A mai Komárom

A Dunától délre fekvő területen – a mostani Magyarországon – a gyülekezeti élet csak a 20. században indult el.

A néhány száz evangélikusból álló közösség 1922. április 7-én tartotta gyűlését Karcsay Miklós felügyelő vezetésével, s kimondta fiókegyházzá alakulását. A lelkészi szolgálatokat kezdetben a győri lelkészek látták el. Mivel azonban helyük nem volt, az istentiszteleteket a református templomban tartották, s a hitoktatásra is a református lelkészt kérték. A református hitoktatás azonban nem tartott sokáig, mert 1922. december 5-étől az evangélikusok hitoktatását Fülöp Jolán állami polgári iskolai tanárnő vállalta heti 3 órában.

1923. május 21-től a gyülekezet lelkészi teendőit dr. Kovács Sándor egyetemi tanár kapta és vállalta el adminisztrátori minőségben, mint Esztergomban is. Egy másik adat szerint a szervező munkában segített Draskóczy Lajos ny. lelkész, egyetemi tanár is (1926–1928). Ez a szolgálat azonban még nem rendszeres alkalmakat jelentett. 1924 októberében a gyülekezet két hold földbirtokot kapott. Az új gyülekezeti felügyelő Vetsey Ede lett. 1926 áprilisában összeírták a fiókegyházhoz kapcsolható szórványokat. Ezek akkor: Szőny, Ács, Mocsa, Kisigmánd és Nagyigmánd voltak. A fenntartói járulékokon túl a gyülekezet tárgyi adományokat is kapott: 2 gyertyatartót, 1 vázát, 1 feszületet és offertóriumi tálcákat.
1927 májusában két gyűlésen (8-án és 22-én) két lépésre határozta el magát a gyülekezet. Elhatározták, hogy tervet készíttetnek imaház és lelkészlak építésére. A másik határozat ezzel összefüggően az első lépések megtétele volt a gyülekezet anyásítása ügyében. Ehhez hozzájárult, hogy az állam 40 magyar hold szántóföldet utalt ki a gyülekezet számára, ami az anyagi bázis megteremtését is jelentette. Még ugyanebben az évben – egy novemberi gyűlésen – elhatározták, hogy lelkészt választanak. 1928 januárjában megszerkesztették a lelkészi meghívó- és díjlevél szövegét is.

1928. április 15-én beiktatták a gyülekezet első megválasztott lelkészét: Fadgyas Aladárt.
Az anyaegyház életének első lépéseként megindították az imaház és lelkészlak építését 1928. június 3-án. Az építkezés terveit Káldy Barna építész készítette, a kivitelezésre a Hajagos és Sonkál cég kapott megbízást. Az építkezés költsége a tervek szerint 53 410 pengő 40 fillér volt. Ugyanebben az évben Tatatóváros csatlakozott fiókegyházként Komáromhoz.

1928. július 15-én határozta el a közgyűlés az építkezés megkezdését. 1929 novemberében már az oltárképről döntött a közgyűlés: Jézus a Gecsemáné-kertben legyen a kép témája. 1930-ban pedig már az imaház további belső berendezéséről döntöttek. Erre Fejér Géza asztalosmester kapott megbízást.
1930. június 22-én a gyülekezet ünnepi istentiszteletet és díszközgyűlést tartott az Ágostai hitvallás 400 éves jubileuma alkalmából.

1930. szeptember 28-án a gyülekezet élete nagy állomásához érkezett: felavatták az új imaházat Kapi Béla püspök, az esperes, a helyi lelkész szolgálatával, sok vendég és nagy gyülekezet részvételével.
1933-ban Luther születésének 450. évfordulóját ünnepelte a gyülekezet. Ezek az esztendők egyházunkban új istentiszteleti liturgia bevezetésének évei voltak, a komáromi gyülekezet ezt elutasította.
1935-ben Vetsey Ede felügyelő elhunyt. December 22-én a gyülekezet az eddigi másodfelügyelőt, Jánossy Károlyt választotta meg a felügyelői tisztségre. 1938-ban vezették be a telefonvonalat az imaházba. 1935-ben Baráth József lelkész szolgált itt rövid ideig.

