A csöngei társegyház

A településről

Csöngét a legrégibb okmányok, egyházi anyakönyvek „Chenge”, „Csenge” néven említik. A Kenyeri út mentén Salamon faluról szól a hagyomány. Salamon királynak (1063–1064) kastélya volt a nevezett helyen. Salamon-dombként vagy -dűlőként szerepel ma is. Szántás közben találtak itt régi pénzeket, kardot, sisakot. Az Átali-dűlőben a 17. kilométerkőnél kelta temető emlékei is vannak. Innen urnák kerültek elő. Egy 1272-es és 1283-as oklevél két elpusztult faluról tudósít: „OL et CHEP”. Az előbbi Csöngének, az utóbbi Mihályfának felel meg. 1438-ban egy birtokperben egy asszonyfalvi Ostffy szerepel. II. Lajosnak 1524. évi rendelete szerint kapott Ostffy László Csöngén is birtokot. De már a tatárjárás után (1241) királyi adományként kapták az Ostffyak a karakói várispánságot. Nagyjából a volt celldömölki járás tartozott ehhez a várispánsághoz. Csönge jobbágyfalu volt, mindenkor osztozott a földesúr és a szomszédos falvak sorsában. A lakosság száma 1910-ben 1145 fő, 1930-ban 1100 fő, 1970-ben 890 fő, 1985-ben 588 fő, 1993-ban 560 fő. A számok a tendenciát is érzékeltetik. A második világháború után a fiatalok elvándorlásával csökkent a lakosság száma. A falu lakosainak többsége Sárváron dolgozott. Mivel a gazdaságnak helyben nincs melléküzemága, ezért a mezőgazdaság gépesítésével felszabadult munkaerő a közeli városokban talált munkalehetőséget.