendens szolgálatával. Az új templomban elsőként Zecher Erzsébetet és Salzer Évát keresztelték meg. A templomépítő lelkész Glatz Jakab János volt, aki negyvenkilenc évig szolgált Hegyeshalomban. Életének utolsó három évében segédlelkészként szolgált mellette Skrabák Géza.

Hegyeshalom csak a második világháború után lett magyar ajkú gyülekezet. 1945 áprilisáig német volt a szolgálati nyelv. A kitelepítés lefejezte a gyülekezetet. 1945-ig 1100 lélek tartozott a gyülekezethez, a kitelepítés után mindössze 278-an maradtak. A kitelepítésre 1946. május 10-én került sor. Az üresen hagyott házakba aztán telepesek érkeztek, akik között alig volt evangélikus. Ők nem tudták pótolni a gyülekezetet kényszerűségből elhagyó evangélikusokat. A gyülekezet 1979-ben Mosonmagyaróvár társgyülekezete lett, és a mai napig ilyen státusban működik.