A balfi leányegyház

Balf az Alpokalján, a Fertő-tó partján, Soprontól délkeletre, a várostól 7 km távolságra, az ország nyugati csücskében fekszik. Közigazgatásilag Sopron egyik területrésze. Gyógy- és ásványvizéről híres hely.
Balf története a római korig nyúlik vissza. A helyén álló ókori településnek már bizonyosan virágzó bor- és fürdőkultúrája volt. A Kr. utáni 180-ból származó emlékek szerint gyógyvizét már a rómaiak is használták.

Egy 1199-ben kelt oklevél Farkasd néven említi, 1278-ban Wolf néven szerepel. Ebből a német névből jött létre a ma is használatos elnevezés. A falu egy része 1325-től Sopron birtoka, 1342 után az egész település a királyi városhoz tartozott. Története összefügg Sopron város történetével.
Hiába égette el Sopron főterén a hóhér nyilvánosan 1524-ben a kezére adott lutheránus könyveket és iratokat, a reformáció térhódítását megakadályozni már nem lehetett sem Sopronban, sem a környéken, így a reformáció Balfon ugyanabban az időben terjedt el, mint Sopronban. A falu evangélikus gyülekezetét Sopron városa patronálta.

A gyülekezet első prédikátora 1578-ban Péter (róla és nevéről csak ennyit tudunk) volt, akit többször szerettek volna elvinni a faluból, de a soproni pártfogók nem engedték. 1583-ban még Balfon működött, majd osztozott a soproni evangélikus igehirdetők sorsában, 1584-ben száműzték. A korabeli egyházi iratok azonban arról tanúskodnak, hogy a német ajkú lakosság 1593-ban nem fogadta el a németül nem tudó kópházi katolikus papot.

Egy ideig Graf Mihály harkai lelkész szolgálatát vették igénybe, de 1613-ban Ludwig Máté személyében ismét volt papja az evangélikus gyülekezetnek. Őt Eder Kristóf követte (1615–1616), majd rövid időre Graf Mihály jött Balfra. A lelkészi fizetés azonban olyan szerény volt, hogy amikor Horn György folyamodott a lelkészi tisztért, a városi tanács külön megkérdezte, hogy el tudja e tartani belőle a családját. A csekély fizetés miatt a lelkészek gyakran váltották egymást. Alig több mint 10 év alatt (1619–1630-ig) hat lelkész – Posthius Pál, Rudolph Mátyás, Lampertus Gábor, Schwarzenbach János, Rükai Tóbiás, Stosius Dániel – volt a gyülekezet lelki vezetője. Az őket követő Raab Pál (1630–1635), Alter István (1635–1646) és Kühn Tóbiás (1646−?), már hosszabb időt töltött a gyülekezetben.1652-től 1661-ig pedig Zuana Kristóf Menyhért, a soproni polgármester öccse volt a balfi jobbágyok lelkésze.

A község 1658-ban jórészt evangélikussá lett, a plébánia megszűnt, a balfi katolikusok lelki gondozása a Kópházán létesített plébánia feladata lett. Az evangélikus igehirdetés színtere ekkor a hegyi templom volt, amelyet később – 1673. december 21-én – az ellenreformáció jegyében Széchényi György püspök emberei erőszakkal vettek el a gyülekezettől, és az evangélikusoknak halálbüntetés terhe mellett megtiltották, hogy a templomba lépjenek.

Launer György evangélikus lelkész a jobbágyok kérésére karácsony másnapján a szigorú tilalom ellenére istentiszteletet tartott a templomban. Erre a soproni tanács kénytelen volt őt becsukatni, és csak két soproni polgár kezességvállalása után engedték szabadon.

A felfüggesztett vallásszabadságot külföldi fejedelmek nyomására a soproni evangélikusok már 1675-ben visszanyerték. Az 1681. évi, majd az 1687. évi országgyűlés ezt bizonyos korlátozással törvénybe is iktatta. A törvény hatálya azonban a város jobbágyfalvaira nem terjedt ki, így Balfon az evangélikusok a katolikus plébános joghatósága alá kerültek: csak ő végezhette az esketést, keresztelést, temetést. Ennek ellenére a balfiak a soproniaktól bátorítva megmaradtak evangélikusoknak, és 1786-tól 1794-ig istentiszteletüket a községháza udvarán álló „fabódéban”, kicsi imaházban tartották.

Templomuk építését 1794-ben kezdték el. A torony nélküli templomot 1795-ben avatták fel. A torony felépítésének terve csak 1940-ben vált valósággá.

Néhány ház kivételével az egész falu leégett 1802-ben. Ekkor már annyira megbékélt egymással a két felekezet, hogy amíg az evangélikus paplak fel nem épült, a plébános adott szállást az evangélikus papnak.

Kossuth hívó szavára fegyvert fogtak a balfiak is. Az 1848/1849-es balfi eseményekben vezető szerepet játszott a helyi evangélikus lelkész, Payr Sámuel és családja. Sándor fia Petőfi soproni barátai közé tartozott, sőt 1841/42-ben iskolatársak is voltak Pápán. A lelkész másik két fia, Ferenc és Henrik is részt vett a szabadságharcban. 1849-ben Payr Sámuel lelkész és családja dacolva a veszéllyel hat hónapon át rejtegette Kolbenheyer Mór híres költő papot a parókián, aki a szabadságharc mellett kötelezte el magát. Payr Sándor, a későbbi teológiai tanár, egyháztörténész az említett Payr Sámuel balfi lelkész unokája.

