Segédlelkészek szolgálata a filiában

1872-ben merült fel először az anyagyülekezetté alakulás szándéka. A helyszínre érkező egyházkerületi bizottság nem találta reálisnak a tervet, így Karsay Sándor szuperintendens segédlelkész küldésével erősítette a gyarapodó egyházközséget. Schneller Vilmos rendszeres levélbeli és szóbeli irányításával végezték a szolgálatot: Brunner János (1872. október–1874. szeptember), Manninger György (1874. október–1877. május), Zábrák Dénes (1877. május–1878. október).

Jelenlétük lényeges változást hozott. Minden vasárnap és ünnepnap részt vehettek a hívek istentiszteleten. Az iskola megszűnésével imaházzá alakították át a helyiséget, lelkészlakássá a tanítói lakrészt. Az istentiszteletek nyelve több mint kétszeres arányban német volt, az adminisztráció is vegyes nyelvhasználatot mutat. A református istentiszteletek száma évi 4-re állandósult. A segédlelkész feladata volt a hitoktatás mindkét felekezet gyermekeinek és az evangélikus konfirmációi oktatás. Börtönszolgálatot is végeztek a szombathelyi segédlelkészek. Az anyakönyvi adatokat postán küldték Kőszegre. 1873-tól Karl Emanuel Zimmermann vasáru-kereskedő vette át a gondnoki tisztséget.

Az 1873. február 16-án tartott közgyűlésen hozott határozat alapján készült el két összeírás: a gyülekezeti tagok számbavétele és az évi járulék kivetése. Eszerint 280 volt a létszám. Ebből 179 ágostai+17 helvét hitvallású személy élt Szombathelyen, 73+11 csatlakozott a környékbeli falvakból (Óperint, Szent-Márton, Szőllős, Hermán, Herény, Kámon, Vép, Pornó, Németlövő, Alsóbeled). Kb. 40 család jelenléte állapítható meg (részben homogén protestáns, részben vegyes vallásúak), sokan magányos jövevények a város növekvő vonzerejének hatására. Igen felgyorsult a migráció, nem volt fellelhető minden evangélikus vallású személy.

1878 elején másodszor kísérelte meg a gyülekezet az „anyásodását”. Zábrák Dénes főképpen azzal érvelt, hogy a katolikus püspöki város egyre inkább a megyei törvényhatóság és az állami közigazgatás székhelyévé fejlődik, kiváló a közlekedési helyzete, alkalmas gyűlések tartására. Ezért időszerű lenne Szombathelyen protestáns összefogással anyagyülekezetet szervezni, és betagolni valamelyik vasi esperességbe. A szuperintendens ezúttal úgy módosította a segédlelkészi megbízást, hogy figyelembe vette a társadalmi folyamatot, a német ajkú iparos lakosság csökkenő arányát. Németül jól tudó magyar segédlelkészt küldött. Kiss János munkássága, élete 1878 októberétől haláláig Szombathelyhez kötődik. Elődeinél nagyobb önállósággal vezette a gyülekezetet.

1878–1892 között Szombathely lakossága elérte a 17 ezret (a hozzá csatolt Óperinttel és Szent-Mártonnal együtt), a protestánsok létszáma pedig 600 fölé emelkedett, a folyton változó szórványadatok nélkül. Ekkor már a közéletben is nagy tekintélyű egyháztagok a számarányánál nagyobb súlyt adtak a városban a gyülekezetnek. Presbiterünk volt Szentmártoni Radó Kálmán egyházkerületi felügyelő, Vas vármegye főispánja 1894-ig; dr. Károlyi Antal alispán, a református dr. Éhen Gyula, aki 1895–1901 között polgármester lett; megyei főmérnökök, jogászok. Az „egyházi szent cselekmények”, melyekről a Kőszegen és a helyben párhuzamosan vezetett anyakönyvek tanúskodtak, több munkát adtak Kiss Jánosnak egy évben, mint elődeinek egy évtized alatt. Többnyire mind az evangélikus, mind a református gyülekezeti tagok hozzá fordultak ezen alkalmakkor. Az ügyintézés szigorú írásbeli dokumentációval történt, már majdnem teljesen magyarul. Az egész évre megtervezett, kinyomtatott rend szerint váltakozva tartottak magyar és német nyelvű istentiszteleteket. A költségvetés minden esztendőben pozitív eredménnyel zárult. 1892-ben árverésen megvettek két szomszédos bérházat a Nárai utcában.

Kiss János és Zimmermann gondnok legnehezebb feladata a templomépítés előkészítése volt. 1865 óta gyarapodott a „templomalap” ügyes gazdálkodás és adományok eredményeképpen, de kiemelkedő volt a németországi Gusztáv Adolf Alapítvány támogatása is. A létszám és az anyagi erő növekedésével, a templom felépítésével reálissá vált az anyaegyházközséggé alakulás.