Nádasd mint Körmend leánygyülekezete

Nem csupán pillanatnyi elszántság volt az üldöztetés idején a megmaradás szándéka. Igaz, a gyülekezet helyzete megváltozott. Anyagyülekezetből leánygyülekezet lett Körmend mellett. Saját iskolája nem volt, de volt Körmendnek, ahová a gyermekek iskolába jártak. Ez is jelentős könnyebbség volt az után a kegyetlen helyzet után, mely időben csak Nemescsón, az artikuláris helyen volt lehetősége a hűségeseknek vallásuk gyakorlására (1681–1781). Hogy idejüket az ifjak mégsem töltötték hiába, azt jelzi egy 1794-ből való harangszerződési okmányon található aláírásuk.

1820–24 táján a nádasdiak saját tanítót kerestek. Ekkor még nem volt iskolaépület, hanem a hívek saját lakásukat adták a tanítónak lakásul s egyben tanteremként. Andorka János fali olvasótáblát készített, melynek segítségével olvasni tanított. Akik írni is akartak, azok ott maradtak tanítás után, s a földre térdelve eddigi ülőpadjukon rótták a betűket.

1834-ben nagy esemény a reguláció, azaz a hét szétszóródott településcsoport rendezése, faluszabályozás és utcaalakítás. Ekkor adományozott Károlyi István – a most is Nádasdon élő Károlyi család tagja, pesti első fiskális – jussáról lemondva iskolahelynek 626 öl területet. Ugyancsak elérte, hogy az „evangélikus mester számára egy fél sessió (eredetileg ülés, átvitt értelemben tartózkodási hely) birtok hasíttassék ki”. A gyülekezet öröme annál nagyobb lett, mert az Őrségben élő hittestvérek az építéshez ingyen adtak épületfát. Két szoba, konyha és templomszoba épült.

A gyülekezet az iskolával jelentősen gazdagodott, de nem csupán anyagiakban. Ezt jelzi, hogy a kis szobából a nagyba, majd végül a templomszobába kellett áttelepíteni a tanulni vágyó sereget. Jelesen működött itt Andorka János, ki egy fiát papnak taníttatta, aztán Csőre György, kinek 1854-ben bekövetkezett halála után Szalay Mihály lett a tanító. Szolgálata alatt még 14-15 éves gyerekek is eljártak az iskolába, s előfordult, hogy összesen 60 tanuló volt. 1857-ben a szélvihar elvitte az iskola tetejét, ekkor azt zsúp helyett cserépre cserélték.

1864-ben az anyagyülekezet és a hozzá tartozók új templom építését határozták el. Ez a nádasdi leánygyülekezetre is rendkívül nehéz terheket rakott, még az 1900-as első évek gyűléseinek is szinte állandó tárgya volt az adósság törlesztése.

1890-ben M. Nagy Bálint lett itt a tanító. Ekkor padlózták az eddig földes épületet. A templomépítési adósság még mindig 6000 korona volt. Mégis hamarosan új áldozatot hozott a hívek közössége. Eladó lett a „Jáger-ház”, melyet iskolának és tanítólakásnak megvásároltak 10 ezer koronáért, és 2000 koronáért megfelelőre alakíttatták. Közben veszteség is érte a híveket, ugyanis a katolikus egyházközség határozata szerint „az eddig szokásban lévő és szerződésileg kikötött díjért harangoztatni nem hajlandó”. Hosszas tárgyalás után egyeztek meg úgy, hogy az evangélikusságnak a harangokból rájuk eső részt kifizetik. Nem volt többé harangszó.

1896-ban jégverés is volt, mely az egész határt elpusztította, s az új iskola cserepeit is leverte, amit meg kellett csináltatni. A részben még aratatlan, elpusztított határ nem sodorta az embereket végső keserűségbe. Sőt 1897-ben a már működő nőegylet mellett férfiegylet alakult, hogy tagjai „valamely adódó cél” megvalósításában gyakorolhassák egyházhűségüket. Közben az evangélikusság száma egyenletesen emelkedett. A falu lakossága 1880-ban 1178, 1910-ben 1794 lélek volt. Ebben a gyarapodásban az evangélikusság egyenletes, kb. 10 évenként legalább 50-es nagyságú szaporodással vette ki részét, 377-ről 554-re fejlődve.