A múlt század első évtizedében (1910. évi névtár adata) a balfi anyaegyházhoz 981 lélek tartozott. Szórványban 45-en laktak. Az egyházközségnek 1026 tagja volt. Iskolájába 161 tanuló járt. Tanítójuk Schrauf Endre és Schermann Gyula voltak.

A második világháború kitörése idején (1940. évi névtári adat) már 1120 lelket tartottak számon az anyaegyházban. Szórványaiban 88 evangélikus élt. Az egyházközség lelkésze 1208 személy lelkigondozását végezte. Az iskola 225 tanulóját Vida Ferenc igazgatása mellett Krutzler János és Amminger Edit tanító tanította.

A 20. század két világháborúja nagy veszteségeket okozott a gyülekezetnek. Az első világháborúban 44-en estek el. A második világháborúban 1945. március 31-én érték el a falut a Vörös Hadsereg támadó ékei. A szenvedéseket betetőzte 1946 májusában a lakosság Németországba való kitelepítése. A második világháború 140 ember halálát, áldozatát okozta. A kitelepítés 1185 embert hazájuk végleges elhagyására kényszerített.

Az 1941-es népszámlálási adatok szerint Balf lakossága 1440 fő volt és 96,5%-ban német nemzetiségű. A kitelepítések nagy csapást mértek a gyülekezetre, a kitelepített lakosság 75%-a evangélikus volt, a betelepített lakosság zöme pedig a katolikus vallást gyakorolta.

Az evangélikus gyülekezet mégsem szűnt meg létezni, az itt maradt őslakos német családok összefogva a főleg Rábaközből érkező evangélikusokkal megőrizték hitüket és tartották gyülekezetüket. A gyülekezet lelkigondozását ezt követően főleg Sopronból érkező lelkészek végezték.

Hosszabb időt töltött a gyülekezet szolgálatában a hatvanas évek végéig Balfon élő Gyekiczky János lelkész, aki később Győrbe távozott. A magára hagyott gyülekezet sokat köszönhet Foltin Brúnónak és Szimon Jánosnak, akik ebben a nehéz időben ide járva szolgáltak, vigasztalták és erősítették a híveket.

A rendszerváltást követően új szakasz kezdődött a gyülekezetben is. A kitelepített balfiak Hauer Paul, Pieler Michael és Pöltl Róbert vezetésével anyagi segítséget nyújtottak céljaink megvalósítására. Ennek keretében került sor a templom és az 1822-ben Philippe König soproni orgonaépítő mester által épített orgona teljes felújítására. A templom és az orgona felújításával egy időben a gyülekezet lelkileg is építkezett. Az építkezés szép pillanatai voltak: a templom újraavatása 1995-ben a 200. évfordulón és a több mint 20 éve néma, 175 éves hangszer felavatása 1998-ban. Az ünnepi események örömét fokozta, hogy az ünnepi alkalmakból hazalátogattak a kitelepített balfiak, és velünk együtt ünnepeltek.

Erősítette a gyülekezet kedvező társadalmi megítélését az egyházközség által 1993-ban létrehozott Balf Alapítvány, amely kulturális és faluszépítési feladatokat is magára vállalt. Ennek keretében minden évben anyagi segítséget nyújtott az alapítvány a helyi általános iskolának oktatási célokat szolgáló eszközök vásárlására. Az alapítvány segítségével került sor az említetteken kívül a II. világháború és a kitelepítések áldozatainak emléket állító emlékmű felavatására 1993-ban; az 1848/1849-es balfi hősök emlékére létesített emléktábla elhelyezésére a szabadságharc 150. évfordulóján; és millenniumi emlékkereszt állítása az államalapítás 1000. évfordulójának tiszteletére.

Külön említést érdemel, hogy az orgona restaurálása óta templomunk ékszerdobozává vált. Dr. Kormos Gyula fáradhatatlan munkájának eredményeképpen évente 4-5 nagy látogatottságnak örvendő orgonakoncert kerül megrendezésre a templomban. A hangszer elismertségét jelzi az a felkérés, amelyet az Európai Unió Európai Kultúrák Intézete 1999-ben juttatott el egyházközségünkhöz, amelyben az orgonát, mint bemutatásra érdemes hangszert, Magyarországról egyedüliként, a brandenburgi orgona kelet-európai kistestvéreként benevezte a világszerte híres Brandenburgi Bach Hangversenyekre. 2004 nyarán a Magyar Egyházzenei Intézet szervezésében a Nemzetközi Orgonabarátok Társaságának főleg Nyugat-Európából és Dél-Koreából érkező tagjai ünnepi hangverseny keretében ismerkedtek meg az orgonával.

Az orgona „munkába állítása” jó hatással van a gyülekezet életére. Az 1956-ban kántori szolgálatot ellátó testvérünk nemzetőri tevékenysége miatt menekülni kényszerült. 1999-ben hazatért Svájcból, és Balfon telepedett le. Azóta Baader Erik a gyülekezet nagy örömére újra vállalta a kántori szolgálatot, sőt a faluban énekkart és furulyaegyüttest is szervezett. Kitartó munkájának eredményeképpen már komoly egyházi műveket is megszólaltatnak. Templomi szerepléseikkel emlékezetes pillanatokat szereznek mind gyülekezetünk tagjainak, mind pedig a település lakóinak.