Sand Zala megye délkeleti részén, Nagykanizsától 13 kilométerre található − vallására nézve vegyes lakosságú, római katolikus és evangélikus felekezetű − község.

Régi település, amely a török hódoltság alatt elnéptelenedett. Az 1565. évi török adólajstromban már csak hat házzal szerepelt. 1701-ben pusztaként tartották számon.

Az evangélikusok története a 18. század közepéig nyúlik vissza. 1743-tól telepedtek le itt a Vas vármegyei Hodos és Battyánd vidékéről érkezettek. 1745-ben négy család kötött bérleti szerződést. Őket többen követték, bár jobbágyságuk miatt itt is nagyon küzdelmes sorsban éltek. Az új lakók nyelvükre nézve vendek, vallásukat tekintve evangélikusok voltak. Mivel ebben az időben csak az artikuláris gyülekezetekben lehetett nyilvános istentisztelet, nem volt könnyű gyakorolniuk hitüket. Egy ideig Kuzmics István surdi lelkipásztor gondozta őket, aki a szlovén anyanyelvű gyülekezetek körében sokat fáradozott. Ő fordította le az Újtestamentumot is vend nyelvre. Később a közelebbi „artikuláris” helyre, Iharosberénybe jártak istentiszteletre, majd − 1799-ben − filiájává szerveződtek. Iskolát, tanítólakást építettek. Első tanítójuk Grégár József volt.

Kezdetben egy nagyobb pajtában tartották nyilvános istentiszteleteiket. 1806-ban tornyos téglatemplomot építettek, amelyet advent első vasárnapján szenteltek fel. Első harangjukat 1811-ben öntették.
Az istentiszteleteket az első időben vend nyelven tartották, sőt a sandiak kedvéért 1807 végéig még Iharosberényben, az anyagyülekezetben is vend nyelven folyt a gyónás és az úrvacsora a nagyobb ünnepeken. Ezt követően a berényi lelkész évenként egy-egy nagyobb ünnepen Sandon − az új templomban − vend nyelvű istentiszteletet tartott. 1830-tól azonban a magyar környezet hatására már mind az iskolai oktatás, mind az istentisztelet magyar nyelven folyt. Haubner Máté 1847. évi iharosberényi püspöklátogatása idejére Sand − nyelvi vonatkozásban − az utolsó stádiumba került. A magyart még nem, a vendet már nem beszélték tisztán. 1862-re − amint Bálint Béla tanulmányában olvasható − „már senki sem tud vendül” a környéken.

Anyagyülekezetté ekkor még nem válhattak, de az egyházi főhatóság hozzájárult felszentelt lelkész-tanító alkalmazásához. E lehetőséggel élve − 1841-ben − Pataki Pál lelkész-tanítót választotta meg a gyülekezet tanítójául és lelki vezetőjéül.

Második harangjukat 1842-ben öntették. 1845-ben az iskola tűzvész martaléka lett, de 1846-ban a hívek új iskolát és tanítólakot építettek. Ebben az időben 400 lélek (80 házaspár) tartozott a gyülekezethez. Pataki Pál lelkész-tanító 40-50 gyermek tanítását végezte 2-3 osztályba soroltan.

Az időközben tovább növekedő leánygyülekezetnek 1868-ban engedélyezték az anyásítást. Az önálló egyházközség első lelkésze Sántha Károly volt − a költő pap, aki számtalan éneket szerzett. Kétéves áldásos munka után Várpalotára, majd Sárszentlőrincre került, ahol 34 évig szolgált. Onnan távozott hirtelen Budapestre, és ott is halt meg 1928-ban, 88 éves korában. A farkasréti temetőben nyugszik. Mint énekköltő a század elején szerkesztett − és a dunántúli egyházkerület által többször kiadott − Keresztyén énekeskönyvben jelent meg a múlt század elején 105 énekkel és 69 átdolgozással. Énekeiben korának teológiai gondolatai fogalmazódnak meg, de időtálló voltukat jelzi, hogy a ma használatos énekeskönyvünkben is 23 énekét találjuk. A róluk vallott állítás ma is igaz: „sokakat erősítettek hitükben”.

A régi iskolát 1870-ben lelkészlakássá alakították, és új iskolát építettek, amely az államosításig (1948) szolgált az evangélikus gyermekek oktatási helyéül.

Gaál László a lelkész 1870 és 1872 között. 1872-ben Teke Lajos vései segédlelkészt választották pásztoruknak a hívek, aki 1897-ben bekövetkezett haláláig vezette a rábízottakat. Munkálkodása kezdetén (1875-ös adat) 476 lelkes volt a gyülekezet, és 50 gyermeket tanított Novák Elek kántor-tanító. Szolgálata alatt − 1895-ben − került Iharosberénytől a közelebb fekvő Sandhoz a pati leányegyház.
Madár Rezső a lelkész 1898-tól negyedszázadon át. Működése alatt a gyülekezet lélekszáma szépen gyarapodott. 1910-ben az anyaegyházban 529-en, a pati leányegyházban 313-an, az egyházközséghez tartozó szórványokban 66-an voltak az evangélikusok. A szórványok közül Miháldról 31, Zalaszentjakabról 30, Kiskomáromból 4, Ormándról 1 evangélikus lélek szerepelt a nyilvántartásban. Az egyházközség lélekszáma 908 volt. A sandi iskolában Novák Elek 70, a patiban Simon Jenő 65 gyermeket tanított. A szórványban lakó gyermekek feltehetően a helyi iskolákba jártak.

