Antalszállás, Margitpuszta

A Kaposvár és Szigetvár közötti területen fekvő puszták (tanyák) csak az 1900-as évek elején népesültek be, de nevük már nem található a legújabb közigazgatási térképeken. A lecsökkent lélekszámú Antalszállás a szomszédos Boldogasszonyfa része lett, Margitpuszta (Margitafalu) pedig a szó szoros értelmében vett pusztává vált a társadalmi viszonyok következtében. Egykor virágzó gyülekezeti életük gyászos véget ért. Történelmük egyetlen századot sem ért meg.

Antalszállásra 1912-ben érkeztek az első telepesek Tolna-Baranya és Bács-Bodrog megyéből. A felparcellázott föld új tulajdonosai német ajkúak és evangélikus vallásúak voltak. A letelepedő 73 evangélikus lelkigondozását 1916-ig a kaposvári református lelkész végezte, mivel a közelben sem evangélikus, sem református gyülekezet nem volt. A kaposvári evangélikus gyülekezet 1916-ban történt önállósulása után Antalszállás lakói is a kaposvári anyagyülekezethez csatlakoztak. Időközben a szomszédos Elemérpusztára is evangélikusok költöztek, majd 1920-ban benépesült az ugyancsak szomszédos Margitpuszta is. Margitafalut − az elhanyagolt nemesi birtok kiparcellázását követően − 21 ráckozári (ma Egyházaskozár) és hidasi sváb család alapította.

A Margitpusztán letelepedő családok közül 19 evangélikus volt. A más felekezetűek „tengerében” élő evangélikus „szigetek” lakóinak gyermekei kezdetben a boldogasszonyfai katolikus iskolába jártak, de az 1921. július 1-jén leányegyházzá szerveződő hívek még abban az évben saját iskolát építettek Antalszálláson. Az iskola létesítésében sokat fáradozott a gyülekezet akkori gondnoka, Hammel János. Első tanítójuk a Somogydöröcskéről származó Reidl Sebestyén (1921−1925) volt. Kapi Béla püspök 1925-ben tett somogyi egyházlátogatásáról tudósító Harangszó „az egyház gyönyörűséges veteményeskertje”-ként mutatja be a kis filiát, és nagyra értékeli Reidl Sebestyén tanító munkáját. A jó eredmény azért figyelemre méltó, mert a 4 kilométerre lévő Margitpusztáról télen csak megszakításokkal jártak iskolába a gyermekek. A látogatásról felvett jegyzőkönyvből megtudható: Antalszállásról 100, Margitpusztáról 155, Elemérpusztáról 45 lélek tartozott a kis filiához.

Az ecsenyi másodtanítói állásból meghívott Klenner Adolf lett 1926-ban a gyülekezet lévita-tanítója. Az 1933-as névtárban Antalszállás és Margitpuszta (124+139) 293 lélekkel szerepel. Az 1940-ben kiadott névtárban ugyancsak a 293-as lélekszámot találjuk. Tanítójuk − Kamondi (Klenner) Adolf igazgató-tanítói címmel − 46 gyermeket tanított. Más forrás (dr. Sasvári Kálmán közelmúltban megjelent könyve) szerint a „margitaiak” már 1938-ban saját erőből létesítettek evangélikus iskolát, amelynek elhelyezéséhez a Koch család ideiglenesen házának egyik szobáját engedte át. A felekezeti iskola ebben a házban működött az államosításig. Kamondi Adolf 1940. április 27-én kelt − a filia rövid történetét tartalmazó − kéziratában nem tesz említést a margitpusztai iskola működéséről. A gyülekezet tagjainak számát viszont 304 lélekben határozta meg, amelyből 131-en Antalszálláson, 146-an Margitpusztán, 27-en Elekpusztán éltek.

A második világháború alatt a filiát alkotó német származású lakosság egy része Németországba menekült, másokat a háború után Németországba telepítettek, az otthon maradtak közül pedig sokan más helyen találtak maguknak új munkahelyet és új otthont. A régi közösség felbomlott. Az 1998. évi névtár szerint már csak 7 evangélikus élt Antalszálláson. Margitafalu 70 éves fennállás (faluépítés-emberüldözés-falurombolás) után ma ismét pusztaság. Antalszállás közigazgatásilag a Baranya megyei Boldogasszonyfához tartozik, ahol a népszámlálás alkalmával öten vallották magukat evangélikusnak.