Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Szakony

Szakonyi Evangélikus Egyházközség
Szakonyi templom alkonyatkor

Jelen

Jelenleg a Szakonyi Evangélikus Egyházközség kis létszámú gyülekezet, amely az erősen csökkenő létszám ellenére élni akar, megtartva önállóságát, amely számára az ősöktől kapott értelmét jelenti a gyülekezeti összetartásnak. Magját jelen helyzete és hagyományai szerint is az anyaegyház, valamint a csepregi fiókegyház tagjai adják.

Jó testvéri kapcsolatot tart fenn a Büki Evangélikus Egyházközséggel, amelynek tagjaival közös programokat is szerveznek, illetve részt vesznek egymás alkalmain. A közös ügyekben (pl. lelkészválasztás) a büki egyházközség számon tartja a szakonyiak véleményét. 2006-ban összesen 7 hittanos korú gyermek élt az egyházközségben. A fiatalok közül néhányan részt vettek a büki ifjúság alkalmain, illetve egyházmegyei és országos konferenciákon. Jelenleg teológusa is van a gyülekezetnek, illetve hittantanár is él Szakonyban.

Előreláthatólag lélekszámában tovább fogy az egyházközség a település lakosságával együtt. A jövő továbbra is helyettes lelkésszel ellátott lelkészi szolgálatban látható. Ezen javíthat esetleg egy majd kialakítandó lelkészjelölti hely – a büki gyülekezet vonatkozásában – szakonyi lakással. Így pótolható lenne a lelkészi jelenlét a településen és a gyülekezetben. Ez pedig jól hatna a gyülekezet mindennapi életére.

Istentiszteletet a csepregi imaházban minden hónap 3. vasárnapján 8.30-tól, illetve karácsony, húsvét és pünkösd ünnepének 1. napján 8 órától tartanak.

Simon Réka (Szakony)
Dr. Jáni János (Csepreg)

Egyházmegye
Adatok
9474 Szakony, Fő u. 48.
Lelkész(ek): 
Simon Réka helyettes lelkész
Felügyelő: 
Zsömbölyi Zoltán
Telefon: 
94/358-782
Email cím: 
reka.simon@lutheran.hu
Önállósulásának éve: 
Szakony a 16. század közepétől (?) 1673-ig, majd 1793-tól, Csepreg a 16. század közepétől (?) 1652-ig
Anyakönyveit vezeti: 
1793-tól
Kapcsolódó galéria