1939 januárjában a Felvidék visszacsatolását ünnepelte a gyülekezet. Akkor már Révkomárom evangélikusait – mivel a gyülekezet jogaiért sokat küzdő lelkész, az egyházmegye hajdani esperese nyugalomba vonult – az 1936-ban Kúntapolcáról meghívott Baltazár János vezette. 1940. június 23-tól Fadgyas Aladár lelkész végezte a révkomáromi gyülekezet lelkészi szolgálatát is. A következő évben két nagy lépés történt. Az egyik anyagi vonatkozású: a gyülekezet az építkezési kölcsönt és a telekárat is kifizette. A másik a gyülekezet belső építését célozta: a két komáromi gyülekezet egyesülésének tárgyalása indult el, ennek eredményeként 1941. június 22-én a két komáromi gyülekezet egyesült. Ezzel megszűnt a Trianon által előidézett helyzet. Ezt az állapotot második világháború „eredménye” szüntette meg.

Ettől kezdve – amint a lelkészek névsora mutatja – ebben a kis gyülekezetben több olyan lelkész szolgált, akiről külön-külön többet kellene és lehetne írni. Nevük és szolgálatuk említése más gyülekezetek történetével kapcsolatban is olvasható. Kivételt a leghosszabb ideig itt szolgáló lelkésszel teszünk, akit a háború után tartósan távol lévő, hirtelen elhunyt Fadgyas lelkész helyére parókus lelkésznek meghívtak. „1948. június 13-án az egyházközség közgyűlése Schulek Tibort választotta meg a megüresedett lelkészi állásra, ... ez volt tulajdonképpen első gyülekezete, amely nem katonákból állt.” Egy 1959-es lelkészi jelentés szerint a gyülekezetben 460 lélek él, ennek pontosan fele másutt, szórványban. Így aztán az istentiszteleten való részvétel aránya lehetne jobb is. Elmondja, hogy a gyülekezet ebből a szempontból három rétegre oszlik: a rendszeresen istentisztelettel élők, az időnkénti látogatók és azok, akik nem veszik igénybe az egyházi szolgálatokat. A gyülekezetben bibliaórát indított el, de csak kevesen járnak arra. Dr. Schulek Tibort nemcsak mint gyülekezeti lelkészt kell megemlíteni, hanem mint tudós himnológust és egyháztörténészt is. Doktori disszertációját Bornemisza Péterről írta, és nagyon sok publikációja jelent meg különböző folyóiratokban. 1950-ben egy esperesi jelentésében őszintén elmondta véleményét a kialakult szociális igazságtalanságokról. Ahelyett, hogy észrevételeit megvitatták, megválaszolták volna, dr. Vető Lajos püspök lemondatta minden egyházi tisztségéről. Hosszú egyházi bírósági folyamat és ítéletek után 1984-ben rehabilitálták. A gyülekezet azonban belsőleg épült az ő és a felsorolt lelkészek szolgálatával, ha számban – talán éppen helyzeténél fogva – nem is növekedett. A helyettes lelkészeken túl meg kell emlékeznünk Szebik Imre három és Ittzés Gábor 14 éves itteni szolgálatáról, akikre bizonnyal a gyülekezet is szívesen emlékezik. Szebik Imre lelkész 1965-ös jelentésében elmondja, hogy a gyülekezeti tagok száma 380 (tehát csökkent), és annak fele szórványban él. A lelkész a gyülekezet 90 %-át meglátogatta, hogy felvegye velük a kapcsolatot, ami éppen a szórványhelyzetre tekintettel nagy teljesítmény lehetett. A jövő érdekében a lelkész ifjúsági beszélgetéseket, alkalmakat indított el. Ittzés Gábor lelkész az 1981-es esztendőről írt jelentése arra emlékezik hálásan, hogy a gyülekezet imaházát külsőleg teljesen felújította. S ebben a kis és szórványokban élő gyülekezetben 134 istentisztelet, 116 bibliaóra volt, és a lelkész 232 családot látogatott meg. Örömmel köszöni meg az imaház renoválásában az egyházi támogatást. Megemlíti a városban az ökumenizmus jó légkörét is. Ha ezt az időszakot összefoglaljuk, érződik minden lelkész szolgálatából a kis gyülekezet nagy harca az életért és megmaradásért. A legutóbbi idők lelkészi szolgálatát Kiss Péter lelkész és két lelkésznő látta, illetve látja el: Oláh Edina és Ihász Beatrix.

Az elválasztott várost a fordulat után újra híd köti össze. Ez a híd átjárhatóságot jelent. Egy másik ilyen „híd” az is, hogy 1995-től a komáromi lelkész rendszeresen átjárhat a szlovákiai Komarnóba is istentiszteletet tartani. Reménység szerint a hazai Komáromban élő kis gyülekezet az erősödés útján jár. Isten segítségével híddá válhat nemcsak a két gyülekezet, hanem országok között is, Isten országát építve.