Az esztergomi és dorogi evangélikus gyülekezet születése

Az egyik későbbi gyülekezeti évfordulón a lelkész arra kérte gyülekezete tagjait, írják le és olvassák fel, hogyan épültek be a gyülekezet életébe. Egyikük, Szarvas Imre írja:

„Mi, evangélikusok ezelőtt a református egyháznak teljes jogú tagjai voltunk, magam is hosszú időn át református presbiter, egyházi számvizsgáló voltam. Reformátusoknak számítottunk Esztergomban. Sokan még hivatalos körökben sem tudták, hogy van evangélikus vallás. Ha voltunk is szépen a református egyház kebelén, mégis sóhajtoztunk evangélikus istentisztelet után. Templomra gondolni sem mertünk. Esztergom vármegye élén 1924 táján Karcsay Miklós alispánhelyettes, főjegyző volt. Igen kedves, nagy tudású főhivatalnok. Egy alkalommal megismerkedtünk, és kiderült, hogy mindketten evangélikusok vagyunk. Beszélgetés közben megemlítette, hogy ismeri dr. Kovács Sándor egyetemi tanárt, a soproni evangélikus teológia professzorát. Megpróbálja megkérni, hogy tartana-e nekünk egy alkalommal istentiszteletet. Dr. Kovács Sándor professzor úr készséggel vállalkozott erre, és egy vasárnap megtartotta az első esztergomi evangélikus istentiszteletet. Szinte nem hittünk a fülünknek, amikor Ferdinánd István (fia lelkész, majd teológiai professzor lett) dorogi iskolaigazgató úr orgonajátéka mellett felhangzottak az evangélikus énekek, és a professzor úr igehirdetése úgy megkapott mindenkit, hogy azt közel harminc év távlatából sem lehet elfelejteni. Istentisztelet után kértük őt, hogy lehetne-e az istentiszteleteket rendszeresíteni.”

Ez volt az indulás. Kovács professzor több alkalommal is jött, s aztán maga helyett küldött is igehirdetőket alkalmanként. Az istentiszteletek a református templomból átkerültek a vármegyeház kistermébe. Hozzá kell tenni, hogy a szervezés munkáját a megszületett nőegylet vállalta, s nőegyleti alkalmaknak tekintették ezeket hivatalosan. Aztán Kiss István, a Dunáninneni Egyházkerület püspöke megbízást is adott Kovács Sándornak: „felhatalmazom ..., hogy Esztergom városában lakó evangélikus híveinket meglátogassa, és őket fiókegyházzá szervezze...”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a lépést sem a református, sem a katolikus gyülekezet és egyház nem vette jó néven, de a munka elindult. Hamarosan jelenthette Kovács Sándor: az esztergomi evangélikusok száma 180-200, ehhez csatlakozik Dorog, Tokod és vidéke kb. 100 lélekkel. A nagybörzsönyi gyülekezet is elbocsátotta az esztergomi evangélikusokat.

1925. november 15-én tartotta a gyülekezet a vármegyeház kistermében alakuló ülését. A professzoron kívül 17 evangélikus volt jelen. Ez a gyűlés kimondta, hogy a missziói gyülekezet megalakult, a kapcsolatokat a református gyülekezettel felbontják, de úgy, hogy a hívek továbbra is a református gyülekezet tagjaiként annak minden kötelezettségét vállalják, szeretnének a református templomban evangélikus istentiszteletet tartani, s a gyülekezet a Dunáninneni Evangélikus Egyházkerülethez és azon belül a Fejér-Komáromi Egyházmegyéhez tartozik. A hitoktatást és konfirmációi munkát is el akarják indítani. Megválasztották a gyülekezet vezetőségét, az első felügyelő Karcsay Miklós lett, de minden más tisztségre is választottak, és megalakult a presbitérium is. Az „egyháztanács” munkájába meghívták a nőegylet vezetőit is. 1926-ban már ilyen levelet küldött a gyülekezet vezetősége Kovács Sándorhoz: „...szíveskedjék aziránt intézkedni, hogy Esztergom városában egy evangélikus körzeti lelkészi állás szerveztetnék...”

Ebben az időszakban (1935) lett a Dunáninneni Egyházkerület püspöke dr. Kovács Sándor professzor. Ez a tény nehezített, ugyanakkor könnyített is a gyülekezet helyzetén. A püspök már nem tudott annyi időt szentelni a gyülekezetnek, de lépéseket tett a lelkészi állás betöltését illetően.

A nőegylet tagjai elhatározták, hogy saját imatermet próbálnak szerezni és kialakítani. A Széchenyi tér 2. szám alatti 2 szobás lakást – amely kiadó volt – kibérelték és imateremmé alakították. 1936. március 22-én adta át rendeltetésének az új imatermet dr. Kovács Sándor püspök. Ezen az alkalmon köszönték meg a püspök-professzor 10 éves áldozatos munkáját is. A püspök bejelentette, hogy az egyházmegye elhatározta az Esztergom−Dorogi Missziói Egyházközség megalakulását.

Dorogon 1920-ig nincs nyoma sem evangélikus, sem református életnek és munkának. 1921-ben − Trianon miatt − a Felvidékről tömegesen utasították ki a magyarokat. Köztük volt Ferdinánd István, aki pedagóguscsaládból származott, maga is tanító volt. Dorogon mint tanító engedélyt kért és kapott az evangélikus gyermekek hitoktatására, majd a felnőtteket is maga köré gyűjtötte. Lassan ébredezett szolgálatával a kicsiny gyülekezet. Eljutottak – nehézségekkel és vitákkal – odáig, hogy megszületett a „protestáns egyházközségben” a gondolat: templomra volna szükség. A közös templomra nézve egyezség született: 2/3 részben református, 1/3 részben evangélikus lett. Az oltár „eltakarható vagy elzárható”, de ahhoz ragaszkodtak az evangélikusok, hogy a bejáratnál a felirat: „Erős várunk nékünk az Isten” legyen. A felszentelés 1936 októberében volt.

Tokodon 1929. július16-tól volt evangélikus istentisztelet: Horváth Sándor csabdi lelkész tartott havonta egyszer Dorogon és Tokodon is istentiszteleti szolgálatot. Nem volt ez sem egyszerű, mert addig a hívek a református egyházhoz tartoztak.