Az önálló egyházközség újjászületése

„Ritka jelenség egyházunk történelmében, hogy egy gyülekezet éppen két évszázad elmúltával támad fel; a jó Isten ezt is megadta Kemenesmihályfának” − írja az országos lelkészi szaklapba Mesterházy Sándor. Az önállósulás persze nem ment nehézségek nélkül. A szomszédos Kemenessömjén nem csatlakozott Mihályfához. Nem voltak lelkészi javadalmi földek, nem volt lelkészlakás. Jellemzi a helyzetet, hogy csak az 1932. február 21-i ünnepi istentisztelet után merték megmutatni az ifjú lelkésznek azt a szegényes albérleti szobát, amely lakásul és lelkészi hivatal gyanánt is szolgált az első években. Az istentiszteleten Molitorisz János esperes Mesterházy Sándorral együtt Vidos József gyülekezeti felügyelőt is beiktatta a szolgálatba. Hogy a nehézségek ellenére mit jelentett a hívek számára a visszanyert anyagyülekezeti rang, azt a ránk maradt ének is tanúsítja, amely az önállósulás alkalmára született Szakály Dezső tollából:

Az újból anyagyülekezetté alakult kemenesmihályfai gyülekezet önállósulási ünnepélyére. Dallama: Mi Atyánk, ki vagy mennyekben

Örömdalt zeng ma az ajkunk,
Dicsérünk és magasztalunk,
Urunk, édes jó Istenünk,
Ki e napot adtad nekünk.
Téged, gondviselő Atyánk
Dicsér szívünk, lelkünk és szánk.