Egy-egy püspöklátogatás alkalmával a gyülekezetek mindig jeles eseményhez érnek. Az 1900. évben történt püspöklátogatásnak a nádasdiak jeles emléket állítottak. Elhatározták, és két és fél hónap alatt végbe is vitték önkéntes adakozásból a toronyépítést és két harang vásárlását. A nagyobb A hangú 410 kg, a kisebb D hangú, 166 kg. 1900. május 20-án történt a harangavatás, melyet az ekkor még körülállványozott torony sem tudott fénytelenné tenni. A lelkész ekkor Turcsányi Andor volt, aki 37 évig szolgált a körmendi gyülekezetben, 1904-ben bekövetkezett haláláig. Utóda Kapi Béla lett.

A gyülekezet életét továbbra is jellemezte az áldozatkészség. Igaz ugyan, hogy a minisztériumi felhívásnak, hogy a gyülekezet iskolájához még egy tantermet építsen, és második tanítót alkalmazzon, nem tudott teljességgel eleget tenni. De vállalta a második tanító fizetéséből 400 korona teljesítését. Aztán a következő két évben, 1908-ig mégis sok áldozatot hozott, hogy kéttantermes iskolája, kétlakásos tanítólakása lehessen. 1909-ben meghívta második tanítójául Mesterházy Imrét.

Maga a gyülekezeti élet helyben a tanító buzgalma nélkül alig lett volna elképzelhető, kinek kötelessége volt, hogy vasár- és ünnepnapokon „isteni tiszteletet” is tartson. A tanító, majd tanítók azonban nem csak ennyit tettek. Egyletek vezetése, dalárdák szervezése mellett a felnőtt lakosság rendszeres művelői is voltak. Vallásos esteket és különböző előadásokat tartottak. Egy ilyen alkalom soha nem múlhatott el úgy, hogy legalább kettő, de inkább több szavalat is el ne hangozzék. Ezeken az alkalmakon rendre százon felül volt a hallgatóság száma, s évenként a május végi szorgos mezei munka szükségessége vetett véget a sorozatoknak. A nőegylet különleges buzgalmát és áldozatkészségét hirdeti a harmónium, melyet – általában az iskolai munka támogatása, de különösképpen is a szélesedő diakóniai munka mellett – 1911-ben vásárolt, s ma is templomi hangszere a gyülekezetnek.

1914 novemberében a gyülekezet 1200 korona hadikölcsönt jegyzett. Ekkor még csak kezdődött a háború, ami 1917 júniusában elvitte a 410 kg-os harangot is, melynek önkéntes átadását a gyülekezet közgyűlése – új lelkésze, Zongor Béla előtt – megtagadott. A háború a tanítót is elszólította egy időre, meg is sebesült.

Mesterházy Imre tanítói munkássága révén erősödött tovább a gyülekezet. Igyekezett minden tekintetben megfelelő mederben tartani a hívek életét mind tanítói, mind elöljárói tisztében. Élesztette, serkentette az egyletek, körök munkáját, a fiatalokkal előadásokat, a gazdákkal gazdakört szervezett. A szigorú rendtartó lelkész mellett is némi önállóságra bátorodott a gyülekezet vezetése. Így aztán a tanítólakások komoly renoválását is majdnem utólag jelentették csupán az anyagyülekezetben. Ügybuzgalmát jelzi, hogy a második világháború idején egyes házaknak udvarán, pajtáiban gyűjtötte maga köré a tanulni vágyó gyermekeket.

Az egyházhűséget ezekben az évtizedekben a gyaloglók hosszú sorával mérik a hívek: ünnepnapokon és vasárnapokon is Nádasd felől érkeztek a leghosszabb sorok a körmendi templomba.