Az Alsólendváról érkező Teke Dénes lett 1923-ban a gyülekezet lelkésze. Szolgálata idején (1923−1942) áldásos és mozgalmas élet folyt a gyülekezetekben, amelyet a nőegylet és az ifjúsági egylet vallásos rendezvényei színesítettek. A sandi születésű Kutas Elek barlahidai missziói segédlelkész korában − 1936-ban − Sand és Barlahida evangélikus ifjúsága között szoros kapcsolat alakult ki, sőt, kölcsönösen meglátogatták egymás gyülekezetét is. Sajnos a gyülekezet lélekszáma már ebben az időben csökkenő tendenciát mutatott. 1933-ban az anyaegyházban 492-en voltak. Czéh Sándor kántortanító 82 gyermeket tanított. 1940-ben 420 volt az anyaegyház lélekszáma, ugyanakkor a pati leányegyház lélekszámának örvendetes gyarapodása (348-an voltak) olyan mértékű volt, hogy erősnek érezte magát az anyaegyházzá alakításra is. Az egyházközség lélekszáma a 25 zalaszentjakabi, a 24 miháldi és a 6 kiskomáromi evangélikussal együtt 823 volt 1940-ben.

Teke Dénes utóda unokaöccse, Teke Zsigmond, az egykori iharosberényi tanító fia lett. Szolgálatát közel fél évszázadon át (1942−1990), nehéz történelmi korban végezte Sandon, Paton és a szórványban. Működése alatt nemcsak a világháború borzalmait kellett átélnie híveivel, hanem egy vallásellenes társadalmi rendszert is annak minden következményével. Nagyon nehéz évek és megpróbáltatások jutottak osztályrészül mind a pásztornak, mind híveinek. A vallásos élet a templomok és a hívő családok otthonainak falai közé szorult. A lelkész anyagi gondjain a termelőszövetkezetben vállalt könyvelői állással próbált segíteni.

A nőegylet adományaként új oltárkép került a templomba 1942-ben. Alkotója: Faragó Márton festőművész. A kép a Gecsemáné-kertben imádkozó Jézust ábrázolja.

Renoválták a templomot 1961-ben, majd hat év múlva az egészségtelen parókia helyére új lelkészlakást építettek.

A lelkész − közel a 70-hez − ezt írta a gyülekezet egyik munkatervében: „lépten-nyomon jelentkezik életemben, hogy öregszem. Ez mégsem ijeszt, és nem aggaszt, sőt mind erőteljesebben serkent arra, hogy tanuljak és erősödjem a szolgálatban. És arra, hogy még többet, sokkal többet imádkozzam!” Így kezdett kis gyülekezetével a templom felújításába 1984-ben, és 6 évvel később vonult nyugállományba. Nyugdíjas éveiben is szeretett gyülekezetében maradt, és a templom hűséges látogatója volt. 1999 Szentháromság vasárnapján a templomban lett rosszul. A nagykanizsai kórházba került, ott hunyt el. Nyolcvanhét éves volt. A sandi temetőben nyugszik.

Deméné Smidéliusz Katalin volt a szolgálattevő 1990-től 2010 nyaráig, nyugdíjba vonulásáig. A hívek lelkigondozását Nagykanizsáról látta el, ahol férje a gyülekezet lelkésze. A mély érzésű lelkésznő a rábízottak hitét − prédikációiban felhasznált vagy egyházi alkalmakon felolvasott − vallásos tárgyú verseivel is erősítette. Az Evangélikus Életben és a Kapernaumban megjelent költeményei a nagyobb gyülekezet tagjainak lelki épülését szolgálták.

A templom újabb felújítása már az ő szolgálata alatt történt 2002-ben. Három évvel később a Kovács Róbert orgonajavító keze által felújított orgonájukért mondhattak köszönetet Urunknak a hívek szóval, énekkel és orgonajátékkal. Azóta a hangszer megszólaltatója vasárnaponként – az ötven évig kántorként szolgáló Fliszár József után – Deme Dávid nagykanizsai lelkész volt 2010 nyaráig.

A gyülekezet 2006-ban ünnepelte a templomszentelés 200. évfordulóját. A bicentenárium alkalmából Tóth János asztalosmester adományként ambót és hirdetőtáblát készített a templomba. A hálaadó istentiszteleten a szlovéniai Hodos – az „őshaza” – képviselői is részt vettek.

2010. augusztus 1-től Kovács László pásztorolja helyettes lelkészként a gyülekezetet.