A nagydémi leánygyülekezet

A leánygyülekezet 1752-ben alakult. „Tekintetes Ihász Imre és neje, Kalmár Éva asszonyság mondatik alapítójának” – írta vázlatos történetében Horváth Sándor tanító 1859-ben. A gyülekezet tagjai többnyire az ő jobbágyaikból, cselédségükből kerültek ki. Lassan emelkedett a gyülekezet lélekszáma 210-re. A gyülekezet templomát és iskoláját is az említett alapító házaspár építtette. Az első imaház zálogos birtok lévén, 1831-ben egy vesztett per folytán katolikus kézbe került. A gyülekezet számára ekkor építtette fel Ihász Sándor a templomot. Ehhez mások is hozzájárultak: a Mihályi, Berzsenyi, Káldy és Horváth családok is. Az oltárképet Ihász Jánosné Nagy Rózsa festette, az oltári feszületet Mihály Józsefné, a csillárt Ihász Imréné adományozta. Az iskolába mintegy 40 gyermek járhatott egyszerre. A régi támogatók lassan elmentek, de a gyülekezet egyre erősödött. Az említett tanító Berzsenyi egy sorával zárja a történetet: „A derék nem fél az időtől. A koporsóból kitör és eget kér.”

A nagydémi iskola egy tanteremből állt előszobával, fáskamrával. A tanítói lakás két szobából, irodából állt, és ehhez épült a gyülekezeti tanácsterem is. Itt tanított Boros Kálmán 1937 szeptemberéig, majd Varga Lajos. Utóbbit katonai szolgálata alatt helyettesítette Szalay Gizella és Farkasinszky Lajos. Varga Lajos hazatérése után tovább szolgált itt, államosítás után is maradt, 1950-ig kántortanító volt.

A gyülekezet mai istentiszteleti, bibliaórai, ifjúsági és egyéb alkalmai arra szolgálnak, hogy ez a nagy múltú gyülekezet erőt kapjon mai szolgálatához, és Krisztus fényét továbbsugárzó mécsessé legyen a maga helyén.

Dechertné Ferenczy Erzsébet
Pölöskei István