Unlimited Web HostingFree Drupal ThemesTemplate Sales

Kerta-Veszprémgalsa

Kerta-Veszprémgalsai Társult Evangélikus Egyházközség
Kerta templom

A kamondi leánygyülekezet

Kiskamond község 1550-ben keletkezett. Ebben az időben adományozott a Kamondy család egy 365 négyszögölnyi telket, melyen a templom, az iskola és a tanítólak állt. 1695-től mint Kerta filiáját említik forrásaink.

Kiskamond tanítója 1725-ben Institoris István. Egy 1755-ben kelt tanúvallomási jegyzőkönyv szerint: „mindenkor is Lutheránus mestert tartottak, hanem csak mostanában az kertai Predikátor eltiltatott Tekéntetes Nemes Vármegye Fő Szolga Birája által, hogy ezen Filiális Fölső Kamondi Fárájában ki ne mennyen Exercitiumának végbe Vitelére, hogy pedig Ember emlékezetitül fogva Kertai Predikátor Felsőkamondra kijárt és mindennémű exertiumát végbe Vitte, ezt hitünk szerint vallyuk és bizonyíttyuk.”' 1741-ben épült fel a gyülekezet első oratóriuma, sövényfonású falakkal és nádtetővel. 1750-ben Nyírő nevű tanítója volt a gyülekezetnek.

Kiskamondon a templomot 1792-ben újonnan építették, amit az 1795-ös egyházlátogatási jegyzőkönyv jegyez fel. Az 1855. évi kolera idején a gyülekezeti tagok negyed része meghalt. Erről az évről jegyzi fel László János, a gyülekezet történetírója, hogy Kamond megválasztotta tanítónak, azonban az ez időbeni császári abszolút kormány zsarnoksága miatt csak 1856-ban foglalhatta el állását. Igazolnia kellett az 1848-ban tanúsított „rebellistelen” magaviseletét.

Kamondon az 1792-es templomot a huszadik század hatvanas éveiben lebontották, annak maradványai nem ismertek. 1958-ból részletes levelezés található a kertai gyülekezet levéltárában arról, hogy a gyülekezet elcserélte egykori telkét egy másikra, és engedélyt kért templomépítésre. Az engedélyeket nemcsak a devecseri járás tanácsának, hanem az ÁEH-nak is jóvá kellett hagynia. A templom végül istállóból épülhetett át, azzal a kitétellel, hogy a fő falak maradjanak meg. A templom végül 1967-ben készült el. A tornyot 1991-ben építették. Egy kis harang hívogat és búcsúztat a kamondi evangélikus templom tornyában. 2007-ben a gyülekezet egy régi, kis, romos épület helyén a templom előtt kicsi, de a gyülekezeti igényeknek megfelelő gyülekezeti házat épített. Ennek szentelését Ittzés János püspök és Ördög Endre esperes végezte.

Nagy Zoltán

Forrás: Görög Ernő: A Veszprémi Evangélikus Egyházmegye története. Pápa, 1926.
Gyülekezeti irattár, Kerta

Egyházmegye
Adatok
8492 Kerta, Dózsa Gy. u. 45/a.
Lelkész(ek): 
Kopf András helyettes lelkész
Felügyelő: 
Egressy Sándor
Kapcsolódó galéria